Kereső szöveg:

SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE
[2 Sám.]


1,1 És lőn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyőzéséből, és [1 Sám. 30,1.17.26.] Dávid két napig Siklágban időzött:

1,2 Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az ő ruhái megszaggatva valának, [rész 28,4.] fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.

1,3 Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el.

1,4 Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lőn a dolog? Ő pedig felele: Megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sőt Saul is és [1 Sám. 31,2.] Jonathán az ő fia meghalának.

1,5 Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki ezt elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az ő fia?

1,6 Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetből felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul [1 Sám. 31,4.] az ő dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék őtet.

1,7 Hátratekintvén pedig Saul, megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol vagyok én.

1,8 Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok.

1,9 Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, [vers 6.] pedig a lélek még teljesen bennem van.

1,10 Annakokáért én mellé állván, megölém őtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az ő fején vala, és az aranypereczet, mely az ő karján volt, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak.

1,11 Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és [rész 3,31. 1 Móz. 37,29.] megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik ő vele valának.

1,12 És nagy zokogással sírának, és bőjtölének [1 Sám. 31,13.] mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az ő fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.

1,13 És monda Dávid az ifjúnak, a ki ezt elbeszélé néki: Honnét való vagy te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.

1,14 Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet [1 Sám. 24,6.7.26,9.] az Úr felkentjének elvesztésére?

1,15 És szólíta Dávid egyet az ő szolgái közül, kinek monda: Jőjj elő és öld meg [rész 4,12.] őt. Ki általüté azt, és meghala.

1,16 És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem [vers 10.] meg az Úrnak felkentjét.

1,17 És keservesen síra Dávid ilyen sírással, [vers 19.27.] Saulon és Jonathánon, az ő fián,

1,18 És monda (íjdal ez, hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a [1 Sám. 31,3.] Jásár könyvébe):

1,19 Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök!

1,20 Meg ne mondjátok [1 Sám. 27,3.5. Mik. 1,10.] Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.

1,21 Gilboa [vers 6.] hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne szálljon, és mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna [1 Sám. 10,1.] olajjal.

1,22 A megöletteknek vérétől és a hősöknek kövérétől Jonathán kézíve hátra nem [1 Sám. 14,13.] tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.

1,23 Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették [1 Sám. 20,2.] és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyűknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek valának.

1,24 Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörűen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.

1,25 Oh, hogy elhullottak a hősök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!

1,26 Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves [1 Sám. 18,1.20,41.23,16.17.] valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.

1,27 Oh, hogy elhullottak a hősök! És elvesztek a hadi szerszámok!


2,1 Ezek után lőn, hogy megkérdezé Dávid az [1 Sám. 30,8.] Urat, mondván: Felmenjek-é Júdának valamelyik városába? Kinek felele az Úr: Menj fel. És monda Dávid: Hová menjek? Felele: Hebronba.

2,2 Felméne azért oda Dávid és az ő két felesége is, Ahinoám, a Jezréelből való, és [1 Sám. 25,42.43.] Abigail, a Karmelből való, Nábál felesége.

2,3 És embereit is, [1 Sám. 23,13.] a kik vele valának, felvivé Dávid, kit- kit a maga házanépével, és lakának Hebron városaiban.

2,4 És eljövének Júda férfiai, és ott felkenék Dávidot királynak a Júda házán. Mikor pedig megjelentették Dávidnak, mondván: A Gileádból való Jábes emberei voltak azok, [1 Sám. 31,12.13.] kik eltemették Sault;

2,5 Követeket külde Dávid a Gileádból való Jábes embereihez, és ezt izené néki: Áldottak [Ruth. 2,20.] vagytok ti az Úrtól, kik ezt az irgalmasságot cselekedtétek a ti uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek;

2,6 Annakokáért most az Úr cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot; sőt én is ezt a jót teszem veletek, hogy ezt cselekedtétek;

2,7 Most azért a ti kezeitek erősödjenek meg, és legyetek erős férfiak, mert megholt a ti uratok Saul, és immár engem felkent királynak Júda háza önmagán.

2,8 Abner pedig, a Nér fia, a ki Saulnak fővezére [1 Sám. 14,50.] vala, felvevé Isbósetet, a Saul fiát, és [Józs. 13,24.26.] elvivé Mahanáimba.

2,9 És királylyá tette őt Gileádon, Asuron és Jezréel városán, és az Efraim és Benjámin nemzetségein, és az egész Izráelen.

2,10 Negyven esztendős vala Isbóset, Saul fia, mikor uralkodni kezde Izráelen, és két esztendeig uralkodék. Csak Júdának háza követé Dávidot.

2,11 Lőn pedig az időnek száma, míg Dávid király volt Hebronban Júdának házán, hét [1 Kir. 2,11.] esztendő és hat hónap.

2,12 És elméne Abner, a Nér fia, és Isbósetnek, a Saul fiának szolgái Mahanáimból [Józs. 10,12.] Gibeonba.

2,13 Joáb is Sérujának fia, és a Dávid szolgái elmenvén, összetalálkozának azokkal a Gibeon halastavánál, és maradának ezek a halastón innét, amazok pedig a halastón túl.

2,14 Akkor monda Abner Joábnak: Nosza álljanak elő néhányan az ifjak, és viaskodjanak előttünk. És monda Joáb: Hát álljanak elő.

2,15 Felkelének azért és egyenlő számban általmenének a Benjámin nemzetéből és a Saul fiának, Isbósetnek seregéből tizenketten, és a Dávid szolgái közül is tizenketten.

2,16 És kiki az ő társának fejét megragadá, és fegyverét oldalába üté; és egyenlőképen mind elhullának; és nevezék azt a mezőt Helkáth- Hassurimnak, mely Gibeonban van.

2,17 És felette erős harcz lőn azon a napon, [vers 12.] és megvereték Abner és az Izráel népe a Dávid szolgái által.

2,18 Három fia vala pedig [1 Krón. 2,16.] ott Sérujának: Joáb, [1 Sám. 26,7.8.] Abisai és Asáel; Asáel pedig könnyű lábú vala, mint egy vadkecske, mely a mezőn lakik.

2,19 És Asáel üldözé Abnert; és se jobbfelé, se balfelé nem tére ki Abner után való futásában.

2,20 Hátratekintvén pedig Abner, monda: Te vagy-é Asáel? Felele: Én vagyok.

2,21 És monda néki Abner: Térj másfelé, vagy jobbkézre vagy balkézre, és fogj meg egyet az ifjak közül, és foszd ki őt mindenéből; de Asáel nem akarta őt elhagyni.

2,22 Ismét monda Abner Asáelnek: Menj el hátam mögül. Miért verjelek téged a földhöz? És micsoda orczával menjek Joábhoz, a te bátyádhoz?

2,23 Mikor azért semmiképen nem akart eltérni, általüté [rész 3,27.] őt Abner a dárda végével, az ötödik oldalcsontja között, és hátul jöve ki a dárda; és elesék azon a helyen, és ugyanott meghala. És lőn, hogy mindazok, a kik arra a helyre érkezének, a hol Asáel elesett és meghalt vala, megállának.

2,24 Joáb pedig és Abisai [vers 18.] tovább üldözék Abnert; és midőn a nap lement, elérkezének az Amma halmára, mely Giah átellenében vala, a Gibeon pusztája melletti úton.

2,25 Akkor egybegyülekezének az Abner után való Benjámin fiai, egy csoportot alkotva, és megállának egy halomnak tetején.

2,26 És kiálta Abner Joábnak, és monda: Vajjon szűntelenül öldökölnie kell-é a fegyvernek? Nem tudod-é, hogy siralmas lesz ennek a vége? És meddig nem mondod a népnek, hogy térjenek vissza testvéreiknek hátukról?

2,27 És monda Joáb: Él az Isten, hogy ha te nem szólottál volna, bizony már reggel eltávozott volna a nép, és nem kergette volna az ő atyjafiait.

2,28 Trombitát fuvata azért Joáb, és megálla az egész nép, és nem üldözék tovább Izráelt, és nem harczolának tovább.

2,29 Abner pedig és az ő vitézei azon az egész éjszakán mennek vala a mezőségen, és általkelének a Jordánon, és az egész vidéket bejárván, [vers 8.9.] jutának Mahanáimba.

2,30 Joáb pedig megtérvén Abner üldözéséből, összegyűjté az egész népet, és hiányozának Dávid szolgái közül tizenkilenczen és [vers 23.] Asáel.

2,31 A Dávid szolgái pedig Benjámin nemzetéből, az Abner szolgái közül háromszázhatvan embert ölének meg, a kik meghalának.

2,32 És felvevén Asáelt, eltemeték őt atyjának sírboltjában, mely Bethlehemben vala. Joáb pedig és az ő vitézei egész éjjel menve, Hebronban virradának [vers 11.] meg.


3,1 Sok ideig tartó hadakozás lőn a Saul háznépe között és a Dávid háznépe között. Dávid pedig mind feljebb-feljebb emelkedik és erősbödik vala; a Saul háza pedig alább-alább száll és fogy vala.

3,2 Fiai születének Dávidnak [1 Krón. 3,1.] Hebronban, kik között elsőszülött vala Ammon, a [rész 13,10-14.] Jezréelből való Ahinoámtól;

3,3 A második pedig Kileáb, a Kármelbeli Nábál feleségétől, Abigailtól való, és a harmadik [rész 18,9.15,17.] Absolon, a Máákha fia, a ki a Gessurbeli Thalmai király leánya vala;

3,4 És a negyedik [1 Kir. 1,25.2,25.] Adónia, Haggitnak fia, és az ötödik Sefátia, Abitál fia,

3,5 A hatodik Ithreám, Eglától, Dávid feleségétől való: ezek születtek Dávidnak Hebronban.

3,6 Míg a hadakozás tartott a Saul házanépe és a Dávid házanépe között, Abner igen ragaszkodék a Saul házanépéhez.

3,7 Vala pedig Saulnak egy ágyasa, kinek neve vala [rész 21,8.] Rizpa, Ajának leánya; és monda Isbóset Abnernek: Miért mentél be az én atyámnak ágyasához?

3,8 Felette igen megharaguvék azért Abner az Isbóset szaván, és monda: Ebfej vagyok-é én, ki Júdával tart? Én most nagy irgalmasságot [rész 2,8.9.] cselekedtem a te atyádnak, Saulnak házával, az ő atyjafiaival és rokonságaival, és nem adtalak téged Dávidnak kezébe; és te mégis ez asszonynak vétkét reám fogod most.

3,9 Úgy cselekedjék Isten Abnerrel most és ezután is, hogy a mint [1 Sám. 15,28.16,1-13.] megesküdött az Úr Dávidnak, én is a szerint cselekeszem [vers 17-19.] vele:

3,10 Hogy elveszem a királyságot Saulnak házától, és megerősítem Dávidnak székét az Izráel és a Júda felett, Dántól fogva [1 Kir. 4,25.] mind Bersebáig.

3,11 És nem felelhete semmit erre Abnernek, mivelhogy igen fél vala tőle.

3,12 Követeket külde azért Abner Dávidhoz maga helyett ilyen izenettel: Vajjon kié az ország? Azt mondván: Tégy frigyet velem, és ímé az én erőm is te melletted lesz, hogy az egész Izráelt hozzád hajtsam.

3,13 Kinek felele Dávid: Jó, én frigyet kötök veled. De mindazáltal egyet kérek tőled, mondván: Addig ne lássad az én arczomat, míg el nem hozod nékem Mikált, [1 Sám. 25,44.] a Saul leányát, mikor ide akarsz jőni, hogy arczomat lássad.

3,14 És követeket külde Dávid Isbósethez, a Saul fiához, kik ezt mondják: Add vissza az én feleségemet, Mikált, kit én száz [1 Sám. 18,25-27.] Filiszteus előbőrével jegyeztem el magamnak.

3,15 Elkülde azért Isbóset, és elvéteté őt az ő férjétől Páltieltől, [1 Sám. 25,44.] Láis fiától.

3,16 És vele ment az ő férje is, sírva követvén őt Bahurimig; és ott mondá néki Abner: Eredj, menj vissza; és haza tére.

3,17 Annakutána Abner szóla az Izráel véneinek, [rész 5,1-3.] mondván: Immár régtől fogva kivántátok Dávidot, hogy királyotok legyen néktek:

3,18 Azért most vigyétek véghez; mert az Úr szólott Dávidnak, ezt mondván: Az én szolgámnak, Dávidnak keze által szabadítom meg az én népemet Izráelt a Filiszteusok kezéből, és minden ellenségeinek kezéből.

3,19 Azután szóla Abner a Benjámin nemzetségével is, és elméne Abner Dávidhoz is Hebronba, hogy megjelentse néki mindazt, a mi tetszenék Izráel népének és Benjámin egész nemzetségének.

3,20 Mikor pedig eljutott Abner Dávidhoz Hebronba és ő vele együtt húsz ember, megvendégelé Dávid Abnert és a vele volt embereket.

3,21 Ennekutána monda Abner Dávidnak: Felkelek és elmegyek, hogy az egész Izráelt ide gyűjtsem az én uram eleibe, a király eleibe, a kik frigyet kössenek te veled, és uralkodjál mindeneken úgy, a mint szívednek tetszik. És visszabocsátá Dávid Abnert, és elméne békével.

3,22 És ímé a Dávid szolgái és Joáb jőnek vala a táborból, és sok prédát hoznak magukkal, de Abner nem volt már Dávidnál Hebronban, mert elbocsátotta őt és békével elment vala.

3,23 Joáb pedig és az egész sereg, mely ő vele vala, a mint megérkezének, értesíték Joábot e dolog felől, mondván: Ide jött Abner, Nérnek fia a királyhoz, és visszabocsátá őt, és békével hazatére.

3,24 Beméne azért Joáb a királyhoz és monda: Mit cselekedtél? Ímé Abner hozzád jött, miért bocsátád el őt, hogy elmenjen?

3,25 Ismered-é Abnert, a Nér fiát? Csak azért jött volt ide, hogy megcsalhasson, és kikémlelje a te kijövésedet és bemenésedet, és megtudjon mindent, a mit te cselekszel.

3,26 És kimenvén Joáb Dávidtól, követeket külde Abner után, kik visszahozák őt a Sira kútjától; Dávid azonban nem tudja vala.

3,27 Visszajövén Abner Hebronba, félreszólítá őt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általüté [1 Kir. 2,5.] ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghala Asáelnek, [rész 2,23.] a Joáb atyjafiának véréért.

3,28 Mely dolgot minekutána megtudott Dávid, monda: [vers 26.27.] Ártatlan vagyok én és az én országom mindörökké az Úr előtt, Abnernek, a Nér fiának vérétől.

3,29 Szálljon ez Joábnak [1 Kir. 2,28-34.] fejére, és az ő atyjának egész háznépére; és el ne fogyjon a Joáb házából a folyásos, a bélpoklos, a mankón járó, és a ki fegyver miatt vész el, és a kenyér nélkül szűkölködő.

3,30 Joáb pedig és Abisai, az ő atyjafia azért ölék meg Abnert, mivelhogy megölte vala az ő atyjokfiát, Asáelt Gibeonban [rész 2,23.] a harczon.

3,31 Monda pedig Dávid Joábnak és mind az egész népnek, mely vele vala: Szaggassátok meg [rész 1,11.] ruháitokat, és öltözzetek zsákba, és sírjatok Abner előtt! Dávid király pedig megy vala a koporsó után;

3,32 És eltemeték Abnert Hebronban. Akkor felkiálta a király, és igen síra az Abner koporsója felett, és síra az egész nép is.

3,33 És a király gyászdalt szerezvén Abner felett, monda: Gaz halállal kelle kimulnia [vers 27.] Abnernek?

3,34 A te kezeid nem voltak megkötve, sem lábaid békóba verve; de úgy vesztél el, mint álnok ember [vers 27.] miatt szokott elveszni az ember! És siratá őt ismét az egész nép.

3,35 Előjöve pedig mind az egész nép, hogy enni adjanak Dávidnak, mikor még a nap fenn vala, de megesküvék Dávid, ezt mondván: Úgy [rész 19,13.] cselekedjék én velem az Isten most és ezután is, hogy míg a nap le nem megy, sem kenyeret, sem egyebet nem eszem.

3,36 Mely dolgot mikor az egész község megértett, igen tetszék nékik; valamint a többi dolga is, a mit a király cselekeszik vala, igen tetszék nékik.

3,37 És megértette azon a napon az egész nép és az egész Izráel, hogy nem a királytól [vers 26.28.] volt, hogy Abnert, a Nér fiát megölték.

3,38 Monda pedig a király az ő szolgáinak: Nem tudjátok-é, hogy [rész 2,8. 1 Sám. 26,15.] nagy fejedelem esett ma el az Izráelben?

3,39 Én pedig ma erőtelen, [rész 2,4.10.] noha felkent király vagyok; ezek pedig a Sérujának fiai hatalmasabbak nálamnál. De fizessen meg az Úr annak, a ki [1 Kir. 2,5.6.] gonoszt cselekeszik, az ő gonoszsága szerint.


4,1 Mikor pedig meghallotta Saul fia, hogy meghalt Abner Hebronban, igen megfogyatkozék az ő ereje. Sőt az egész Izráel megrémüle.

4,2 Két fővezére volt a Saul fiának, egyiknek neve Bahana és a másiknak neve Rékáb, Rimmonnak fiai, ki Beerótból való vala, a Benjámin fiai közül; mert Beerót is a Benjámin városai közé számláltatik.

4,3 Elfutottak vala pedig a Beerótbeliek Gittáimba, [Nehem. 11,33.] és lőnek ott jövevények mind e mai napig.

4,4 Jonathánnak [1 Sám. 23,17.] pedig, a Saul fiának volt egy sánta fia (öt esztendős vala, mikor Jezréelből hír jött Saul és Jonathán felől, és felvevé őt a dajkája, hogy elszaladjon vele; lőn pedig, hogy mikor a dajka gyorsan futott, elesett, és megsántula), ennek neve vala Méfibóset.

4,5 Elmenének azért a Beerótbeli Rimmonnak [vers 2.] fiai, Rékáb és Bahana, és bemenének Isbósetnek házába, mikor a nap legmelegebb vala és ő déli álmát aluszsza vala.

4,6 Bemenvén azért ezek a ház belsejébe, gabonát vive, általüték [Bir. 3,21.] őt az ötödik oldalborda alatt; s Rékáb és az ő atyjafia, Bahana, elszaladának.

4,7 Mikor azért ezek a házba bementek, és ő hálószobájában az ágyán feküvék, megsebesítvén megölték őt, s fejét levágva, felvették az ő fejét, és egész éjjel mennek vala a sík mezőn.

4,8 És elvivék Isbóset fejét Dávidhoz Hebronba, és mondának a királynak: Ímhol Isbósetnek, Saul fiának, a te ellenségednek feje; a ki üldözé a te lelkedet, és az Úr bosszút állott e mai napon az én uramért, a királyért, Saulon és az ő maradékán.

4,9 Felele pedig Dávid Rékábnak és Bahanának, az ő atyjafiának, a Beerótbeli Rimmon fiainak, és monda nékik: Él az Úr, ki az én életemet megszabadította minden nyomorúságból,

4,10 Hogy én azt, a ki nékem hírt hozott vala, ezt mondván: Ímé meghalt Saul (és azt hitte, hogy azzal nékem örömet szerez), megragadván megöletém őt Siklágban, [rész 1,15.] holott jutalmat kellett volna adnom néki hírmondásáért:

4,11 Mennyivel inkább az istentelen embereket, kik [vers 5.6.] ágyában, a maga házában ölték meg az igaz embert? Azért most vajjon ne kivánjam-é meg az ő vérét kezeitekből, hogy titeket eltöröljelek a földről?

4,12 Parancsola azért Dávid az ő szolgáinak, hogy megöljék [rész 1,15. 1 Sám. 24,23.] őket; és elvagdalák kezeiket és lábaikat; és felakaszták őket Hebronban, a halastó mellett. Isbósetnek pedig fejét felvevén, eltemeték az Abner [rész 3,32.] sírboltjába, Hebronban.


5,1 Eljövének pedig [rész 3,17-19. 1 Krón. 11,1.] Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképen: Ímé mi a te csontodból és testedből valók vagyunk,

5,2 Mert ennekelőtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted [Zsolt. 78,70.71.] az én népemet, az Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett.

5,3 Eljövének azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tőn velek Dávid király Hebronban az Úr előtt, és királylyá kenék Dávidot [rész 2,4.7.] Izráel felett.

5,4 Harmincz esztendős vala Dávid, mikor uralkodni kezde, és negyven esztendeig uralkodék.

5,5 Hebronban uralkodék a [rész 2,4.7. 1 Kir. 2,11.] Júda nemzetségén hét esztendeig és hat hónapig; és Jeruzsálemben uralkodék harminczhárom esztendeig az egész Izráel és Júda nemzetségein.

5,6 Felméne pedig a király és az ő népe Jeruzsálembe a [Csel. 7,45.] Jebuzeusok ellen, kik azt a földet lakják vala, ők azonban azt mondák Dávidnak: Nem jössz ide be, hanem a sánták és vakok elűznek téged! melylyel azt jelenték: Nem jő ide be Dávid.

5,7 Bevevé mindazáltal Dávid a Sion várát, és az immár a Dávid [vers 9. rész 6,12.] városa.

5,8 Mert azt mondá Dávid ama napon: Mindenki, a ki vágja [1 Krón. 11,6.] a Jebuzeusokat, menjen fel a csatornához és vágja ott a sántákat és a vakokat, a kiket [vers 6.] gyűlöl a Dávid lelke. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a házba!

5,9 És lakozék Dávid abban a [vers 7. 2 Krón. 11,6.7.] várban, és nevezé azt Dávid városának; és megépíté Dávid köröskörül, Millótól fogva befelé.

5,10 Dávid pedig [rész 3,1.] folytonosan emelkedék és növekedék, mert az Úr, a Seregeknek Istene vala ő vele.

5,11 Követeket külde pedig [1 Krón. 14,1.] Hirám, Tírusnak királya Dávidhoz, és czédrusfákat is, ácsmestereket és kőmíveseket, és építének házat Dávidnak.

5,12 És belátta Dávid, hogy az Úr megerősítette őt az Izráel felett való királyságában, és hogy felmagasztalta az ő királyságát az ő népéért, Izráelért.

5,13 Vőn pedig még magának [1 Krón. 3,1.9.] Dávid ágyasokat, és [5 Móz. 17,17.] feleségeket Jeruzsálemből, minekutána Hebronból oda ment; és lőnek még Dávidnak fiai és leányai.

5,14 És ezek a nevei azoknak, a kik Jeruzsálemben születtek: [1 Krón. 3,5-9.] Sammua, Sóbáb, Nátán, Salamon,

5,15 Ibhár, Elisua, Néfeg, Jáfia,

5,16 Elisáma, Eljada és Elifélet.

5,17 Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy királylyá kenték [1 Krón. 14,8.] Dávidot az Izráelen; felkelének mind a Filiszteusok, hogy Dávidot megkeressék; melyet megértvén Dávid, aláméne az erősségbe.

5,18 A Filiszteusok pedig elérkezének és elszéledének a Réfaim völgyében.

5,19 Megkérdé azért Dávid az Urat ilyen szóval: Elmenjek-é a Filiszteusok ellen? Kezembe adod-é [1 Sám. 30,8.] őket? Felele az Úr Dávidnak: Menj el, mert kétség nélkül kezedbe adom a Filiszteusokat.

5,20 Elérkezék azért Dávid Baál Perázimba, és megveré ott őket Dávid, és monda: Szétszórta az Úr ellenségimet előttem, mint a víz szokott eloszlani; azért nevezé azt a helyet Baál Perázimnak.

5,21 És ott hagyák az ő bálványaikat, melyeket felszedének [1 Krón. 14,12. 2 Móz. 23,24. 4 Móz. 32,20. 5 Móz. 7,25.] Dávid és az ő szolgái.

5,22 Azután ismét feljövének a Filiszteusok, és elszéledének a Réfaim völgyében.

5,23 Megkérdé azért Dávid az Urat, ki ezt felelé: Ne menj most reájok; hanem kerülj a hátuk mögé és a szederfák ellenében támadd meg őket.

5,24 És mikor a szederfák tetején indulásnak [2 Kir. 7,6.7.] zaját fogod hallani, akkor indulj meg, mert akkor kimegy te előtted az Úr, hogy megverje a Filiszteusok táborát.

5,25 És úgy cselekedék Dávid, a mint megparancsolta vala néki az Úr: és vágta [vers 20. rész 3,18.] a Filiszteusokat Gibeától fogva, mind addig, míg [Józs. 16,10.] Gézerbe mennél.


6,1 Összegyűjté ezek után Dávid az egész [1 Krón. 13,1-6.] Izráelnek színét, harmincezer embert.

6,2 És felkelvén, elméne Dávid az egész néppel együtt, mely vele vala, Júdának városába, [1 Krón. 13,6. 1 Sám. 7,1.] Bahalába, hogy elhozza onnét az Isten ládáját, mely Névről, a Seregek Urának nevéről neveztetik, ki ül a Kérubok [2 Móz. 25,20-22.] között.

6,3 És tevék az Isten ládáját új [1 Sám. 6,7.10.11.] szekérre, és elhozák azt Abinádábnak házától, mely vala a dombon, és Uzza és Ahió, Abinádáb fiai vezetik az új szekeret.

6,4 Elvivék azért azt az [1 Sám. 7,1.] Abinádáb házából, mely a dombon vala, az Isten ládájával, és Ahió a láda előtt megyen.

6,5 Dávid [vers 14.15.] pedig és az egész Izráel népe örvendeznek vala az Úr előtt, jegenyefából való minden szerszámokkal, hegedűkkel, lantokkal, dobokkal, sípokkal és czimbalmokkal.

6,6 És mikor Nákonnak [1 Krón. 13,9.] szérűjére jutának, kinyújtá Uzza az ő kezét az Isten ládájára, és megtartá azt; mert az ökrök félremozdították vala.

6,7 Ennekokáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott őt az Isten vakmerőségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett.

6,8 És bosszankodék Dávid, hogy az Úr ilyen romlással rontotta meg Uzzát, és nevezé azt a helyet Péres Uzzának, mind e mai napig.

6,9 Megfélemlék azért Dávid azon a napon az Úrtól, és monda: Hogyan jőjjön az Úr ládája én hozzám?

6,10 És nem akará Dávid magához vinni az Úrnak ládáját [rész 5,7.] Dávidnak városába, hanem letéteté azt Dávid a Gitteus Obed [1 Krón. 13,13.] Edom házánál.

6,11 És lőn az Úrnak ládája a Gitteus Obed Edom házánál három hónapig, és megáldá az Úr Obed Edomot és egész háznépét.

6,12 És megmondák Dávid királynak ilyen szóval: Megáldotta az Úr [1 Krón. 13,14.] az Obed Edom házát és mindenét, a mije van, az Isten ládájáért. És elmenvén Dávid, elvivé [1 Krón. 15,1.3.] az Isten ládáját az Obed Edom házától Dávid [rész 5,7.] városába [vers 5.14.] vígassággal.

6,13 Mikor pedig azok, a kik az Úr ládáját vitték, hat lépést mentek, áldozék ott egy ökröt és hízott borjút.

6,14 Dávid pedig teljes [vers 5.] erejéből tánczol vala az Úr előtt, és gyolcs [1 Krón. 15,27.] efódot övedzett magára Dávid.

6,15 Dávid azért és Izráelnek egész háza felvivék az Úr ládáját énekléssel és trombitaszóval.

6,16 Lőn pedig, hogy mikor az Úr ládája Dávid városába ért, [rész 3,14.15.] Mikál, Saulnak leánya kinéz vala az ablakon, és látván, hogy Dávid király ugrál és tánczol az Úr előtt, [vers 23.] megútálá őt szívében.

6,17 Mikor pedig bevitték az Úr ládáját, és elhelyezék azt az [1 Krón. 15,1.16,1.] ő helyére a sátornak közepére, melyet számára Dávid felállíttatott: akkor áldozott Dávid egészen égőáldozatokat és hálaadó áldozatokat, az Úr előtt.

6,18 Mikor pedig elvégezte Dávid az egészen égőáldozatot, és a hálaadó áldozatot, megáldá [1 Kir. 8,55-61.] a népet a Seregek Urának nevében.

6,19 És osztogattata Dávid mind az egész népnek, Izráel egész seregének, férfiaknak és asszonyoknak, mindenkinek egy-egy lepényt, egy-egy darab húst, és egy-egy kalácsot; és elméne mind az egész nép, kiki az ő házához.

6,20 Mikor pedig Dávid hazament, hogy megáldja az ő háznépét is: kijöve Mikál, a Saul leánya Dávid eleibe, és monda: Mily dicsőséges [vers 16.] vala ma Izráel királya, ki az ő szolgáinak szolgálói előtt felfosztózott vala ma, mint a hogy egy esztelen szokott felfosztózni!

6,21 És monda Dávid Mikálnak: Az Úr előtt, ki inkább engem [1 Sám. 16,1.13.] választott, mint atyádat és az ő egész házanépét, hogy az Úr népének, Izráelnek fejedelme [1 Kir. 8,16.] legyek, igen, az Úr előtt örvendezém.

6,22 Sőt minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt: annál dicséretreméltóbb leszek a szolgálók [vers 20.] előtt, a kikről te szólasz.

6,23 Ennekokáért Mikálnak, Saul leányának nem lőn soha [vers 16.20.] gyermeke az ő halálának napjáig.


7,1 Lőn pedig, hogy mikor a király az ő palotájában üle, és az Úr mindenfelől békességet adott néki minden ellenségeitől,

7,2 Monda a király Nátán prófétának: Ímé lássad, [1 Krón. 17,1.] én czédrusfából csinált palotában [Agge. 1,4.] lakom, az Istennek ládája pedig a kárpitok [rész 6,17.] között van.

7,3 És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van.

7,4 Azonban lőn az Úr szava Nátánhoz azon éjjel, mondván:

7,5 Menj el, és mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Házat akarsz-é nékem építeni, hogy abban [1 Kir. 5,3. 1 Krón. 22,8.] lakjam?

7,6 Mert én nem laktam házban [1 Kir. 8,16.] attól a naptól fogva, hogy kihoztam Izráel fiait Égyiptomból, mind e mai napig, hanem szüntelen sátorban és hajlékban jártam.

7,7 Valahol csak jártam Izráel fiai között, avagy szólottam-é csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének, a kinek parancsoltam, hogy legeltesse az én népemet Izráelt, mondván: Miért nem építettetek nékem czédrusfából való házat?

7,8 Most azért ezt mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Én hoztalak ki téged a kunyhóból, [1 Sám. 16,11.12, Zsolt. 78,70.71.] a juhok mögül, hogy légy fejedelem az én népem felett, az Izráel felett;

7,9 És veled voltam mindenütt, valahová mentél, és kiirtottam minden ellenségeidet [rész 3,18. Csel. 7,45.] előtted; és nagy hírnevet szerzettem néked, mint a nagyoknak hírneve, a kik e földön vannak.

7,10 Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és ott elplántálám őt, és lakozék az ő helyében, és többé helyéből ki nem [2 Krón. 33,8. Jer. 39,1-9.] mozdíttatik, és nem fogják többé az álnokságnak fiai nyomorgatni őt, mint [Bir. 13,1.] annakelőtte,

7,11 Attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem [Bir. 2,18.] az én népem az Izráel felett. Békességet szereztem tehát néked minden ellenségeidtől. És megmondotta néked az Úr, hogy házat csinál néked az [vers 12-16.] Úr.

7,12 Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a [1 Kir. 8,5.20. Csel. 2,30.] te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát:

7,13 Az fog házat [rész 23,2.5. 1 Kir. 5,5.6,1.9.12.] építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké.

7,14 Én leszek néki [Zsolt. 89,27-33. Zsid. 1,5.] atyja, és ő lészen nékem fiam, a ki mikor gonoszul cselekszik, megfenyítem őt [1 Kir. 11,39.] emberi veszszővel és emberek fiainak büntetésével;

7,15 Mindazáltal [1 Sám. 16,1.] irgalmasságomat nem vonom meg tőle, miképen megvonám Saultól, a kit kivágék előtted.

7,16 És állandó lészen a te házad, és a te országod [1 Kir. 11,29-33.12,16- 20.] mindörökké tiéd lészen, és a te trónod erős lészen mindörökké.

7,17 Mind e beszéd szerint, és mind e látás szerint szóla Nátán Dávidnak.

7,18 Bemenvén azért Dávid király, leborula az Úr előtt, és monda: Micsoda vagyok [1 Sám. 16,11.12.] én, Uram Isten! és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire elővittél?

7,19 És ez még csekélynek [vers 8.9.] tetszett néked, Uram Isten! hanem ímé szólasz a te szolgádnak háza felől [vers 13.] messze időre valókat; és ez törvény az emberre nézve, Uram Isten!

7,20 De mi szükség Dávidnak többet szólani néked, holott te jól [1 Sám. 16,1.3.] ismered, Uram Isten, a te szolgádat?

7,21 A te igéretedért, és a te jóakaratod szerint cselekedted mindezeket a nagy dolgokat, hogy [vers 12. rész 23,2.5. Csel. 2,30.] megjelentsd a te szolgádnak.

7,22 Ennekokáért felmagasztaltattál, Uram Isten: mert senki sincs [5 Móz. 4,35. Zsolt. 86,8.] olyan, mint te, és rajtad kivül nincsen Isten, mind a szerint, a mint hallottuk a mi füleinkkel.

7,23 Mert melyik nép olyan, mint a te néped, [5 Móz. 4,7.8.33,29. Zsolt. 147,19.20.] az Izráel, melyért [2 Móz. 3,7.4,22.] elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped előtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktől.

7,24 Mert megerősítetted magadnak a te népedet, [5 Móz. 7,6.8.] az Izráelt, népedül mindörökké; és te voltál, Uram, nékik Istenök.

7,25 Most annakokáért, Uram Isten, a mit szóltál [vers 11-15.] a te szolgád felől, és az ő háza felől, teljesítsd be mindörökké; és cselekedjél úgy, a mint szólottál;

7,26 Hogy felmagasztaltassék a te neved mindörökké, ilyen szókkal: A Seregeknek Ura az Izráelnek Istene, és Dávidnak, a te szolgádnak háza legyen állandó te előtted!

7,27 Mert megjelentetted a te szolgádnak [vers 4.5.11.] fülébe, óh Seregeknek Ura és Izráelnek [vers 23.] Istene, ezt mondván: Házat építek néked. Ezért készteté szolgádat az ő szíve, hogy ilyen könyörgéssel könyörögjön hozzád.

7,28 Most azért, óh Uram Isten, (mert te vagy az Isten, és a te [Ján. 17,17.] beszéded igazság, és te mondottad ezt a jót a te szolgád felől),

7,29 Legyen a te jóakaratodnak áldása a te szolgádnak házán, hogy legyen előtted mindörökké; mert te szólottál, Uram Isten, azért a te áldásoddal áldassék meg a te szolgádnak háza mindörökké.


8,1 Ezek után megveré Dávid a Filiszteusokat, [1 Krón. 18,1.] és megalázá őket: és elfoglalá Dávid a Filiszteusok kezéből Méteg Ammát.

8,2 És megveré a [1 Móz. 19,36.37. 4 Móz. 24,17.] Moábitákat is, és kötéllel méré meg őket, lefektetvén őket a földre; két kötéllel méré azokat, a kik megölendők, és egy teljes kötéllel azokat, a kik életben hagyandók valának; és a Moábiták Dávidnak [Zsolt. 60,10.] adófizető szolgái lőnek.

8,3 Megveré Dávid Hadadézert [1 Kir. 11,23.25.] is, Réhóbnak fiát, Czóbának királyát, mikor elméne, hogy hatalmát kiterjessze az Eufrátes folyó vizéig.

8,4 És foglyul ejtett Dávid [1 Krón. 18,4.] közülök ezer és hétszáz lovagot, és húszezer gyalog embert; és inaikat elvagdaltatá Dávid minden szekeres lovaknak és csak száz szekérbe valót hagyott meg közülök.

8,5 Eljövének pedig a Siriabeliek Damaskusból, hogy megsegítsék Hadadézert, Czóbának királyát; és levága Dávid a Siriabeliek [1 Krón. 18,5.] közül huszonkétezer férfit.

8,6 És helyeze Dávid állandó sereget a damaskusi Siriába; és a Siriabeliek Dávidnak adófizető szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr Dávidot valahová megyen vala.

8,7 És elvevé Dávid az arany paizsokat is, melyek Hadadézer szolgáin valának, és bevivé azokat Jeruzsálembe.

8,8 Hoza annakfelette Dávid király a Hadadézer városaiból, Bétákhból és Berótaiból felette igen sok rezet.

8,9 Mikor pedig meghallá Tói, [1 Krón. 18,9.10.] Hamát királya, hogy megverte Dávid Hadadézernek minden seregeit;

8,10 Küldé Tói Jórámot, az ő fiát Dávid királyhoz, hogy békességesen köszöntse őt, és áldja, hogy harczolt Hadadézer ellen és megverte őt (mert Hadadézer Tóival is hadakozik vala). És a Tói fia kezében aranyból, ezüstből és rézből való edények valának,

8,11 Melyeket Dávid király az [1 Krón. 22,14.16.] Úrnak szentele, azzal az ezüsttel és aranynyal együtt, a melyet az Úrnak szentele mind ama népektől, a kiket meghódoltatott;

8,12 A Siriabeliektől, [2 Kir. 1,1.] Moábitáktól, az Ammon fiaitól, a Filiszteusoktól, az [4 Móz. 24,20.] Amálekitáktól és a Réhób fiától, Hadadézertől, Czóbának királyától nyert prédából.

8,13 És hírnevet szerze Dávid, a mikor visszatért, miután a Siriabelieket leverte [Zsolt. 60,2.] a sós völgyben, tizennyolczezeret.

8,14 Az Idumeusok [1 Móz. 27,40. 1 Móz. 36,1. 4 Móz. 20,14-21.24,18.] közé is állandó sereget [1 Kir. 11,15.16.] rendele, egész Idumeába állandó sereget rendele, és az Idumeusok mind Dávid szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr Dávidot, valahová megyen vala.

8,15 Uralkodék azért Dávid az [rész 24,2.] egész Izráelen, és szolgáltat vala Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot.

8,16 Fővezére volt [1 Krón. 2,13.16. 1 Kir. 2,5.29-31.] Joáb, Sérujának fia, Jósafát pedig, Ahiludnak fia, emlékíró vala.

8,17 Sádók pedig, Akhitóbnak fia, és Akhimélek, Abjátárnak [1 Sám. 22,20-23. 1 Krón. 6,8. 1 Krón. 24,3.] fia papok valának, és Sérája íródeák.

8,18 Benája [rész 23,20.] Jéhójadának fia, a Kereteusok [rész 15,18.] és Peleteusok előljárója, a Dávid fiai pedig fők valának.


9,1 Monda pedig Dávid: Maradt-é még valaki a [rész 4,5.6. 1 Sám. 31,2.] Saul házanépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem ő [rész 1,26.] vele Jonathánért?

9,2 Vala pedig Saul házából egy szolga, kinek neve vala Siba, kit Dávidhoz szólítának, és monda a király néki: Te vagy-é Siba? Felele: Én vagyok a te szolgád.

9,3 Akkor monda a király: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy cselekedjem vele az Isten irgalmasságát? Felele [1 Sám. 20,15.24,22.23.] Siba a királynak: Van még Jonathánnak egy fia, ki mind a [rész 4,4.] két lábára sánta.

9,4 Monda néki a király: Hol van? És monda Siba a királynak: Ímé az Ammiel fiának, [rész 17,27.] Mákirnak házában van Ló-Debárban.

9,5 Akkor elkülde Dávid király, és elhozatá őt a Mákirnak, az Ammiel fiának házából Ló-Debárból.

9,6 És mikor megérkezett Dávidhoz Méfibóset, Jonathánnak a Saul fiának fia, arczczal leborula, és tisztességet tőn néki; és monda Dávid: Méfibóset! ki felele: Ímhol a te szolgád.

9,7 Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled [1 Sám. 20,15.16.] Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed.

9,8 Akkor fejet hajta Méfibóset, és monda: Micsoda a te szolgád, hogy a holt ebre [rész 19,28. 1 Sám. 24,15.] reá tekintettél, minemű én vagyok?

9,9 Szólítá azután a király Sibát, Saulnak szolgáját, és monda néki: Valamije volt Saulnak és egész [vers 7. rész 19,29.] háznépének, mindazokat a te urad fiának adtam.

9,10 A majorságnak azért te viseljed gondját, és a te fiaid és szolgáid, és beszolgáltassad, hogy legyen a te urad fiának kenyere, melylyel éljen. Méfibóset pedig, a te uradnak fia, az én asztalomnál eszik mindenkor. Vala pedig Sibának tizenöt fia és húsz szolgája.

9,11 Felele Siba a királynak: Valamit az én uram, a király parancsol nékem, szolgájának, a képen cselekeszik a te szolgád. És Méfibóset az én asztalomnál eszik, mint a király fiainak egyike.

9,12 Vala pedig Méfibósetnek egy fiacskája, kinek neve [1 Krón. 8,34.35.] Mika vala; a Siba házában lakozók pedig mindnyájan Méfibóset szolgái valának.

9,13 Méfibóset tehát Jeruzsálemben lakozék, mert mindenkor a király asztalánál eszik vala; és ő mind a két lábára [rész 4,4.] sánta vala.


10,1 Lőn pedig azután, meghala az Ammon fiainak [1 Móz. 19,36-38. 1 Krón. 19,1.] királya, és uralkodék helyette Hánon, az ő fia.

10,2 És monda Dávid: Irgalmasságot teszek Hánonnal, [1 Sám. 11,1.] Náhás fiával, miképen az ő atyja is velem irgalmasságot tett; és hozzá külde Dávid, hogy vigasztalja őt szolgái által atyja halála felől. Mikor Dávid szolgái Ammon fiainak földére érkezének:

10,3 Mondának az Ammon fiainak vezérei Hánonnak, az ő uroknak: Vajjon becsüli-é Dávid ezzel előtted a te atyádat, hogy hozzád vigasztalókat küldött? Vajjon Dávid nem inkább azért küldötte-é hozzád szolgáit, hogy a várost megszemléljék és kikémleljék és teljesen elpusztítsák.

10,4 Elfogatá azért Hánon a Dávid szolgáit, és szakáloknak felét lenyiratá, és ruháikat félben elmetszeté az alfelekig, és elbocsátá őket.

10,5 A mint ezt Dávidnak hírül hozták, eleikbe külde, (mert ezek az emberek igen meggyaláztattak) és ezt izené a király: Maradjatok Jerikhóban mindaddig, míg megnevekedik szakálotok; és úgy jőjjetek haza.

10,6 Látván pedig az Ammon fiai, hogy gyűlöltekké lettek Dávid előtt, követet küldének az Ammon fiai, és felfogadák Siriában a Béth-Réhóbbelieket és ugyancsak Siriában a Czóbeusokat, húszezer gyalogot, és Maakának királyát ezer emberrel, és a Tóbbelieket, tizenkétezer embert.

10,7 A mint ezt Dávid meghallá, elküldötte Joábot és a vitézeknek egész seregét.

10,8 Kivonulának az Ammon fiai is, és csatarendbe állottak a kapu bejárata előtt. A Siriabeli Czóbeusok, Réhóbbeliek, Tóbbeliek és Maaka magukban valának a mezőn.

10,9 Látván pedig [rész 8,16.] Joáb, hogy mind elől, mind hátul ellenség van ő ellene, kiválogatá az Izráel népének színét, és a Siriabeliek ellenében állítá fel.

10,10 A népnek maradékát az ő öcscsének, Abisainak [rész 18,2.23,18.] vezetésére bízta, hogy felállítsa azt Ammon fiainak ellenében.

10,11 És monda: Ha erősebbek lesznek a Siriabeliek nálamnál, nékem segítségül légy. Ha pedig az Ammon fiai náladnál hatalmasabbak lesznek, elmegyek, hogy megsegítselek.

10,12 Légy erős és legyünk bátrak [5 Móz. 20,1.] a mi nemzetségünkért és a mi Istenünknek városaiért; és az Úr cselekedjék úgy, a mint néki tetszik.

10,13 Elérkezék azért Joáb és az ő vele való sereg a Siriabeliek ellen az ütközetre, és megfutamodának ő előtte.

10,14 Látván pedig az Ammon fiai, hogy megfutamodtak a Siriabeliek, megfutamodának ők is Abisai előtt, és beszaladának a városba; és megtére Joáb az Ammon fiaitól és méne Jeruzsálembe.

10,15 Mikor pedig látták a Siriabeliek, hogy [1 Krón. 19,16.] megverettettek az Izráeliták által, ismét együvé gyülekezének.

10,16 És elkülde Hadadézer, és elhozatá a Siriabelieket, a kik a vizen túl valának, és jövének Helámba; és Sobák, Hadadézernek fővezére volt élükön.

10,17 Megizenék pedig Dávidnak, a ki egybegyűjté egész Izráelt, és általméne a Jordánon, és juta Hélámhoz: és sereget rendelének a Siriabeliek Dávid ellen, és megütközének vele.

10,18 De a Siriabeliek megfutamodtak Izráel előtt, és levága [1 Kir. 11,23- 25.] Dávid a Siriabeliek közül hétszáz szekerest és negyvenezer lovagot, Sobákot is, a seregnek fővezérét megölé; és ugyanott meghala.

10,19 Mikor pedig látták mindazok a királyok, a kik Hadadézernek szolgái valának, hogy az Izráel által megverettek, békét kötöttek Izráellel és nékik szolgálának; és nem merének többé a Siriabeliek kijőni az Ammon fiainak segítségére.


11,1 Lőn pedig az esztendő fordulásakor, mikor a királyok hadba szoktak menni, elküldé Dávid Joábot és az ő szolgáit ő vele, és mind az egész Izráelt, hogy [1 Krón. 20,1. 1 Móz. 19,38.] elveszessék az Ammon fiait, és megszállják Rabba városát; Dávid pedig Jeruzsálemben maradt.

11,2 És lőn estefelé, mikor felkelt Dávid az ő ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetőről egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetű vala.

11,3 És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felől, és monda egy ember: Nemde nem ez-é Bethsabé, Eliámnak leánya, a Hitteus Uriás [rész 23,39.] felesége?

11,4 Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá őt; ki beméne ő hozzá, és vele hála, mikor az ő [3 Móz. 15,19.] tisztátalanságából megtisztult; és annakutána visszaméne az ő házához.

11,5 És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem!

11,6 Akkor Dávid izene Joábnak: Küldd haza hozzám a Hitteus Uriást; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz.

11,7 Mikor pedig eljutott Uriás ő hozzá, megkérdé őt Dávid Joábnak békessége felől, a népnek békessége felől és a harcz folyása felől.

11,8 Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg [vers 11.] lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána.

11,9 Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata előtt az ő urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához.

11,10 És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az ő házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz?

11,11 Felele Uriás Dávidnak: Az Isten ládája, [1 Sám. 4,4.] Izráel és Júda nemzetsége sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezőn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj [rész 14,19.] te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt!

11,12 Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is.

11,13 Ennekutána hivatá őt Dávid, és ő vele evék és ivék, és lerészegíté őt, és kiméne estve aludni az ő ágyára, az ő urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.

11,14 Megvirradván pedig, levelet íra Dávid [rész 8,16.] Joábnak, melyet Uriástól küldött el.

11,15 Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelől, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.

11,16 Lőn azért, hogy mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, a hol tudja vala, hogy erős vitézek vannak.

11,17 Kijövén azért a városbeli nép, megharczolának Joábbal, és elhullának egyesek a nép közül, Dávid szolgái közül, és a Hitteus Uriás is meghala.

11,18 Követet külde akkor Joáb, és megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását.

11,19 És megparancsolá a követnek, mondván: Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen előadtad a királynak,

11,20 És ha a király haragra lobbanva azt mondja néked: Miért mentetek olyan közel a városhoz harczolni? Avagy nem tudtátok-é, hogy lelövöldöznek a kőfalról?

11,21 Kicsoda ölte meg Abiméleket, a Jérubbóset fiát? Nemde nem egy asszony üté-é [Bir. 9,53.] agyon a kőfalról egy malomkődarabbal és meghala Tébesben? Azért miért mentetek közel a kőfalhoz? Akkor mondd meg: A te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt.

11,22 Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, a mivel megbízta volt [rész 8,16.] őt Joáb.

11,23 És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erőt vettek felettünk, és a mezőre kijöttek ellenünk, de mi visszaűztük őket a kapu bejáratáig;

11,24 Azonban a kőfalról lövöldözének a nyilasok a te szolgáidra, és a király szolgái közül egyesek meghaltak; és a te szolgád, a Hitteus Uriás is [vers 15.] meghalt.

11,25 Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így biztasd őt.

11,26 Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az ő férje, és siratá az ő férjét.

11,27 És mikor a gyászolásnak ideje eltelt, érette külde Dávid és házába viteté őt és lőn néki felesége, és szüle néki egy fiat. De ez a dolog, [2 Móz. 21,14.] a melyet Dávid cselekedett, [vers 4.15.] nem tetszék az Úrnak.


12,1 Elküldé azért az Úr Dávidhoz Nátán prófétát, [1 Kir. 1,24.38.] ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.

12,2 A gazdagnak [vers 7. rész 5,13. 1 Sám. 25,42-44.] felette sok juhai és ökrei valának;

12,3 A szegénynek [vers 9. rész 11,27.] pedig semmije nem vala egyéb egy kis nőstény báránykájánál, a melyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya.

12,4 Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, a ki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytől az ő bárányát, és azt főzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.

12,5 Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.

12,6 A bárányért pedig négy [2 Móz. 22,1.] annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett.

12,7 És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az [1 Kir. 20,40.] az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én [1 Sám. 16,13.] kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből.

12,8 És néked adtam a te urad [1 Sám. 18,13.] házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked.

12,9 Miért vetetted meg [2 Móz. 20,13.14.] az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely útálatos ő előtte? A Hitteus Uriást fegyverrel [rész 11,16.17.] ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.

12,10 Most azért ne távozzék el a fegyver [rész 13,28.29.18,15.] soha házadból, mivel megútáltál engem, [2 Móz. 21,14.] és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.

12,11 Ezt mondja az Úr: Ímé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és [rész 16,22.] feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.

12,12 Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel előtt és napvilágnál cselekeszem azt.

12,13 Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz [3 Móz. 20,10.] meghalni.

12,14 Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad [rész 11,27.] is, a ki lett néked, bizonynyal meghal.

12,15 Ezekután elméne Nátán az ő házához. És megveré az [vers 18.] Úr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék.

12,16 És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bőjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.

12,17 Felkelének azért az ő házának vénei és menének ő hozzá, hogy felemeljék őt a földről: de nem akará, és nem is evék ő velek kenyeret.

12,18 Hetednapra azért meghala a gyermek, [vers 14.15.] és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Ímé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy magának bajt szerezzen?

12,19 Látván pedig Dávid, hogy az ő szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az ő szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt.

12,20 Felkelvén azért Dávid a földről, megmosdék és megkené magát és más ruhát vőn magára, és bemenvén az Úr házába, [rész 6,16.17.] imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék.

12,21 Akkor mondának az ő szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bőjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél.

12,22 Monda ő: Míg a gyermek élt, addig bőjtöltem és sírtam; mert ezt mondottam: Ki tudja, [vers 14. Ésa. 38,1-5.] talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek.

12,23 De most, hogy meghalt, vajjon miért bőjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek ő [1 Móz. 37,35.] hozzá, de ő nem jő ide vissza én hozzám.

12,24 És megvigasztalá Dávid az ő feleségét, Bethsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És ő szült fiat, [1 Krón. 22,9. Máté. 1,6.] és nevezé annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt,

12,25 A mint megizente vala Nátán próféta által, ki nevezé az ő nevét Jedidjának, az Úrért.

12,26 Joáb pedig [rész 11,1. 1 Krón. 20,1.] hadakozék az Ammon fiainak városa, Rabba ellen, és megvevé a királyi várost.

12,27 És követeket külde Dávidhoz Joáb ilyen követséggel: Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a városnak egyik részét, a hol a víz van.

12,28 Most azért gyűjtsd egybe a népnek maradékát, és szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy valamiképen, ha én foglalnám el, róla neveztessék az én nevem.

12,29 Egybegyűjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harczola ellene, és elfoglalá azt.

12,30 És elvevé az ő [1 Krón. 20,2.] királyuknak koronáját annak fejéről, melynek súlya egy tálentum arany volt, és drága kövekkel vala rakva, és lőn a Dávid fején, és a városból felette sok zsákmányt hozott el.

12,31 A népet pedig, mely benne vala, kihozatá; és némelyét [rész 10,4. 4 Móz. 24,17.] fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.


13,1 Lőn ennekutána, hogy Absolonnak, [1 Krón. 3,1.2.] Dávid fiának igen szép huga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté őt.

13,2 Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az ő hugáért, Támárért; mert szűz vala, és Amnon előtt lehetetlennek tünt fel, hogy rajta valamit elkövessen.

13,3 Vala azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, [1 Krón. 2,13.] Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala.

13,4 Ki monda néki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-é meg nékem? És monda néki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek hugát igen szeretem.

13,5 És monda néki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt néki: Jőjjön ide, kérlek, Támár, az én hugom, hadd adjon ennem; és itt szemem előtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az ő kezéből egyem.

13,6 Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna; mikor azután eljött a király, hogy őt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jőjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon előttem egy pár bélest, és hadd egyem az ő kezéből.

13,7 Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót néki.

13,8 Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, ő pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá és bélest csinála ő előtte, és megfőzé a bélest.

13,9 Előhozá annakutána a serpenyőt, és kitölté eleibe; de ő nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellőlem mindenkit; és kimenének mindnyájan előle.

13,10 Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedből; vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba.

13,11 És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá őt, és monda néki: Jőjj, feküdj mellém, húgom.

13,12 Ő pedig monda néki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben, ne kövess el ilyen gyalázatot.

13,13 És én, ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a királynak, mert nem fog megtagadni engem tőled.

13,14 Ő azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erősebb levén nála, erőt vett rajta, és vele feküvék.

13,15 És meggyűlölé őt Amnon felette igen, mert nagyobb lőn gyűlölete, melylyel gyűlölte őt, a [vers 2.4.] szeretetnél, melylyel őt megszerette vala. És monda néki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra.

13,16 Ki felele néki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot [5 Móz. 22,28.29.] annál, a melyet rajtam véghezvittél, hogy elűzz engem. Ő azonban nem akart reá hallgatni,

13,17 Hanem beszólítá szolgáját, a ki néki szolgál vala, és monda: Űzd ki őt gyorsan előlem, és zárd be az ajtót utána.

13,18 Vala pedig ő rajta igen szép tarka szoknya, a milyenben a király leányai szoktak járni, míg szűzek valának. Kiűzé azért őt a szolga, és bezárá az ajtót utána.

13,19 Hamut [Jób. 2,12.] hinte azért Támár az ő fejére, és a tarka szoknyát, mely rajta volt, [vers 14.18.] meghasogatá, kezét pedig fejére tevén, jajgatva jár vala.

13,20 És monda néki a bátyja, Absolon: Talán Amnon bátyád volt veled? Azért hallgass most, hugom, mert atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lakozék azért Támár nagy árvaságban az ő bátyjának, Absolonnak házában.

13,21 Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék.

13,22 Nem szóla pedig semmit felőle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mert igen gyűlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplősítette az ő hugát, Támárt.

13,23 És lőn két esztendő mulva, mikor Absolonnak juhait nyírták Baál- Hásorban, mely Efraimban [1 Krón. 3,1-9.] van, meghívá Absolon mind a király fiait.

13,24 Beméne Absolon a királyhoz is, és monda: Ímé most nyírják a te szolgádnak juhait, azért jőjjön el kérem a király és az ő szolgái a te szolgáddal.

13,25 Monda a király Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy meg ne terheljünk téged. És ismét erőlteti vala őt, de nem akara elmenni, hanem megáldá őt.

13,26 Monda mégis Absolon: Ha nem, úgy jőjjön el velünk [1 Krón. 3,1.] Amnon, az én testvérem. Felele néki a király: Miért menne el veled?

13,27 Mikor pedig erőltette őt Absolon, elbocsátá ő vele Amnont is és mind a király [vers 23.] fiait.

13,28 Parancsola pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvű lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg őt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek.

13,29 Úgy cselekedének azért az Absolon szolgái Amnonnal, a mint Absolon parancsolta [rész 12,10.] vala. A király fiai pedig mindnyájan felkelének, és ki-ki öszvérére üle, és elszaladának.

13,30 Mikor pedig még az útban voltak, a hír eljutott Dávidhoz, mondván: Mind megölte Absolon a király fiait, egy sem maradt meg közülök.

13,31 Akkor felkele a király, megszaggatá [1 Móz. 37,34.] ruháit, és a földre feküvék, és az ő szolgái mindnyájan megszaggatott ruhában állanak vala előtte.

13,32 Szóla pedig Jonadáb, Simeának, a Dávid [vers 3.] testvérének fia, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a királynak minden fiait megölték, mert csak Amnon halt meg egyedül; mert attól a naptól fogva, hogy az ő hugát megszeplősítette, Absolonnak mindig szájában volt ez a dolog.

13,33 Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolván, hogy a királynak minden fiai meghaltak, mert csak Amnon halt meg egyedül.

13,34 Absolon pedig elmenekült. És felemelvén az őrálló az ő szemeit, látá, hogy sok ember jő az úton ő mögötte, a hegyoldalon.

13,35 És monda Jonadáb a királynak: Ímé jőnek a király fiai; a mint a te szolgád mondá, úgy történt.

13,36 És lőn, a mint megszünt beszélni, megérkezének a király fiai, és szavokat felemelvén, sírának; és maga a király is és az ő szolgái mindnyájan felette igen sírának.

13,37 Absolon pedig elfuta, [rész 3,3.] és méne Talmaihoz, Ammihur fiához, Gessurnak királyához. És Dávid minden nap siratá az ő fiát.

13,38 Absolon pedig, minekutána elfutott és Gessurba ment, három esztendeig volt ott.

13,39 Dávid király pedig felhagyott azzal, hogy Absolon ellen menjen, mert megvigasztalódott Amnon [vers 29.] felől, hogy meghalt.


14,1 Észrevévén Joáb, [rész 8,16.] Sérujának fia, hogy a királynak szíve vágyakozik Absolon után,

14,2 Elkülde Joáb Tékoa városába, és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala, és monda néki: Kérlek tetessed, mintha nagy keserűséged volna, és öltözzél fel gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy olyan, mint aféle asszony, ki sokáig siratta halottját.

14,3 És menj be a királyhoz, s így és így szólj hozzá. És Joáb szájába adta, hogy mit kelljen szólani.

14,4 Szóla azért a Tékoabeli asszony a királynak, minekutána arczczal a földre leborult, és térdet-fejet hajtott, és monda: Segíts meg, óh király!

14,5 És monda néki a király: Mi bajod van? Felele az: Óh, én özvegyasszony vagyok, mert az én férjem meghalt.

14,6 És a te szolgálódnak két fia vala, kik összevesztek a mezőn, és mivel nem vala senki, a ki őket megvédte volna, az egyik megsérté a másikat és megölé.

14,7 És ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondják: Add kezünkbe az ő testvérének gyilkosát, hadd öljük meg őt az ő testvérének lelkéért, a kit megölt, és veszessük el az örököst is. Így akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, a mely nékem megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén.

14,8 Monda azért a király az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felől.

14,9 Felele pedig a Tékoából való asszony a királynak: Uram király, én rajtam legyen a bűn súlya és az én atyámnak házán, de a király és az ő trónja ártatlan leszen.

14,10 Monda erre a király: A ki te ellened szól, hozd ide előmbe, és többé nem fog illetni téged.

14,11 Akkor ő monda: Emlékezzék meg kérlek, a király az Úrról, a te Istenedről: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az [1 Sám. 14,45.] Úr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.

14,12 És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak; és ő monda: Szólj.

14,13 Akkor monda az asszony: Miért gondoltál ehhez hasonló dolgot az Isten népe ellen (mert mivel a király ezt a szót szólotta, mintegy maga is bűnös), hogy a király azt, a kit eltaszított magától, nem hívatja vissza?

14,14 Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhető, és az Isten [Zsolt. 89,49.] egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve előtte az eltaszított sem.

14,15 Most annakokáért azért jöttem ide, hogy én szólnék a királynak, az én uramnak, noha sokan rettentettek engem ettől; mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Mégis beszélek a királylyal, hátha megteszi a király, a mit az ő szolgálóleánya mond.

14,16 Igen, meghallgatja a király, és megszabadítja az ő szolgálóleányát annak kezéből, a ki engem el akar veszteni és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségéből.

14,17 Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek [rész 19,27.] angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled.

14,18 És felelvén a király, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg, a mit tőled kérek. És monda az asszony: Mondja el az én uram, a király, kérlek!

14,19 És monda a király: Vajjon mindezekben nem a Joáb keze van-é veled? Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, [1 Móz. 42,15.] óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, a mit az én uram, a király szól; mert a te szolgád Joáb [vers 1.2.] hagyta ezt nékem, és mindezeket a szókat ő adta a te szolgálóleányodnak szájába.

14,20 Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsesége szerint, hogy mindent észrevegyen, a mi a földön van.

14,21 Akkor monda a király Joábnak: Ímé megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza az én fiamat, Absolont.

14,22 És a földre arczczal leborula Joáb, és térdet-fejet hajtván, megköszöné a királynak, és monda Joáb: Ma ismerte meg, uram király, a te szolgád, hogy van valami becsületem előtted; mert az ő szolgájának beszédét megcselekedte a király.

14,23 Felkele azért Joáb, és [rész 13,37.] elméne Gessurba, és haza hozá Absolont Jeruzsálembe.

14,24 És monda a király: Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa. Tére azért Absolon az ő házába, és a királynak orczáját nem láthatá.

14,25 Nem vala pedig az egész Izráelben olyan szép ember, mint Absolon, ki dicséretre olyan méltó volna; tetőtől fogva talpig ő benne semmi hiba nem vala.

14,26 És mikor a fejét megnyiratja (mert minden esztendőben megnyiratja vala, mivel igen nehéz volna, azért nyiratja le), az ő fejének haja nyom vala kétszáz siklust a királyi mérték szerint.

14,27 Lőn pedig Absolonnak három fia és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetű asszony vala.

14,28 Két esztendőt töltött immár Absolon Jeruzsálemben, de a királynak színét még nem látta.

14,29 Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, ki nem akara hozzá menni; és elkülde másodszor is, de ő még sem akart elmenni.

14,30 Monda azért az ő szolgáinak: Nézzétek, a Joáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az ő árpája: menjetek el, és gyújtsátok fel tűzzel; és meggyújták az Absolon szolgái a gazdaságot tűzzel.

14,31 Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az ő házába, és monda néki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én gazdaságomat felgyújtották tűzzel?

14,32 Felele Absolon Joábnak: Azért mert hozzád küldöttem ily szóval, hogy ide jőjj, hogy a királyhoz küldjelek, hogy ezt mondjad néki: Mi szükség volt hazajőnöm Gessurból? Jobb volna most is nékem ott lennem. Most azért szeretném a király arczát látni; ha van bennem álnokság, ölessen meg engem.

14,33 Elméne azért Joáb a királyhoz, és megmondá néki. És akkor hivatá a király Absolont, és elméne a királyhoz, és fejet hajtván a király előtt, arczczal a földre borula. És megcsókolá a király Absolont.


15,1 Lőn pedig annakutána, szerze magának Absolon [1 Kir. 1,5.] szekeret, lovakat és ötven embert, kik előtte szaladjanak.

15,2 És reggelenként felkelvén Absolon, megálla az útfélen a kapuban, és mindenkit, a kinek dolga lévén, a királyhoz megy ítélet végett, megszólíta Absolon, és megkérdé: Micsoda városból való vagy te? És ha azt mondá: Izráelnek egyik nemzetségéből való a te szolgád;

15,3 Monda néki Absolon: Ímé a te beszéded mind jó és mind igaz; de senki sincs, a ki téged meghallgatna a királynál.

15,4 Mondja vala ismét Absolon: Vajha valaki engem tenne ítélőbíróvá e földön, és én hozzám jőne minden ember, a kinek valami ügye és pere volna, igazat tennék néki.

15,5 Mikor pedig valaki hozzá megy és fejet hajt vala néki, azonnal kezét nyujtja vala, és megfogván, megcsókolja vala őt.

15,6 És e képen cselekedék Absolon egész Izráellel, valakik ítéletért a királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fiainak szíveket alattomban megnyeri vala.

15,7 Lőn pedig negyven esztendő mulván, monda Absolon a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem [rész 2,1.4.] Hebronban azt a fogadást, melyet fogadtam az Úrnak;

15,8 Mert fogadást tett a te szolgád, mikor Gessurban laktam, mely Siriában van, ezt mondván: Ha valóban hazavezérel engem az Úr Jeruzsálembe, az Úrnak szolgálok.

15,9 Monda néki a király: Menj el békével; és felkelvén, elméne Hebronba.

15,10 Hírnököket külde pedig Absolon Izráelnek minden nemzetségéhez, hogy megmondják: Mikor a trombitaszót halljátok, azt mondjátok: Absolon uralkodik Hebronban.

15,11 És Absolonnal együtt kétszáz férfi is elméne Jeruzsálemből, kiket meghívott, kik jóhiszeműleg menének, semmit nem tudván a dologról.

15,12 És elküldvén Absolon, hivatá a Gilóból való [rész 17,23.] Akhitófelt is, Dávidnak tanácsosát, az ő városából Gilóból, míg ő az áldozatot végezte. És igen nagy lőn az összeesküvés, és a nép gyülekezék és szaporodék Absolon mellett.

15,13 És követ méne Dávidhoz ilyen izenettel: Az Izráel népének szíve Absolon felé hajlik.

15,14 Akkor monda Dávid minden szolgáinak, kik vele valának Jeruzsálemben: Keljetek fel, és [Zsolt. 3,1.] fussunk el, mert itt nincsen számunkra menekülés Absolon elől; siessetek elmenni, hogy valamikép sietve utól ne érjen minket, s ne hozzon szerencsétlenséget reánk, és a várost le ne vágja fegyvernek élével.

15,15 Mondának pedig a király szolgái a királynak: Minden úgy legyen, a mint tetszik a királynak, a mi urunknak, ímé itt vannak a te szolgáid.

15,16 Kiméne azért a király és egész háznépe ő utána, és otthon hagyá a király tíz [rész 5,13.] ágyasát, hogy őrizzék a házat.

15,17 És kimenvén a király és egész háznépe ő utána, megállapodának a legszélső háznál.

15,18 És minden szolgái ő mellé menének; és a Kereteusok, [1 Kir. 1,38.] a Peleteusok mind, a [rész 8,18.] Gitteusok is mind, az a hatszáz férfi, kik vele jövének Gáthból, elvonulának a király előtt.

15,19 Monda pedig a király [rész 18,2.] a Gitteus Ittainak: Miért jössz el te is mi velünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy és vissza is költözhetel szülő helyedre.

15,20 Csak tegnap [vers 18.] jöttél, és már ma zaklassalak téged, hogy velünk jőjj? Én megyek oda, a hova mehetek; te pedig térj vissza, és vidd vissza testvéredet is; irgalmasság és igazság legyen veled.

15,21 És felele Ittai a királynak, mondván: Él az Úr és él az én uram, a király, hogy valahol lesz az én uram, a király, mind halálában, mind [Ruth. 1,16.] életében, ott lesz a te szolgád is.

15,22 Monda azért Dávid Ittainak: Ám jőjj el és menjünk el. És elméne a Gitteus Ittai és az ő emberei együtt, még a kicsinyek is, valakik vele valának.

15,23 És az egész föld népe nagy jajgatással sír vala, mikor az egész nép elméne. A király azért általméne a Kedron patakán, és a nép mind átméne az útra, a puszta felé.

15,24 És ímé vele vala [rész 8,17.] Sádók is, és a Léviták mind, kik az Isten szövetségének ládáját hordozzák vala; és letevék az Isten ládáját. Azonközben Abjátár [1 Sám. 22,20.23.] is felméne, míg a nép a városból mind kitakarodék.

15,25 És monda a király Sádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba, ha én az Úr előtt kedves leszek, engem ismét haza hoz, megmutatja nékem azt, és az ő sátorát.

15,26 Ha pedig azt mondja: Nem gyönyörködöm benned: Ímhol vagyok, cselekedjék [1 Sám. 3,18.] velem úgy, a mint néki tetszik.

15,27 Monda annakfelette a király Sádók papnak: [rész 8,17.] Nemde nem próféta vagy-é te? Azért menj haza békességben a városba, Akhimás is, a te fiad, és az Abjátár fia, Jonathán, a ti két fiatok, veletek együtt.

15,28 Lássátok, ímé én itt időzöm, ennek a pusztának sík mezején, míg tőletek hír jő, és nékem [vers 36.] izentek.

15,29 Visszavivék azért Sádók és Abjátár Jeruzsálembe [rész 6,16.17.] az Isten ládáját, és otthon maradának.

15,30 Dávid pedig felméne az olajfáknak hegyén, mentében sírva, fejét beborítva, [rész 19,4.] saru nélkül ment, és az egész nép, mely vele volt, kiki beborította fejét, és mentökben sírának.

15,31 Megizenék azonközben Dávidnak, hogy Akhitófel is a pártosok között van Absolonnal, és monda Dávid: Kérlek, óh Uram, hiúsítsd meg [vers 12. rész 16,23.17,23.] az Akhitófel tanácsát.

15,32 És a mint feljuta Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék az Istennek, ímé eleibe jöve az Árkeából való Khúsai, [vers 37.] ki ruháját megszaggatá és földet [Jób. 2,12.] hinte fejére.

15,33 És monda néki Dávid: Ha eljösz velem, terhemre leszel nékem;

15,34 De ha a városba visszatérsz, és ezt mondod Absolonnak: Te szolgád vagyok, óh király; ennekelőtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek, megronthatod Akhitófelnek ellenem [rész 17,1-14.23.] való tanácsát.

15,35 És ímé veled lesznek ott [vers 27.28.] Sádók és Abjátár papok; azért minden dolgot, a mit hallándasz a király házából, mondj meg a papoknak, Sádóknak és Abjátárnak.

15,36 Ímé ott van velök az ő két [vers 27.28.] fiok is, Akhimás, a Sádók fia, és Jonathán, az Abjátár fia, kik által nékem mindjárt megizenhetitek, valamit hallotok.

15,37 Elméne azért Khúsai, a Dávid barátja [vers 32. 1 Krón. 27,33.] a városba, Absolon pedig bevonula Jeruzsálembe.


16,1 Mikor pedig Dávid egy kevéssé alább ment a hegy tetejéről, eleibe jöve Siba, a Mefibóset szolgája, két megnyergelt szamárral, melyeken kétszáz kenyér és száz kötés aszúszőlő és száz csomó füge és egy tömlő bor vala.

16,2 És monda a [rész 9,3.6.9.19,17.18.] király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A szamarak a király háznépéé legyenek, hogy rajtok járjanak; a kenyér pedig és a füge, hogy a szolgák megegyék, és a bor, hogy igyék, a ki megfárad a pusztában.

16,3 És monda a király: Hol van most a te uradnak [rész 9,2-5.] fia? Felele Siba a királynak: Ímé Jeruzsálemben marada, mert azt mondja: Visszaadja [rész 19,26.] ma nékem Izráel háznépe az én atyámnak országát.

16,4 És monda a király Sibának: Ímé minden [rész 19,29.] tied legyen, valamije volt Mefibósetnek. Monda akkor Siba: Meghajtom magamat; vajha kegyelmet találnék előtted, óh uram király!

16,5 Elméne azután Dávid király Bahurimig, és ímé onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségéből való, kinek neve Sémei [rész 19,21. 1 Kir. 2,8.36- 46.] vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala őket.

16,6 És kővel hajigálá Dávidot és Dávid királynak minden szolgáit, jóllehet az egész nép és az erős férfiak mindnyájan az ő jobb és balkeze felől valának.

16,7 És így szóla Sémei szitkozódása közben: Eredj, eredj te [2 Móz. 22,28.] vérszopó és istentelen ember!

16,8 Megfizet most az Úr néked Saul egész házanépének [rész 1,5-16. rész 4,5-12.] véréért, a ki helyett te uralkodol; és adta az Úr az országot a te fiadnak, Absolonnak: és ímé te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy!

16,9 Monda pedig Abisai, Sérujának fia, a [rész 18,2. 1 Sám. 26,8.] királynak: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Majd én elmegyek és fejét veszem.

16,10 Monda pedig a király: Mi közöm van veletek, Sérujának [rész 2,18.] fiai? Hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja néki: Miért míveled ezt?

16,11 És monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak: Íme az én fiam, ki az én ágyékomból [rész 17,3.] származott, kergeti az én életemet: hogyne cselekedné tehát e Benjáminita? Hagyjatok békét néki, hadd szidalmazzon; mert az Úr mondotta néki.

16,12 Netalán reá tekint az Úr az én nyomorúságomra, és jóval [rész 19,14.15.] fizet még ma nékem az Úr az ő átka helyett.

16,13 És megy vala Dávid és az ő népe az úton, Sémei pedig a hegyoldalon átellenében menvén, mentében átkozódik [vers 7.8.] és köveket hajigál vala ő ellenébe, és port hány vala.

16,14 Eljuta annakutána a király és az egész nép, mely vele vala, Ajefimbe, és ott megnyugovék.

16,15 Absolon pedig és az egész nép, Izráelnek férfiai, bemenének [rész 15,7- 12.] Jeruzsálembe, és Akhitófel is ő vele.

16,16 Mikor pedig az Arkeából való Khúsai, [rész 15,32-37.] a Dávid barátja bement Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: Éljen a [1 Sám. 10,24.] király, éljen a király!

16,17 És monda Absolon Khúsainak: Ez-é a barátod iránti [vers 16.] szereteted? Miért nem mentél el barátoddal?

16,18 Felele Khúsai Absolonnak: Nem, hanem a kit az Úr és ez a nép választ, és az Izráelnek minden fiai: azé leszek és azzal maradok.

16,19 Azután ugyan kinek szolgálnék örömestebb, mint az én barátom fiának? A mint szolgáltam a te atyádnak, szintén olyan leszek te hozzád is.

16,20 Monda pedig Absolon [rész 15,12.31.] Akhitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk?

16,21 Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te atyádnak [1 Móz. 49,3.4. 3 Móz. 20,11.] ágyasaihoz, a kiket itthon hagyott, hogy őriznék a házat: és megérti az egész Izráel, hogy te atyád előtt gyűlöltté tetted magadat, és annál inkább megerősödnek mindazoknak kezeik, a kik melletted vannak.

16,22 Sátort vonának azért Absolonnak a tetőn, és beméne Absolon az ő atyjának ágyasaihoz, az egész [rész 12,11.12.] Izráelnek szeme láttára.

16,23 És Akhitófel tanácsa, melyet adott, olyannak tekintetett abban az időben, mintha valaki az Isten szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid előtt, mind Absolon előtt.


17,1 Monda azért Akhitófel Absolonnak: Engedj kiválasztanom [Zsolt. 3,1.] tizenkétezer embert, hogy felkeljek, és üldözzem Dávidot ez éjjel.

17,2 És megtámadom őt, míg fáradt és erőtlen kezű; megrettentem őt, és megfutamodik az egész nép, mely vele van; és a királyt magát [vers 4.] megölöm.

17,3 És visszavezetem te hozzád az egész népet, mert az egésznek visszatérése attól a férfiútól függ, a kit te üldözöl; és akkor az egész nép békességben lesz.

17,4 Igen tetszék e beszéd Absolonnak és Izráel minden véneinek.

17,5 És monda Absolon: Hívják ide mégis az Arkeabeli [rész 15,34.16,16.] Khúsait is, és hallgassuk meg, mit szól ő is.

17,6 És mikor megérkezék Khúsai Absolonhoz, monda néki Absolon ilyenképen: Akhitófel ilyen tanácsot ád, megfogadjuk-é az ő szavát, vagy ne? Szólj hozzá.

17,7 Monda akkor Khúsai Absolonnak: Nem jó tanács az, a melyet Akhitófel ez egyszer [rész 16,23.17,14.] adott.

17,8 És monda Khúsai: Tudod magad, hogy a te atyád és az ő emberei igen erős [1 Krón. 12,8.] vitézek és igen elkeseredett szívűek, mint a kölykeitől [Péld. 17,12.] megfosztott medve a mezőn. Annakfelette a te atyád igen hadakozó ember, ki nem alszik [1 Sám. 23,22.] a néppel együtt.

17,9 Ilyenkor ő valami barlangban lappang, vagy valami más helyen, és meglehet, hogy mindjárt kezdetben elesvén némelyek közülök, valaki meghallja, és azt kezdi mondani: Megveretett az Absolon népe.

17,10 És még az erős vitéz is, kinek szíve olyan, mint az oroszlánnak szíve, igen megrémül; mert az egész Izráel tudja, hogy a te atyád igen erős vitéz, és azok is, a kik vele vannak, erős vitézek.

17,11 Én azért azt tanácsolom, hogy gyűjtsd magadhoz az egész Izráelt Dántól fogva mind Bersebáig, oly számban, mint a tenger partján való föveny; és magad is menj el a hadba.

17,12 Akkor aztán támadjuk meg őt azon a helyen, a hol található, és úgy lepjük meg őt, miként a harmat a földre esik, hogy se közüle, se azok közül, a kik vele vannak, egy se maradjon meg.

17,13 Ha pedig városba szaladna, mind az egész Izráel köteleket húzzon a város körül, és vonjuk azt a patakba, hogy még csak egy kövecskét se találjanak ott.

17,14 És monda Absolon és Izráelnek minden férfia: Jobb az Arkeabeli Khúsainak tanácsa az [rész 16,23.] Akhitófel tanácsánál. Az Úr parancsolta vala pedig, hogy az Akhitófel tanácsa elvettessék, mely jó vala, hogy veszedelmet hozzon az Úr Absolonra.

17,15 Monda pedig Khúsai Sádók [rész 15,35.36.] és Abjátár papoknak: Ilyen s ilyen tanácsot adott Akhitófel Absolonnak és Izráel véneinek; én pedig ilyen s ilyen tanácsot adtam.

17,16 Azért sietve küldjetek el, és izenjétek meg Dávidnak ilyen szóval: Ne maradj ez éjjel [rész 15,28.] a pusztának mezején, hanem inkább menj át, hogy valamiképen el ne nyelettessék a király és az egész nép, mely vele van.

17,17 Jonathán pedig és [rész 15,27.] Akhimás a Rógel [1 Kir. 1,9.] forrásánál állanak vala, a hová méne egy leányzó, ki megmondá ezeket nékik, és ők elmenvén, megmondák Dávid királynak, mert nem akarják vala magokat megmutatni, bemenvén a városba.

17,18 Meglátá mindazáltal őket egy szolga, és megmondá Absolonnak: Elmenének azért ők ketten sietséggel, és menének egy ember házába Bahurim városában, kinek tornáczában volt egy kút, és oda [Józs. 2,4.] szállának alá.

17,19 Az asszony pedig egy terítőt vőn és beteríté a kút száját, arra pedig darált árpát hintett; és nem vevék észre.

17,20 Menének pedig az Absolon szolgái az asszonyhoz a házba, és mondának: Hol van Akhimás és Jonathán? Felele nékik az asszony: Általgázolának a patakon. És keresék őket, de mivel nem találták, visszatérének Jeruzsálembe.

17,21 Mikor pedig elmentek, kijövének a kútból, és elmenvén, megmondák ezeket [vers 1.3.15.16.] Dávid királynak, és mondának Dávidnak: Keljetek fel és menjetek által gyorsan a vizen; mert ilyen tanácsot adott ti ellenetek Akhitófel.

17,22 Felkele azért Dávid és mind a vele való nép, és általkelének [rész 15,28.] a Jordánon, míg megvirrada; egy sem hiányzék, a ki által nem ment volna a Jordánon.

17,23 Látván pedig Akhitófel, hogy az ő tanácsát [vers 1.3.] nem hajtották végre: megnyergelé szamarát, és felkelvén elméne házához, az ő városába; és elrendezvén háznépének dolgát, megfojtá [vers 14. rész 16,23. Máté. 27,5.] magát, és meghala; és eltemetteték az ő atyjának sírjába.

17,24 És midőn Dávid Mahanáimba érkezett, átkele Absolon a Jordánon, ő és Izráelnek férfiai mindnyájan ő vele.

17,25 És Amasát tevé Absolon fővezérré a sereg felett [rész 19,13.20,9.10.] Joáb helyett. Amasa pedig egy férfi fia vala, a kinek a neve az Izráelita Jithra vala, a ki beméne Abigailhoz, [1 Krón. 2,11-16.] a Náhás leányához, ki Sérujának, a Joáb anyjának nővére vala.

17,26 És tábort jára Izráel és Absolon a Gileád földén.

17,27 Lőn pedig, hogy mikor Dávid Mahanáimba jutott, ímé Sóbi, az Ammoniták városából, [rész 11,1.12,29.] Rabbából való Náhásnak fia, és a Ló- Debár városból való Ammielnek fia, Mákir, és a Gileád tartományában, Rógelimban lakozó [rész 19,32. 1 Kir,. 2,7.] Barzillai.

17,28 Ágyneműt, medenczéket és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt árpát,

17,29 Mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt [rész 15,28.] a pusztában.


18,1 Megszámlálá pedig Dávid a népet, a mely vele vala, s ezredeseket és századosokat rendele föléjök.

18,2 És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb [rész 8,16.] keze alatt, és harmadrészét Séruja fiának, [rész 10,9.10.23,18.] Abisainak, Joáb atyjafiának keze alatt, harmadrészét pedig bízá a [rész 15,19-21.] Gitteus Ittai kezére. És monda a népnek a király: Bizony én magam is elmegyek veletek.

18,3 De a nép monda: Ne jőjj; mert ha netalán mi megfutamodunk is, velünk nem gondolnak, és ha felerészben meghalunk is, velünk semmit sem gondolnak; de te teszesz anynyit, mint mi [1 Sám. 17,49.50.18,7.] tízezeren: jobb azért, hogy te a városból légy nékünk segítségül.

18,4 Monda azért nékik a király: A mi néktek jónak tetszik, én azt mívelem. Megálla azért a király a kapuban, és az egész sereg megy vala ki százanként és ezerenként.

18,5 Parancsola pedig a király Joábnak, Abisainak és Ittainak, mondván: Az én fiammal, Absolonnal [vers 29.33. rész 13,28.29.16,11.12.] én érettem kiméletesen bánjatok; hallá pedig ezt mind az egész had, mikor a király mindenik vezérnek parancsola Absolon felől.

18,6 Kiméne azért a nép a mezőre, az Izráel ellenébe, és megütközének az Efraim erdejénél.

18,7 És megvereték ott az Izráel népe a Dávid szolgái által, és nagy veszteség volt ott azon a napon, mintegy húszezer emberé.

18,8 És kiterjedt a harcz az egész vidékre, és a nép közül sokkal többet emészte meg az erdő, mint a fegyver azon a napon.

18,9 És találkozék Absolon Dávid szolgáival; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy cserfák sürű ágai alá, hol fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla.

18,10 Kit mikor egy ember meglátott, hírül adá Joábnak, és monda: Ímé, láttam Absolont egy cserfán függeni.

18,11 Monda pedig Joáb az embernek, a ki megmondotta vala néki: Ímé láttad, és miért nem ütötted le ott őt a földre? Az én dolgom lett volna azután, hogy megajándékozzalak tíz ezüst siklussal és egy övvel.

18,12 Monda az ember Joábnak: Ha mindjárt ezer ezüstpénzt adnál is kezembe, nem ölném meg a király fiát; mert a mi fülünk hallására parancsolá a király néked, Abisainak és Ittainak, ezt mondván: Kiméljétek, bárki [vers 5.] legyen, az ifjút, Absolont.

18,13 Vagy ha orozva törtem volna életére - mivel a király előtt semmi sem marad titokban - magad is ellenem támadtál volna.

18,14 Monda azért Joáb: Nem akarok előtted késedelmezni; és vőn három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lövé, minthogy még élt [vers 9.] a cserfán.

18,15 Körülfogák akkor a Joáb fegyverhordozó szolgái tízen, és általverék Absolont, és megölék [rész 13,28.29.15,22. 3 Móz. 20,11.] őt.

18,16 Megfúvatá azután a trombitát Joáb, és megtére a nép Izráelnek űzéséből, mert kimélni akará Joáb a népet.

18,17 Absolont pedig felvevék, és veték őt az erdőn egy nagy verembe, és igen nagy rakás követ [Józs. 7,24.26.] hányának reá. És az egész Izráel elmeneküle, kiki az ő sátorába.

18,18 Absolon pedig vett és még életében emelt magának emlékoszlopot, a mely a király völgyében van. Mert ezt mondja vala: Nincsen [rész 14,27.] nékem oly fiam, a kin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezé; és az Absolon oszlopának hívattatik mind e mai napig.

18,19 Monda pedig Akhimás, [rész 17,17.] Sádók fia: Majd elfutok, és megmondom a királynak, hogy megszabadította őt az Úr az ő ellenségeinek kezéből.

18,20 És monda néki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt, ma pedig ne mondd meg; mivelhogy a király fia meghalt.

18,21 Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mondd meg a királynak, a mit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joáb előtt, és elszaladt.

18,22 És szóla ismét Akhimás, Sádók fia, és monda Joábnak: Bármint legyen, hadd fussak el én is Kúsi után! Monda Joáb: Miért futnál fiam; nem néked való ez a hírmondás?!

18,23 Bármint legyen, hadd fussak el mégis! Ő pedig monda néki: Ám fuss el. Elfuta azért Akhimás a síkon való úton, és megelőzé Kúsit.

18,24 Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az őrálló felméne a kapu tetejére, a kőfalra, és felemelvén szemeit, látá, hogy egy ember igen fut egyedül.

18,25 Kiálta azért az őrálló, és megmondá a királynak, és monda a király: Ha egyedül jő, hír van az ő szájában. Amaz pedig mind közelebb jöve.

18,26 Látá pedig az őrálló, hogy másik ember is fut, és lekiálta az őrálló a kapunállónak, mondván: Ímé más ember is fut egyedül. Akkor monda a király: Az is hírmondó.

18,27 Monda ismét az őrálló: A mint látom, az elsőnek olyan a futása, mint Akhimásnak, [vers 23.] a Sádók fiának; és monda a király: Jó ember az, és jó hírrel jő.

18,28 Kiáltván azért Akhimás, monda a királynak: Békesség! És meghajtá magát arczczal a földre a király előtt, és monda: Áldott az Úr a te Istened, ki kezedbe adta az embereket, kik felemelték kezeiket az én uram ellen, a király ellen.

18,29 Monda akkor a király: Hogy van Absolon [vers 5.] fiam? Felele Akhimás: Látám a nagy sereglést, mikor elküldé Joáb a király szolgáját és a te szolgádat; de nem tudom, mi történt.

18,30 És monda a király: Eredj tova, és állj meg ott; félreméne azért, és megálla ott.

18,31 E közben Kúsi is [vers 21.] megérkezett, és monda Kúsi: Ezt izenik a királynak, az én uramnak, hogy az Úr megszabadított ma téged mindeneknek kezéből, a kik ellened támadtak volt.

18,32 Monda a király Kúsinak: Hogy van Absolon [vers 14.17.] fiam? Felele Kúsi: Úgy legyenek az én uramnak, a királynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad.

18,33 És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: Szerelmes fiam, [vers 5. rész 19,4.] Absolon! édes fiam, édes fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, édes fiam, szerelmes fiam!


19,1 És megjelenték Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont.

19,2 És gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész népre nézve, mert a nép azon a napon hallja vala, hogy beszélik: Így bánkódik a király az ő fián.

19,3 És belopózkodék a nép azon a napon, bemenvén a városba, mint lopózkodni szokott a nép, mely szégyenli magát, hogy a harczból elmenekült.

19,4 A király pedig eltakarván [rész 15,30.] orczáját, fenszóval kiáltja vala a király: Édes fiam, Absolon! Absolon, édes fiam! szerelmes fiam!

19,5 Akkor méne Joáb a házba a királyhoz, és monda: Megszégyenítetted e mai napon minden te szolgáidnak orczáját, kik e mai napon a te [rész 16,11.18,15.] lelkedet megszabadították, és a te fiaidnak és leányidnak lelkeit, és feleségidnek lelkeit, és ágyasidnak lelkeit;

19,6 Szeretvén azokat, a kik téged gyűlölnek és gyűlölvén azokat, a kik téged szeretnek; mert kijelentetted ma, hogy előtted a vezérek és szolgák mind semmik; mert tapasztaltam ma, hogy csak élne Absolon, ha mi mindnyájan meghaltunk volna is ma, jobbnak [vers 4.] tetszenék néked.

19,7 Azért most kelj fel, menj ki, és szólj kedvök szerint a te szolgáidnak; mert esküszöm az Úrra, hogy ha ki nem jössz, ez éjjel egy ember sem marad melletted, és ez gonoszabb lesz reád nézve mindama nyomorúságnál, mely veled történt ifjúságodtól fogva, mind e mai napig.

19,8 Felkele azért a király és leüle a kapuban, és hírül adták az egész népnek, mondván: Ímé a király a kapuban ül. Akkor mind az egész nép eleibe jöve a királynak. Izráel pedig elmenekült, [rész 18,17.] kiki az ő sátorába.

19,9 Mind az egész nép között pedig nagy veszekedés vala Izráelnek mindenik nemzetségében, kik ezt mondják vala: A király szabadított meg minket a mi ellenségeinknek kezéből, a Filiszteusok [rész 8,1-14.10,8-19.] kezéből is ő szabadított meg; és most Absolon elől elmenekült az országból.

19,10 Absolon pedig, kit felkentünk vala, meghalt [rész 18,14.15.] a hadban. Mit késtek azért hazahozni a királyt?

19,11 Dávid király pedig elkülde Sádók és Abjátár papokhoz, mondván: Szóljatok a [rész 2,4.] júdabeli véneknek, ezt mondván: Mi az oka, hogy utolsók akartok lenni a királynak hazahozásában? Mert az egész Izráelnek [vers 43.] szava eljutott a királynak házába.

19,12 Én atyámfiai vagytok, én [Bir. 9,2.] csontom és én testem vagytok; miért lesztek tehát utolsók a királynak hazahozásában?

19,13 És Amasának [rész 17,25.] azt mondjátok: Nemde te is nem én csontom és testem vagy-é? Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha nem leszel a sereg fővezére minden időben én előttem Joáb [rész 8,16.] helyett.

19,14 És megnyeré Júda minden emberének szívét, mint egy emberét, kik elküldének a királyhoz: Jőjj haza mind te, mind a te szolgáid.

19,15 Hazatére azért a király; és a mint a Jordánhoz érkezék, Júda férfiai Gilgálba menének, hogy a királynak eleibe jussanak, és általvigyék a királyt a Jordánon.

19,16 Siete pedig Sémei is, [rész 16,5-8.] Gérának fia, a Bahurimból való Benjáminita, és ő is a Júda nemzetségével eleibe méne Dávid királynak.

19,17 És ezer ember vala ő vele Benjámin nemzetségéből, és [rész 16,1.3.] Siba, a Saul házában való szolga, és tizenöt fia, és húsz szolgája is vele valának, és általmenének a Jordánon a király előtt.

19,18 Kompot is vivének által, hogy a király háznépét általhozzák, és hogy kedve szerint cselekedjenek. Sémei pedig Gérának fia, térdre esék a király előtt, mikor a Jordánon általment.

19,19 És monda a királynak: Ne tulajdonítsa vétkül nékem az én uram az én álnokságomat; [rész 16,5-8.] és ne emlékezzél meg arról, hogy gonoszul cselekedék veled a te szolgád azon a napon, a melyen az én uram, a király Jeruzsálemből kiméne, hogy szívére venné a király;

19,20 Mert elismeri a te szolgád, hogy én vétkeztem, és ímé az egész József nemzetsége [1 Móz. 48,5.13-20.] közül én jöttem ma először, hogy a királynak, az én uramnak eleibe menjek.

19,21 És felele Abisai, [rész 16,9.] Sérujának fia és monda: Nem ölöd-é meg azért Sémeit, hogy káromlásokat szólott az Úrnak felkentje ellen?

19,22 Monda pedig Dávid: Mi közöm van veletek, Sérujának [1 Krón. 2,16.] fiai, hogy ellenkezni akartok velem ma? Ma kellene-é embert ölni [1 Sám. 11,13.] Izráelben? Mintha nem tudnám, hogy ma lettem újonnan Izráel királya.

19,23 És monda a király Sémeinek: Nem halsz meg; [vers 22. 1 Kir. 2,8.9.36- 46.] és megesküvék néki a király.

19,24 Méfibóset is, Saulnak [rész 9,6-8.] fia eleibe jöve a királynak, és sem lábait, sem szakálát meg nem tisztította, sem ruháját meg nem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király elment vala, mindama napig, a melyen békességgel haza jöve.

19,25 És lőn, hogy mikor Jeruzsálemből kijött eleibe a királynak, monda néki a király: Miért nem jöttél volt el velem Méfibóset?

19,26 És ő felele: Uram király, az én szolgám csalt meg engem; mert azt mondotta a te szolgád: Megnyergeltetem a szamarat, és felülök rá, és elmegyek a királylyal; mert sánta a te szolgád.

19,27 És rágalmazott [rész 16,3.] engem, a te szolgádat az én uram, a király előtt; de az én uram, a király olyan, [rész 14,17.] mint az Istennek angyala: azért cselekedjél úgy, a mint néked tetszik!

19,28 Mert jóllehet az én atyámnak egész háznépe csak halált érdemlett volna az én uramtól, a királytól, mégis a te szolgádat azok közé helyezéd, [rész 9,7.] a kik asztalodnál esznek. Azért micsoda követelésem és micsoda kérésem volna még a király előtt?

19,29 Monda néki akkor a király: Mi szükség többet szólnod? Én megmondottam, hogy te és Siba [rész 9,9.10.] osztozzatok meg a jószágon.

19,30 És monda Méfibóset a királynak: Elveheti az egészet, csakhogy az én uram, a király [vers 24.] békességben haza jöhete.

19,31 A Gileádból való Barzillai [1 Kir. 2,7.] is eljöve Rógelimból, és általméne a királylyal a Jordánon, kisérvén őt a Jordánon.

19,32 Barzillai pedig igen vén ember vala, nyolczvan esztendős, és ő [rész 17,27-29.] táplálta vala a királyt, míg Mahanáimban lakott; mert igen gazdag ember vala.

19,33 Monda pedig a király Barzillainak: Jere velem és eltartlak [vers 32.] téged magamnál Jeruzsálemben.

19,34 Barzillai pedig monda a királynak: Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy én felmehetnék a királylyal Jeruzsálembe?

19,35 Nyolczvan esztendős vagyok ma, avagy képes vagyok-é még különbséget tenni [Préd. 12,4-9.] a jó és rossz között, vagy érzem-é, a te szolgád, ízét annak, a mit eszem és iszom, vagy gyönyörködhetem-é az éneklő férfiak és asszonyok hangjaiban? Miért lenne terhére a te szolgád az én uramnak, a királynak?

19,36 Egy kevés ideig óhajtana a Jordánon átmenni a királylyal a te szolgád; miért adna azért a király nékem ily nagy jutalmat?

19,37 Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd [1 Móz. 49,29- 32.50,25.] haljak meg az én városomban, az én atyámnak és anyámnak temetőhelyében. Hanem inkább ímhol a te szolgád, Kimhám, menjen el ő a királylyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, a mint néked jónak tetszik.

19,38 És monda a király: Jőjjön el velem Kimhám és azt cselekszem vele, a mi néked tetszik; és valamit tőlem kivánsz, megcselekeszem veled.

19,39 Mikor pedig általkelt a Jordánon az egész nép, és a király is általment, megcsókolván a király Barzillait, megáldá őt, ki visszatére az ő helyére.

19,40 Általméne pedig a király Gilgálba, és Kimhám ő vele megy vala és Júdának egész népe, a kik a királyt átszállították, sőt Izráel népének [rész 11,41.43.] is fele.

19,41 És ímé, Izráelnek minden férfiai eljövének a királyhoz és mondák a királynak: Miért loptak el téged a mi atyánkfiai, a Júda nemzetsége? És hozták által a királyt és az ő háznépét a Jordánon, és Dávidnak minden embereit vele egyetemben?

19,42 Felelének pedig mindnyájan a Júda férfiai az Izráel férfiainak: Azért, mert a király közelebb áll [vers 11.12.] hozzám; és miért neheztelsz ezért a dologért? Avagy megvendégelt-é azért a király? Avagy megajándékozott-é valami ajándékkal?

19,43 Felelvén pedig az Izráel férfiai a Júda férfiainak, mondának: Tízszeres részem van nékem a királyhoz, és Dávidra nézve is elsőbbségem van feletted. Miért tartottál azért semminek engem? Avagy nem én [vers 11.] tettem-é legelőször szóvá, hogy hozzuk haza a mi királyunkat? De mindazáltal erősebb lőn a Júda férfiainak szava, az Izráel férfiainak szavánál.


20,1 Vala pedig ott történetesen egy istentelen ember, kinek neve Séba vala, Bikrinek fia, Benjámin nemzetségéből való férfiú. Ez trombitát fuvata, és monda: Nincsen nékünk semmi közünk Dávidhoz, és semmi [1 Kir. 12,16.] örökségünk nincsen az Isai fiában. Azért oh Izráel, oszoljatok el, kiki az ő sátorába.

20,2 Eltávozék azért mind az Izráel népe Dávidtól Séba [vers 15.21.] után, Bikri fia után. A Júda nemzetségéből valók azonban mellette maradának az ő királyoknak, a Jordán vizétől fogva mind Jeruzsálemig.

20,3 Bemenvén pedig Dávid az ő házába Jeruzsálemben, előhozatá a király [rész 16,21.22.] azt a tíz ágyasát, a kiket otthon hagyott vala a ház őrzésére; és őrizet alá rekeszté és tápláltatá azokat; de hozzájok be nem méne. És őrizet alatt lőnek haláloknak napjáig, özvegységben élvén.

20,4 Monda pedig a király Amasának: Gyűjtsd [rész 17,25.19,13.] össze nékem a Júda nemzetségét három nap alatt, és magad is itt légy jelen.

20,5 Elméne azért Amasa, hogy összegyűjtse Júdát, de több ideig késék, mint a hogy a király meghagyta vala néki.

20,6 Monda akkor Dávid [rész 18,2.] Abisainak: Ímé majd gonoszabbul cselekeszik velünk Séba, Bikrinek fia, Absolonnál: Vedd magad mellé a te uradnak szolgáit, és kergesd meg őt, nehogy erős városokat szerezzen magának, és elmeneküljön előlünk.

20,7 Kimenének azért ő utána a Joáb emberei, [rész 18,2.] és a Kereteusok [vers 23. 1 Kir. 1,38.] és Peleteusok és az erősek mindnyájan, és kimenének Jeruzsálemből, hogy üldözzék Sébát, Bikrinek fiát.

20,8 Mikor pedig ama nagy kősziklánál voltak, mely Gibeonnál [vers 4.] van, Amasa jöve eleikbe; Joáb pedig ruhájába öltözvén, az ő ruháján felül derekához övedzett fegyvere a hüvelyében vala, mely mikor Joáb ment, leesék.

20,9 És monda Joáb Amasának: Egészségben vagy-é [1 Krón. 2,13-17.] atyámfia? És Joáb megfogá jobbkezével az Amasa szakálát, mintha meg akarná [rész 3,27.] csókolni.

20,10 Amasa azonban nem őrizkedék a fegyvertől, mely Joáb kezében vala, és általüté [rész 19,13. 1 Kir. 2,5.] őt az ötödik oldalborda alatt, és kiontá a bélit a földre, és noha többször nem üté által, mindazáltal meghala; Joáb pedig és Abisai, az ő atyjafia, üldözék azután Sébát, a Bikri fiát.

20,11 Megálla pedig az Amasa teste felett Joábnak egy szolgája, és monda: Valaki Joábbal tart és Dávidnak javát kívánja, Joáb után siessen.

20,12 Amasa pedig fetreng vala a vérben az útnak közepén; látván pedig egy ember, hogy ott mindenki megálla, kivoná Amasát az útról a mezőre, és ruhát vete ő reá; mivel látta, hogy valaki csak arra ment, mind megállott.

20,13 Minekutána pedig kivonták az útról, minden ember Joáb után siet vala, hogy üldözzék Sébát, Bikrinek fiát.

20,14 És általméne Séba Izráelnek minden nemzetségein, Abelán és Béth- Maakán, és egész Béreán, kik egybegyűlvén, követik vala őt.

20,15 És eljövén, körülfogták őt Abelában Béth-Maaka városában, és nagy töltést emelének [2 Kir. 19,32.] a város ellen, mely a kőfallal egyenlő volt; és az egész nép, mely Joábbal vala, rombolá, hogy ledöntse a kőfalat,

20,16 Akkor kiálta egy eszes asszony a városból: Halljátok meg, halljátok meg! Mondjátok meg, kérlek, Joábnak: Jőjj ide hozzám, valamit mondok néked!

20,17 Ki mikor hozzá ment, monda az asszony: Te vagy-é Joáb? Felele: Én vagyok. Ki monda néki: Hallgasd meg a te szolgálóleányodnak szavát. És felele: Meghallgatom.

20,18 Akkor monda az asszony: Korábban azt szokták mondani: Kérdezzék meg Abelát, és úgy végeztek.

20,19 Én Izráel békeszerető hívei közül való vagyok, te pedig el akarsz pusztítani egy várost és anyát Izráelben? Miért akarod elnyelni az Úrnak örökségét?

20,20 Akkor felele Joáb, és monda: Távol legyen, távol legyen az én tőlem, hogy elnyeljem és elveszessem!

20,21 Nem úgy van a dolog, hanem egy ember az Efraim hegységéből való, a kinek neve Séba, a Bikri fia, felemelte [vers 1.2.] kezét Dávid király ellen: adjátok kézbe azt egyedül, és elmegyek a város alól. És monda az asszony Joábnak: Ímé majd kivetjük a kőfalon a fejét néked.

20,22 Elméne azért az [Préd. 9,15-18.] asszony nagy eszesen az egész községhez, és elvágatá Sébának, a Bikri fiának fejét, és kiveték Joábnak. Akkor megfuvatá a trombitát, és hazaoszlának a város alól kiki az ő sátorába, Joáb pedig hazaméne Jeruzsálembe, a királyhoz.

20,23 Joáb [rész 8,16.18.] pedig Izráel egész serege felett való volt, Benája pedig, Jójadának fia, a Kereteusok és Peleteusok vezére vala.

20,24 Adorám pedig adószedő, és Jósafát, Ahiludnak fia, emlékíró vala.

20,25 Séja íródeák, Sádók pedig [rész 8,17.] és Abjátár papok valának.

20,26 A Jairból való Ira is Dávidnak fő embere vala.


21,1 Lőn pedig nagy éhség Dávidnak idejében három egész esztendeig egymás után, és megkeresé [1 Sám. 30,7.8.] e miatt Dávid az Urat, és monda az Úr: Saulért és az ő vérszopó háznépéért van ez: mivelhogy megölte a [Józs. 9,3-27.] Gibeonitákat.

21,2 Hivatá azért a király a Gibeonitákat és szóla nékik: (A Gibeoniták pedig nem az Izráel fiai közül valók valának, hanem az Emoreusok maradékából, a kiknek az Izráel fiai megesküdtek vala; Saul mindazáltal alkalmat keresett vala, hogy azokat levágassa az Izráel és Júda nemzetsége iránti buzgalmából).

21,3 És monda Dávid a Gibeonitáknak: Mit cselekedjem veletek, és mivel szerezzek engesztelést, hogy áldjátok az Úrnak örökségét?

21,4 Felelének néki a Gibeoniták: Nincsen nékünk sem ezüstünk, sem aranyunk Saulnál és az ő házánál, és nem kell mi nékünk, hogy valaki megölettessék Izráelben. És monda: Valamit mondotok, megcselekszem veletek.

21,5 Akkor mondának a királynak: Annak az embernek a házából, a ki megemésztett minket, és a ki ellenünk gonoszt gondola, hogy megsemmisíttessünk, és meg ne maradhassunk Izráel egész határában;

21,6 Adj nékünk hét embert az ő maradékai közül, a kiket [4 Móz. 25,4.] felakaszszunk az Úr előtt, Saulnak, az Úr választottjának Gibeájában. És monda a király: Én átadom.

21,7 És kedveze a király Méfibósetnek, Jonathán fiának, ki Saul fia vala, az Úr nevére tett [1 Sám. 18,3.20,15.42.23,18.] esküvésért, mely közöttök tétetett, Dávid és Jonathán között, a Saul fia között.

21,8 De elvevé a király Aja leányának, Rispának [rész 3,7.] két fiát, kiket Saulnak szült vala, Armónit és Méfibósetet, és a Saul leányának, Mikálnak öt fiát, kiket szült Barzillai fiának, [1 Sám. 18,19.] Adrielnek, a Méholátból valónak.

21,9 És adá azokat a Gibeoniták kezébe, a kik felakaszták [Ezék. 17,19.] őket a hegyen az Úr előtt. Ezek tehát egyszerre heten pusztulának el, és az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölettek meg.

21,10 Vőn pedig Rispa, Ajának leánya egy zsákruhát, és kiteríté azt magának a kősziklán az aratás kezdetétől fogva, míg eső lőn reájok az égből: és nem engedé az égi madarakat azokra szállani nappal, sem pedig a mezei vadakat [5 Móz. 21,23.] éjszaka.

21,11 És megmondák Dávidnak, a mit Rispa, Ajának leánya, Saulnak ágyasa cselekedett.

21,12 Akkor elméne Dávid, és elhozá a Saul és Jonathán tetemeit a [1 Sám. 31,10-13.] Jábes-Gileádbeliektől, kik ellopták vala azokat a Bethsánnak utczájáról, a hol őket a Filiszteusok felakasztották vala, mikor a Filiszteusok megverték Sault a Gilboa hegyén.

21,13 És elhozták onnét Saulnak és az ő fiának, Jonathánnak tetemeit, és összeszedték [vers 8.9.] azoknak tetemeit is, [5 Móz. 21,23.] a kik felakasztattak.

21,14 És eltemeték Saulnak és az ő fiának, Jonathánnak tetemeit a Benjámin földében, [Józs. 18,28.] Sélában, az ő atyjának, Kisnek sírboltjában; és megtették mindazt, a mit a király parancsolt. És kiengesztelődött ez által Isten az ország iránt.

21,15 Ezután ismét háborút kezdének a Filiszteusok Izráel ellen; és elméne Dávid az ő szolgáival együtt, és harczolának a Filiszteusok ellen, annyira, hogy Dávid elfárada.

21,16 Akkor Jisbi Bénób, ki az óriások maradékából való vala (kinek kopjavasa háromszáz rézsiklust nyomott, és új hadi szerszámmal volt felövezve), elhatározá magában, hogy megöli Dávidot;

21,17 De Abisai, [rész 18,2.23,18.] Sérujának fia segített néki és általüté a Filiszteust és megölé. Akkor esküvéssel fogadák néki a Dávid szolgái, ezt mondván: Soha többé velünk hadba nem jössz, hogy az Izráelnek szövétnekét el ne oltsad.

21,18 Lőn azután is harczuk a Filiszteusokkal Gób városánál, és Sibbékai, Husát városból való, akkor megölé Sáfot, [1 Krón. 20,4.] ki az óriások maradékai közül való vala.

21,19 Azután újra lőn háború a Filiszteusokkal Góbnál, hol Elkhanán, a Bethlehemből való Jaharé Oregimnek fia megölé a Gitteus [1 Sám. 17,4- 7.49.] Góliátot, kinek kopjanyele olyan vala, mint a szövőknek zugolyfája.

21,20 Gáthban is volt háború, hol egy óriás férfi [1 Krón. 20,6.] vala, kinek kezein és lábain hat-hat ujjai valának, azaz mindenestől huszonnégy, és ez is óriástól származott vala.

21,21 És szidalmazá [1 Sám. 17,10.] Izráelt, de megölé Jonathán, Dávid bátyjának, Simeának fia.

21,22 Ezek négyen származtak Gáthban az óriástól, [1 Sám. 17,4-7.49.50.] kik mind Dávid keze által és az ő szolgáinak kezeik által estek el.


22,1 Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből.

22,2 És monda: Az Úr az én [Zsolt. 18,1.] kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem.

22,3 Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én.
Paizsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam.
Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól.

22,4 Az Úrhoz kiáltok, a ki dícséretreméltó;
És megszabadulok ellenségeimtől.

22,5 Mert halál hullámai vettek engem körül,
Az istentelenség árjai rettentettek engem;

22,6 A pokol kötelei vettek körül,
S a halál tőrei estek reám.

22,7 Szükségemben az Urat hívtam,
S az én Istenemhez kiáltottam:
És meghallá lakóhelyéről szavamat,
S kiáltásom eljutott füleibe.

22,8 Akkor rengett és remegett a föld,
Az égnek fundamentumai inogtak,
És megrendülének, mert haragudott Ő.

22,9 Füst szállt fel orrából,
És emésztő tűz szájából,
Izzószén gerjedt belőle.

22,10 Lehajtá az eget és leszállt,
És homály volt lábai alatt.

22,11 A Khérubon ment és röpült,
És a szelek szárnyain tünt fel.

22,12 Sötétségből maga körül sátrakat emelt,
Esőhullást, sürű felhőket.

22,13 Az előtte levő fényességből
Izzó szenek gerjedének.

22,14 És dörgött az égből az Úr,
És a Magasságos hangot adott.

22,15 Ellövé nyilait és szétszórta azokat,
Villámot, és összekeverte azokat.

22,16 És meglátszottak a tenger örvényei,
S a világ fundamentumai felszínre kerültek,
Az Úrnak feddésétől,
Orra leheletének fúvásától.

22,17 Lenyúlt a magasságból és felvett engem,
S a mélységes vizekből kihúzott engem.

22,18 Hatalmas ellenségimtől megszabadított engem;
Gyűlölőimtől, kik hatalmasabbak valának nálam.

22,19 Reámtörtek nyomorúságom napján,
De az Úr gyámolóm volt nékem.

22,20 Tágas helyre vitt ki engem,
Kiragadott, mert jóakaróm nékem.

22,21 Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem.

22,22 Mert megőriztem az Úrnak utait,
S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől.

22,23 Mert ítéletei mind előttem vannak,
S rendeléseitől nem távoztam el.

22,24 Tökéletes voltam előtte, s őrizkedtem rosszaságomtól.

22,25 Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint,
Szemei előtt való tisztaságom szerint.

22,26 Az irgalmashoz irgalmas vagy,
A tökéletes vitézhez tökéletes vagy.

22,27 A tisztához tiszta vagy,
A visszáshoz pedig visszás.

22,28 Segítesz a nyomorult népen,
Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat.

22,29 Mert te vagy az én szövétnekem, Uram,
S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet.

22,30 Mert veled harczi seregen is átfutok,
Az én Istenemmel kőfalon is átugrom.

22,31 Az Istennek útja tökéletes;
Az Úrnak beszéde tiszta;
Paizsa ő mindeneknek, a kik ő benne bíznak.

22,32 Mert kicsoda volna Isten az Úron kivül?
S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül?

22,33 Isten az én erős kőváram,
Ki vezérli az igaznak útját.

22,34 Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé,
S magas helyekre állít engem.

22,35 Kezeimet harczra tanítja,
Hogy az érczív karjaim által törik el.

22,36 Idvességednek paizsát adtad nékem,
S kegyelmed nagygyá tett engem.

22,37 Lépéseimet kiszélesítetted alattam.
És bokáim meg nem tántorodtak.

22,38 Üldözöm ellenségeimet és elpusztítom őket,
Nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket.

22,39 Megsemmisítem, eltiprom őket, hogy fel nem kelhetnek,
Lábaim alatt hullanak el.

22,40 Mert te erővel öveztél fel engem a harczra,
Lenyomtad azokat, kik ellenem támadtak.

22,41 Megadtad, hogy ellenségeim hátat fordítottak nékem,
Gyülölőim, a kiket elpusztítottam én,

22,42 Felnéztek, de nem volt, ki megszabadítsa,
Az Úrhoz, de nem felelt nékik.

22,43 Szétmorzsolom őket, mint a föld porát,
Összezúzom, mint az utcza sarát, széttaposom őket.

22,44 Megmentettél népemnek pártoskodásaitól,
Népeknek fejéül tartasz fenn engemet,
Oly nép szolgál nékem, melyet nem ismertem.

22,45 Idegen fiak hizelkednek nékem,
S egy hallásra engedelmeskednek,

22,46 Idegen fiak elcsüggednek,
S váraikból reszketve jőnek elő.

22,47 Él az Úr és áldott az én kősziklám.
Magasztaltassék az Isten, idvességem kősziklája.

22,48 Isten az, ki bosszút áll értem,
S alám hajtja a népeket.

22,49 Ki megment engem ellenségeimtől,
Te magasztalsz fel engem az ellenem támadók fölött,
S az erőszakos embertől megszabadítasz engem.

22,50 Dícsérlek azért téged, Uram, a pogányok között,
S nevednek dícséretet éneklek.

22,51 Nagy segítséget ad az ő királyának,
Irgalmasságot cselekszik felkentjével,
Dáviddal és az ő magvával mindörökké!


23,1 Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai [1 Sám. 16,1.13. rész 12,7.8.] fiának szózata, annak a férfiúnak szózata, a ki igen felmagasztaltaték, Jákób Istenének felkentje és Izráel dalainak kedvencze.

23,2 Az Úrnak lelke [Máté. 22,43.] szólott én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által.

23,3 Izráelnek Istene szólott, Izráelnek kősziklája [5 Móz. 32,4.15.30,21.] mondá nékem: A ki igazságosan uralkodik az emberek felett, a ki Isten félelmével uralkodik:

23,4 Olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljő, mint a felhőtlen reggel; napsugártól, esőtől sarjadzik a fű a földből.

23,5 Avagy nem ilyen-é az én házam Isten előtt? Mert örökkévaló szövetséget [rész 7,12-16.18.19.] kötött velem, mindennel ellátva és állandót. Mert az én teljes idvességemet és minden kivánságomat [Ésa. 11,1-16. Mik. 5,2-9. Luk. 1,26-33.] nem sarjadoztatja-é?

23,6 De az istentelenek mindnyájan olyanok, mint a kitépett tövis, melyhez kézzel nem nyúlnak;

23,7 Hanem a ki hozzá akar nyúlni is, fejszét és rudat vesz hozzá, hogy ugyanazon helyen tűzzel égettessék meg.

23,8 Ezek pedig a Dávid erős vitézeinek nevei: Joseb-Bassebet, a Tahkemonita, a ki a testőrök vezére; ő dárdáját forgatván, [1 Krón. 11,10-13.12,1.] egy ízben nyolczszázat sebesített [Józs. 23,10.] meg.

23,9 Ő utána volt Eleázár, [1 Krón. 11,12.13.] Dódónak fia, ki Ahóhi fia vala; ő egyike a három hősnek, a kik Dáviddal valának, mikor a Filiszteusok által kigúnyoltatának, összegyülekezvén ott a harczra, és az Izráeliták megfutamodtak volt.

23,10 Ő megállván, vágta a Filiszteusokat mindaddig, míg a keze elfáradt, és a keze a fegyverhez ragadt. És nagy szabadulást szerze az Úr azon a napon, a nép pedig visszatére ő utána, de csak a fosztogatásra.

23,11 Ő utána volt Samma, a Harárból való Agénak fia. És összegyűlének a Filiszteusok egy seregbe ott, a hol egy darab szántóföld volt tele lencsével, a nép pedig elfutott a Filiszteusok elől:

23,12 Akkor ő megálla annak a darab földnek közepén, és megoltalmazá azt, és megveré a Filiszteusokat, és az Úr nagy szabadítást szerze.

23,13 A harmincz vezér közül is hárman lementek, és elérkezének aratáskor Dávidhoz az Adullám [1 Sám. 22,1.2.] barlangjába, mikor a Filiszteusok táborban valának a Réfaim völgyében.

23,14 Dávid akkor a sziklavárban volt, a Filiszteusok őrsége [Mik. 5,2.] pedig Bethlehemnél.

23,15 Vizet kivánt vala pedig Dávid, és monda: Kicsoda hozna nékem vizet innom a bethlehemi [vers 14.] kútból, mely a kapu előtt van?

23,16 Akkor a három vitéz keresztül tört a Filiszteusok táborán, és merítének vizet a bethlehemi kútból, mely a kapu előtt van, és elhozván, vivék Dávidnak. Ő azonban nem akará meginni, hanem kiönté [1 Sám. 7,6.] azt az Úrnak.

23,17 És monda: Távol legyen tőlem, Uram, hogy én ezt míveljem: avagy azoknak az embereknek vérét igyam-é meg, kik életöket halálra adva mentek el a vízért? És nem akará azt meginni. Ezt mívelte a három [vers 13.] hős.

23,18 Továbbá Abisai, [rész 21,17.] Joábnak atyjafia, Sérujának fia, a ki e háromnak feje volt, a ki háromszáz ellen felemelvén dárdáját, megölé azokat; és néki nagy híre vala a három [vers 13.] között.

23,19 A három [1 Krón. 11,21.] között bizonyára híres volt és azoknak vezére vala, mindazáltal ama hárommal nem ért fel.

23,20 Benája is, Jójadának fia, [1 Kir. 1,8.] vitéz ember, nagytehetségű, a ki [Józs. 15,21.] Kabséelből való vala; ez ölé meg a Moábitáknak két fővitézét. Ugyanő elmenvén, az oroszlánt is megölé a veremben, télen.

23,21 Ugyanő ölt meg egy Égyiptomból való tekintélyes embert. Az égyiptomi kezében dárda vala, és ő csak egy pálczával méne reá; és kivevé az égyiptomi kezéből a dárdát, és megölé őt a maga dárdájával.

23,22 Ezeket cselekedé Benája, [vers 20.] Jójadának fia, és néki is jó híre vala a három erős vitéz között.

23,23 Híres volt ő a harmincz között, mindazáltal ama [vers 13.16.] hárommal nem ért fel. És előljáróvá tevé őt Dávid a tanácsosok között.

23,24 Asáel is, [rész 2,18-23.] Joáb atyjafia, e harmincz közül való, kik ezek: Elkhanán, a bethlehemi [1 Krón. 11,26.] Dódónak fia.

23,25 Haród [Bir. 7,1.] városbeli Samma; azon Haródból való Elika.

23,26 Héles, [1 Krón. 27,10.] Páltiból való; Híra, a Thékoából való Ikkes fia.

23,27 Abiézer, Anathóthból; Mébunnai, Húsáthból [1 Krón. 4,4.] való.

23,28 Sálmon, [1 Krón. 2,54.] Ahóhitból való; Maharai, Nétofátból.

23,29 Héleb, [1 Krón. 11,30.] Bahanának fia, Nétofátból való; Ittai, Ribainak fia, Gibeából való, mely Benjámin fiaié.

23,30 Benája, Piráthonból [Bir. 12,15.] való; Hiddai, a patak mellett való Gáhasbeli.

23,31 Abiálbon, Árbátból való; Azmávet, Bárhumból való.

23,32 Eljáhba, Sahalbomból [Józs. 19,32.42.] való; Jásen fia, Jonathán.

23,33 Samma, Harárból való; Ahiám, Arárból való Sarárnak fia.

23,34 Elifélet, Ahásbainak fia, Maakátból [Józs. 13,11.] való; Eliám, Gilóbeli [rész 15,12.31.] Akhitófelnek fia.

23,35 Hesrai, Kármelből való; Paharai, Arbiból való.

23,36 Jigeál, Sobabeli Nátánnak fia; Báni, Gádból való.

23,37 Sélek, Ammonita; Naharai, Beerótból való, Joábnak, [rész 8,16.] a Séruja fiának fegyverhordozója.

23,38 Ira, Jithriből való; Gáreb, Jithriből való.

23,39 Hitteus [rész 11,3.15.17.] Uriás. Mindössze harminczheten.


24,1 Ismét felgerjede az Úrnak haragja Izráel ellen, és [1 Krón. 21,1.] felingerlé Dávidot ő ellenek, ezt mondván: Eredj el, számláld meg Izráelt és Júdát.

24,2 Monda azért Dávid Joábnak, az ő serege fővezérének: Menj el, járd be Izráelnek minden nemzetségeit, Dántól fogva Beersebáig, és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a népnek számát.

24,3 És monda Joáb a királynak: Sokasítsa meg az Úr, a te Istened a népet, s adjon még százannyit, mint a mennyi most [5 Móz. 1,10.11.] van, és lássák azt az én uramnak, a királynak szemei: de miért [1 Móz. 15,5.] akarja ezt az én uram, a király?

24,4 Azonban hatalmasabb volt a királynak szava a Joábénál és a többi főemberekénél. Kiméne azért Joáb és a többi vezérek a király elől, hogy megszámlálják a népet, az Izráelt.

24,5 És általkelének a Jordánon és tábort járának Aroer város [Józs. 13,9.] mellett jobbkéz felől, Gád völgyében, és Jáser mellett.

24,6 Azután menének Gileádba, és a Hodsi alföldére. Innét menének a Dán Jáán mellé, és Sídon környékére.

24,7 Ezután menének a Tírus erős városához, és a Hivveusoknak és Kananeusoknak minden városaiba. Innét menének a Júdának dél felől való [vers 2.6.] részére, Beersebába.

24,8 És mikor bejárták az egész országot, hazamenének Jeruzsálembe, kilencz hónap és húsz nap mulva.

24,9 És beadá Joáb a megszámlált népnek számát a királynak; és Izráelben nyolczszázezer [4 Móz. 1,46.26,51.62.] erős fegyverfogható férfi, és Júda nemzetségében ötszázezer férfiú vala.

24,10 Minekutána pedig Dávid a népet megszámlálta, megsebhedék [rész 12,13. 1 Sám. 24,6.] az ő szíve, és monda Dávid az Úrnak: Igen vétkeztem abban, a mit cselekedtem. Azért most, óh Uram, vedd el, kérlek, a te szolgádnak álnokságát; mert felette esztelenül cselekedtem!

24,11 És mikor felkelt reggel Dávid, szóla az Úr Gád [1 Sám. 22,5. 2 Krón. 29,25.] prófétának, a ki Dávidnak látnoka vala, ezt mondván:

24,12 Menj el, és szólj Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három [vers 13.] dolgot adok elődbe, válaszd egyiket magadnak ezek közül, hogy a szerint cselekedjem veled.

24,13 Elméne azért Gád Dávidhoz, és tudtára adá néki, és monda néki: Akarod- é, hogy hét esztendeig való éhség szálljon földedre? Vagy hogy három hónapig ellenségeid előtt bujdossál és ellenséged kergessen téged? Vagy hogy három napig döghalál legyen országodban? Most gondold meg és lásd meg, micsoda választ vigyek annak, a ki engem [vers 11.12.] elküldött.

24,14 És monda Dávid Gádnak: Felette igen szorongattatom; de mégis, hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalmassága, [2 Móz. 20,6.] és ne essem ember kezébe.

24,15 Bocsáta annakokáért az Úr döghalált Izráelre, reggeltől fogva az elrendelt [vers 13.] ideig, és meghalának a nép közül Dántól fogva [vers 2.] Beersebáig, hetvenezer férfiak.

24,16 És mikor felemelte kezét az angyal Jeruzsálem ellen is, hogy azt is elpusztítsa, megelégelé [Jer. 42,10.] az Úr a veszedelmet, és monda az angyalnak, a ki a népet öli vala: Elég immár, hagyd el. Az Úrnak angyala pedig vala a Jebuzeus [2 Krón. 3,1.] Arauna szérűje mellett.

24,17 És szóla Dávid az Úrnak, mikor látta az angyalt, a ki a népet vágja vala, és monda: Ímé [vers 2.10.] én vétkeztem és én cselekedtem hamisságot, de ezek a juhok ugyan mit cselekedtek? Kérlek, inkább forduljon a te kezed ellenem és az én atyámnak háznépe ellen.

24,18 Méne azért Gád [vers 11.12.19.] Dávidhoz azon a napon, és monda néki: Eredj, menj el, és rakass oltárt az Úrnak a Jebuzeus Araunának szérűjén.

24,19 És elméne Dávid Gádnak beszéde szerint, a mint az Úr megparancsolta vala.

24,20 És feltekintvén Arauna, látá, hogy a [1 Krón. 21,20.21.] király az ő szolgáival ő hozzá megy; és Arauna kimenvén, meghajtá [rész 18,28.] magát a király előtt, arczczal a föld felé.

24,21 És monda Arauna: Mi az oka, hogy az én uram, a király az ő szolgájához jő? Felele Dávid: Azért, hogy megvegyem tőled e szérűt, és oltárt építsek [vers 18.] ezen az Úrnak, hogy megszünjék a csapás a nép között.

24,22 Monda Arauna Dávidnak: Vegye el hát az én uram, a király, és áldozza fel, a mi néki tetszik. Ímhol vannak az ökrök az áldozathoz; a boronák és az ökrök szerszámai pedig fa helyett;

24,23 Arauna [vers 16.] mindezt, óh király, a királynak adja. És monda Arauna a királynak: A te Urad Istened engeszteltessék meg általad.

24,24 Monda pedig a király Araunának: Nem, hanem pénzen veszem meg tőled, mert nem akarok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni. Megvevé azért Dávid azt a szérűt és [1 Sám. 6,14.] az ökröket ötven ezüst sikluson.

24,25 És oltárt [vers 18.] építe ott Dávid az Úrnak, és áldozék egészen égő és hálaáldozattal; [1 Krón. 21,26. 2 Krón. 3,1.] és megkegyelmeze az Úr a földnek, és megszünék a csapás Izráelben. $

Reset | Admin | Structure | Edit | NoEdit | Biblia