Kereső szöveg:

A KIRÁLYOKRÓL ÍRT II. KÖNYV
[2 Kir.]


1,1 És elszakadt [2 Sám. 8,1.2,12.] Moáb, Akháb halála után, az Izráeltől.

1,2 És mikor Akházia kibukott az ő felházának korlátján Samariában, és megbetegedék, követeket külde el, a kiknek azt parancsolá: Menjetek el, kérdjetek tanácsot a Baálzebubtól, az Ekron istenétől, hogy meggyógyulok-é e betegségből?

1,3 Az Úrnak angyala pedig szóla Thesbites Illésnek: Kelj fel, menj el eleibe a Samariabeli király követeinek, és szólj nékik: Nincs-é Isten [1 Kir. 9,3.18,38.39.] Izráelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdeni?

1,4 Azért azt mondja az Úr: Az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül [vers 17.] meghalsz. És elméne Illés.

1,5 És mikor a követek visszajöttek ő hozzá, monda nékik: Miért jöttetek vissza?

1,6 És felelének néki: Egy férfiú jöve előnkbe, és monda nékünk: Menjetek el, térjetek vissza a királyhoz, a ki titeket elküldött, és mondjátok meg néki: Ezt mondja az Úr: Nincs-é Izráelben Isten, hogy te Baálzebubhoz, Ekron istenéhez küldesz tanácsot kérdeni? Azért az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz.

1,7 És monda nékik: Milyen volt az a férfiú, a ki előtökbe jött volt, és ezeket a beszédeket szólá néktek?

1,8 És felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt.

1,9 És hozzá külde egy ötven ember előtt járó főembert, az alatta való ötven emberrel. És mikor ez hozzá felment, ott ült fenn a hegy tetején, és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja: Jőjj le!

1,10 Felelvén Illés, monda az ötven ember előtt járó főembernek: Ha én Isten embere vagyok, szálljon [Luk. 9,54.] tűz alá az égből, és emészszen meg téged és az alattad való ötven embert. És tűz szálla alá az égből, és megemészté őt és az ő ötven emberét.

1,11 És ismét külde ő hozzá a király más ötven ember előtt való főembert, mind az ötven férfival egybe, a ki szóla és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja, hogy hamar jőjj alá!

1,12 És felele Illés, és monda nékik: Ha Isten embere vagyok, szálljon tűz az égből alá, és emészszen meg téged és a te ötven emberedet. És Istennek tüze szálla alá az égből, és megemészté őt [Jel. 11,5.] és az ő ötven emberét.

1,13 És újra elküldött egy harmadik ötven ember előtt járó főembert is, az ő ötven emberével együtt, és felmenvén ez az ötven ember előtt járó főember, elméne és térdre borult Illés előtt, és könyörögvén néki, monda: Óh Isten embere, kérlek, legyen becsülete a te szemeid előtt az én lelkemnek, és ezeknek a te szolgáidnak, ez ötven ember lelkének!

1,14 Ímé tűz szállott le az égből és megemészté az ötven ember előtt való elébbi két főembert, az ő ötven emberével egybe: Most azért legyen becsülete az én lelkemnek a te szemeid előtt!

1,15 Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tőle. És ő felkelvén aláméne vele a királyhoz.

1,16 És szóla néki: Ezt mondja az Úr: A miért követeket küldöttél tanácsot kérdeni [vers 2.4.] Baálzebubhoz, Ekron istenéhez, mintha nem volna Izráelben Isten, a kinek a beszédéből tanácsot kérdhetnél: azért fel nem kelsz ez ágyból, a melyben fekszel, hanem kétség nélkül meghalsz.

1,17 És meghalt az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés, és uralkodék Jórám [rész 3,1.] ő helyette, Jórámnak, a Josafát fiának, a Júdabeli királynak második esztendejében; mert Akháziának nem volt fia.

1,18 Akháziának egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, vajjon nincsenek- é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?


2,1 És lőn mikor az Úr Illést fel akará vinni a szélvész által mennyekbe: elméne Illés és [rész 3,11. 1 Kir. 19,16.] Elizeus Gilgálból.

2,2 És monda Illés Elizeusnak: Maradj itt, kérlek, mert az Úr Béthelbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged! És mikor lemenének Béthel felé:

2,3 Kijövének a próféták fiai, a kik Béthelben valának, Elizeushoz, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr elragadja a te uradat tőled? És monda: Tudom én is, hallgassatok.

2,4 És monda néki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek; mert az Úr engem Jérikhóba [1 Kir. 16,34.] küldött. Ő azonban monda: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És mikor elmenének Jérikhóba:

2,5 A próféták fiai, a kik Jérikhóban valának, Elizeushoz jövének, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr a te uradat elragadja tőled? És ő monda: Én is tudom, hallgassatok.

2,6 Azután monda néki Illés: Maradj itt, kérlek, mert az Úr engem a Jordán mellé küldött. De ő felele: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És elmenének együtt mindketten.

2,7 Ötven férfiú pedig a próféták fiai közül utánok menvén, velök szemben messze megállának, mikor ők ketten a Jordán mellett megállottak.

2,8 És fogá Illés az ő palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a [2 Móz. 14,21. Józs. 3,15.16.] vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta.

2,9 És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam.

2,10 És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátándasz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, a mit kérsz: ha pedig meg nem látándasz, nem lesz meg.

2,11 És lőn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne [5 Móz. 5,24.] Illés a szélvészben az égbe.

2,12 Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: Édes atyám, édes atyám! [rész 13,14.] Izráel szekerei és lovagjai! És nem látá őt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat,

2,13 És felemelé az Illés palástját, a mely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján.

2,14 És vevé az Illés palástját, a mely róla leesett, és azzal megüté [vers 8.10.] a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor ő is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus.

2,15 És mikor látták őt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés [vers 8.10.] lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat ő előtte a földig;

2,16 És mondának néki: Ímé a te szolgáid között van ötven ember, erős férfiak, küldd el őket, hadd keressék meg a te uradat, hátha az Úrnak lelke ragadta el őt, és letette őt valamelyik hegyen, vagy völgyben. De ő monda: Ne küldjetek.

2,17 De azok kényszerítették őt egész a megszégyenülésig, és monda: Hát küldjetek el! És elküldék az ötven férfiút, de harmadnapig keresvén sem találák meg őt.

2,18 És mikor visszajöttek ő hozzá, mert Jérikhóban lakott, monda nékik: Nem mondottam-é, hogy ne menjetek el?

2,19 És mondának a város férfiai Elizeusnak: Ímé e város jó lakóhely volna, a mint uram magad látod; de a vize ártalmas, és a föld gyümölcsét meg nem érleli.

2,20 És monda: Hozzatok nékem egy új csészét, és tegyetek sót belé. És elhozák néki.

2,21 Ő pedig kiment a forráshoz, és bele veté a sót, [2 Móz. 15,23.25.] és monda: Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés.

2,22 És egészségesekké lőnek a vizek mind e mai napig, Elizeus beszéde szerint, a melyet szólott.

2,23 Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik őt csúfolják vala, ezt mondván: Jőjj fel, kopasz, jőjj fel, kopasz!

2,24 És hátratekintvén és meglátván őket, megátkozá őket az Úr nevében, és az erdőből két [rész 17,25.] nőstény medve jövén ki, szétszaggata közülök negyvenkét gyermeket.

2,25 Onnét azután felment a [1 Kir. 18,19.30.] Kármel hegyére; onnét pedig Samariába tért vissza.


3,1 Jórám [rész 1,17.] pedig, az Akháb [rész 8,16.] fia kezde uralkodni Izráelen Samariában Josafátnak, a Júda királyának tizennyolczadik esztendejében, és uralkodék tizenkét esztendeig.

3,2 És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, de nem annyira, mint az ő atyja és anyja; mert elrontá a Baál képét, [1 Kir. 16,32.] a melyet az ő atyja készíttetett volt.

3,3 De mindazáltal követé Jeroboámnak, [1 Kir. 12,28-33.] a Nébát fiának bűneit, a ki vétekbe ejtette volt az Izráelt, és el nem távozék azoktól.

3,4 És Mésának, a Moáb királyának nagyon sok juha volt, és az Izráel királyának adóban százezer bárány és százezer kos gyapját fizette.

3,5 De mikor meghalt Akháb, a Moáb királya [rész 1,1.] elszakadt az Izráel királyától.

3,6 Kiméne azért Jórám király azon a napon Samariából, és megszámlálá az egész Izráelt;

3,7 És elméne, és külde követeket Josafáthoz, Júda királyához, ezt izenvén néki: A Moáb királya [rész 1,1.] elszakadt tőlem; eljösz-é velem a Moáb ellen a hadba? Felele: Felmegyek, úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovam, mint a te lovaid.

3,8 És monda: Mely úton menjünk fel? Felele: Az Edom pusztájának útján.

3,9 És elméne az Izráel királya és Júda királya és az Edom [rész 8,20. 2 Sám. 8,14.] királya; és mikor hét napig bolyongtak az úton, nem volt vize sem a tábornak, sem a velök volt barmoknak.

3,10 Akkor monda az Izráel királya: Jaj, jaj; az Úr azért hívta egybe e három királyt, hogy a Moáb kezébe adja őket!

3,11 És monda Josafát: Nincs itt az Úr prófétái közül egy sem, hogy általa tanácsot kérhetnénk az Úrtól? És felele egy az Izráel királyának szolgái közül, és monda: Itt van Elizeus, a Sáfát fia, a ki Illésnek kezeire vizet tölt vala.

3,12 És monda Josafát: Nála van az Úrnak [rész 2,14.15. 1 Kir. 19,16.19.] beszéde. És alámenének hozzá az Izráel királya és Josafát és az Edom királya.

3,13 És monda Elizeus az Izráel királyának: Mi közöm van hozzád? Menj a te atyádnak és [1 Kir. 18,19.22,6-34.] anyádnak prófétáihoz! És monda néki az Izráel királya: Ne utasíts el; mert az Úr gyűjtötte össze ezt a három királyt, hogy a Moáb kezébe adja őket.

3,14 És monda Elizeus: Él a Seregek Ura, a ki előtt állok, ha nem nézném Josafátnak, a Júda királyának személyét, bizony téged nem [vers 2.3.] néznélek, és rád sem tekintenék;

3,15 Hozzatok ide egy énekest. És mikor énekelt előtte az éneklő, az Úrnak keze lőn ő rajta.

3,16 És monda: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat;

3,17 Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok sem szelet, sem esőt, és mégis e patak megtelik vízzel, hogy ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok.

3,18 Kevés pedig még ez az Úr szemei előtt, hanem a Moábot is [vers 1-5.] kezetekbe adja.

3,19 És megvesztek minden kulcsos várost és minden szép várost, és minden jótermő fát kivagdaltok, és minden kútfőt betöltötök, és minden jó szántóföldet behánytok kövekkel.

3,20 És lőn reggel, [2 Móz. 29,38.39.] a mikor áldozatot szoktak tenni, ímé vizek jőnek vala Edom útjáról, és megtelék a föld vízzel.

3,21 Mikor pedig meghallotta az egész Moáb, hogy feljöttek a királyok ő ellenök harczolni, egybegyűlének mindnyájan, a kik fegyvert foghattak, és megállottak az ő tartományuk határán.

3,22 És mikor felkeltek reggel, és a nap feljött a vizekre, úgy láták a Moábiták, mintha ő ellenökbe az a víz vereslenék, mint a vér.

3,23 És mondának: Vér ez! Megvívtak a királyok egymással, és megölte egyik a másikát. Prédára most, Moáb!

3,24 De mikor az Izráel táborához jutottak, felkeltek az Izráeliták, és megverték a [4 Móz. 24,17.] Moábitákat, és azok megfutamodtak előttök; betörtek hozzájok és leverték Moábot.

3,25 És városaikat lerontották, és a jó szántóföldekre kiki követ [vers 19.] hányt, és elborították azt kövekkel, és minden kútfőt behánytak, és minden jótermő fát kivágtak, úgy hogy csak Kir-Haréset kőfalait hagyták fenn; de körülvevék azt is a parittyások, és lerontották.

3,26 Látván pedig a Moáb királya, hogy legyőzettetik a viadalban, maga mellé vett hétszáz fegyverfogó férfiút, hogy keresztül törjenek az Edom királyához; de nem bírtak.

3,27 Akkor vevé az ő elsőszülött fiát, a ki ő helyette uralkodandó volt, és égőáldozatul megáldozá [rész 16,3. 5 Móz. 12,31.] a kőfalon. Mely dolog felett az Izráel népe igen felháborodék, és elmenének onnét, és megtérének az ő földjökbe.


4,1 És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelező, hogy [3 Móz. 25,39.] elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek.

4,2 Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban? Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó [1 Kir. 17,12-16.] olaj.

4,3 Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;

4,4 És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts az olajból mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.

4,5 És elment ő tőle, és bezárkózott az ő fiaival, azok hordták néki az edényeket, ő maga pedig csak töltögetett.

4,6 És mikor megtöltötte az edényeket, monda az ő fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj.

4,7 És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hiteleződet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából.

4,8 És történt ebben az időben, hogy Elizeus [Józs. 19,17.18.] Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki tartóztatá őt, hogy nála egyék kenyeret. És lőn, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék.

4,9 És monda az asszony a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent [1 Kir. 19,16.] ember;

4,10 Csináljunk, [1 Kir. 17,9.17-23.] kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda.

4,11 És történt egy napon, hogy oda ment Elizeus, és megszállott a felházban, és megpihent ott.

4,12 És monda Géházinak, az ő szolgájának: Hívd ide azt a [vers 8.] Súnemitát. Előhívá azért azt, és eleibe álla.

4,13 Megmondotta volt pedig néki: Mondd meg néki: Ímé nagy szorgalmatossággal szolgálsz nékünk, mit kivánsz, hogy cselekedjem veled? Nincs-é valami mondani valód a király előtt, vagy a sereg fővezére előtt? És monda az: Én az én nemzetségem között békességgel lakom.

4,14 Monda Elizeus: Mit lehetne tehát érette tennünk? Felele Géházi: Nincs fia és a férje vén ember.

4,15 És monda: Hívd ide! És a mikor oda hívta, megállott az ajtóban.

4,16 És monda Elizeus: Esztendő ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, [vers 14. 1 Móz. 18,10-12.] ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak!

4,17 És teherbe esék az asszony és fiat szült abban az időben, a melyet megmondott volt Elizeus.

4,18 De mikor megnőtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az ő atyjához, az aratókhoz,

4,19 És monda az ő atyjának: Jaj fejem, jaj fejem! És monda az ő atyja a szolgának: Vidd el őt az anyjához.

4,20 Ki mikor felvette őt, vivé az ő anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt.

4,21 És felméne az asszony, és az Isten emberének [vers 10.11.] ágyára tevé őt, és az ajtót bezárván kijöve onnét.

4,22 És előhívatá az ő férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten [vers 25.] emberéhez, és mindjárt megjövök.

4,23 És az monda: Miért mégy ő hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám!

4,24 És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked.

4,25 És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel [rész 2,25. 1 Kir. 18,19.30.] hegyére. És mikor meglátá őt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az ő szolgájának: Ímé a Súnemita ez!

4,26 Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tőle, ha békességben van-é mind ő, mind az ő férje, mind az ő gyermeke? Monda az: Békességben!

4,27 Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az ő lábait; de Géházi oda ment, hogy elűzze őt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az ő szíve, és az Úr eltitkolta tőlem, és nem jelentette [rész 5,26.] meg nékem.

4,28 És monda az: Vajjon én [vers 16.] kértem-é fiat az én uramtól? Nemde nem mondám-é néked: Ne csalj meg engemet?

4,29 És monda Elizeus Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálczámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne [Luk. 10,4.] köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én pálczámat tedd a gyermek arczára.

4,30 De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé őt.

4,31 Géházi pedig már előttök elment volt, és a pálczát a gyermek arczára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá a gyermek. Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem támadt fel a gyermek.

4,32 És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az ő [vers 21.] ágyán.

4,33 És bement, és bezárta az ajtót magára [Luk. 8,54.] és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak.

4,34 És az ágyra felhágván, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste.

4,35 Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy [1 Kir. 17,19-22.] hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek.

4,36 Ő pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat.

4,37 Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az ő fiát fogván, kiméne.

4,38 Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az országban, és a próféták fiai ő vele laknak [rész 2,15.6,1.] vala. És monda az ő szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a próféták fiainak.

4,39 Kiméne azért egy a mezőre, hogy paréjt szedjen. És holmi vad indákra találván, tele szedé az ő ruháját azokról sártökkel, és mikor hazament, belevagdalta a fazékba főzeléknek; de nem tudta, hogy mi az?

4,40 Mikor azután feladták a férfiaknak, hogy egyenek, és ők enni kezdének a főzelékből, felkiáltának és mondának: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem bírták megenni.

4,41 Ő pedig monda: Hozzatok lisztet. És beleveté [2 Móz. 15,25.] azt a fazékba, és monda: Add fel immár a népnek, hadd egyenek. És nem volt már semmi rossz a fazékban.

4,42 Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában; de ő monda: Add a népnek, hadd egyenek.

4,43 Felele az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek [Ján. 6,9-13.] és még marad is.

4,44 És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak [vers 43. Máté. 15,34-38.] beszéde szerint.


5,1 És Naámán, a siriai király seregének fővezére, az ő [Luk. 4,27.] ura előtt igen nagy férfiú és nagyrabecsült volt, mert általa szabadította volt meg az Úr Siriát; és az a férfi vitéz hős, de bélpoklos volt.

5,2 Egyszer portyázó csapatok mentek ki Siriából, és azok Izráel országából egy kis leányt vittek el foglyul, és ez Naámán feleségének szolgált.

5,3 És monda ez az ő asszonyának: Vajha az én uram szembe lenne azzal a prófétával, a ki Samariában van, kétség nélkül meggyógyítaná őt az ő bélpoklosságából.

5,4 És Naámán beméne, és elbeszélé az ő urának, mondván: Így s így szólott az Izráel országából való leány!

5,5 Akkor monda Siria királya: Menj el, és ím levelet küldök az Izráel királyának. Elméne azért és vőn magával tíz tálentom ezüstöt és hatezer aranyat, azon felül tíz öltöző ruhát.

5,6 És elvivé a levelet az Izráel királyának, ezt írván: Mikor e levél hozzád érkezik, ímé az én szolgámat, Naámánt azért küldöttem hozzád, hogy őt gyógyítsd meg bélpoklosságából.

5,7 De a mikor elolvasta az Izráel királya a levelet, megszaggatá az ő ruháit és monda: Isten vagyok-e én, hogy öljek [5 Móz. 32,39.] és elevenítsek, hogy ez én hozzám küld, hogy gyógyítsam meg e férfiút az ő bélpoklosságából? Vegyétek eszetekbe és lássátok, [5 Móz. 32,39.] hogy csak okot keres ellenem.

5,8 Mikor pedig meghallotta Elizeus, az Isten embere, hogy az Izráel királya ruháit megszaggatta, külde a királyhoz ilyen izenettel: Miért szaggattad meg a te ruháidat? Hadd jőjjön hozzám, és tudja meg, hogy van próféta Izráelben.

5,9 És elméne Naámán lovaival és szekereivel, és megálla az Elizeus házának [vers 3.] ajtaja előtt.

5,10 És külde Elizeus követet ő hozzá, mondván: Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz.

5,11 Akkor megharaguvék Naámán és elment, és így szólt: Íme én azt gondoltam, hogy kijő hozzám, és előállván, segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének nevét, és kezével megilleti a beteg helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést.

5,12 Avagy nem jobbak-é Abana és Párpár, Damaskus folyóvizei Izráel minden vizeinél? Avagy nem fürödhetném-é meg azokban, hogy megtisztuljak? Ilyen módon megfordulván, nagy haraggal elment.

5,13 De hozzá menének az ő szolgái, és szólának néki, mondván: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna e próféta neked, avagy nem tetted volna-é meg? Mennyivel inkább, a mikor csak azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz?

5,14 Beméne azért a Jordánba, és belemeríté magát abba hétszer [vers 10. Luk. 4,27.] az Isten emberének beszéde szerint, és megújult az ő teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult.

5,15 Azután visszatért egész kiséretével az Isten emberéhez, és bemenvén megálla előtte, és monda: Ímé, most tudom már, hogy [vers 8.] nincsen az egész földön Isten, csak Izráelben! Azért most vedd el, kérlek, ez ajándékot a te szolgádtól.

5,16 Ő pedig monda: Él az [1 Kir. 17,1.] Úr, a ki előtt állok, hogy el nem veszem. Kényszeríti vala pedig őt, hogy elvegye; de ő nem akará.

5,17 És monda Naámán: Ha nem; adj kérlek a te szolgádnak e földből annyit, a mennyit elbír két öszvér; mert a te szolgád többé égőáldozattal, vagy egyéb áldozattal nem áldozik idegen isteneknek, hanem csak az [vers 8.] Úrnak.

5,18 Ebben a dologban legyen az Úr kegyelmes a te szolgádnak, hogy mikor bemegy az én uram a Rimmon templomába, hogy ott imádkozzék, és ő az én kezemre támaszkodik, ha akkor én is meghajlok a Rimmon templomában: azt, hogy én meghajlok a Rimmon templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak ebben a dologban.

5,19 És monda néki Elizeus: Eredj el békességgel. És mikor elment ő tőle úgy egy mértföldnyire,

5,20 Géházi, Elizeusnak, az Isten emberének szolgája azt gondolta: Ímé az én uram megkimélé ezt a Siriabeli Naámánt, és nem akará tőle elvenni, a mit hozott volt; él az Úr, hogy utána futok, és valamit kérek tőle.

5,21 És utána futott Géházi Naámánnak. Látván pedig Naámán őt, hogy utána fut, leugrott a szekérből és eleibe méne és monda: Rendben van minden?

5,22 És monda: Rendben. Az én uram küldött engem, ezt mondván: Ímé most csak ez órában jött hozzám két ifjú az Efraim hegyéről a próféták fiai közül: adj kérlek azoknak egy tálentom ezüstöt és két öltöző ruhát.

5,23 És monda Naámán: Kérlek végy két tálentomot. És kényszeríté őt és egybeköte két tálentom ezüstöt két zsákba, és két öltöző ruhát, és azokat két szolgájának adá, a kik előtte vitték azokat.

5,24 De mikor a dombhoz ért, elvette tőlök azokat, és elrejté egy házban, és elbocsátá a férfiakat, és elmenének.

5,25 Ő pedig bemenvén, megálla az ő ura előtt, és monda néki Elizeus: Honnét, Géházi? Felele: Nem ment a te szolgád sehová.

5,26 Ő pedig monda néki: Nem ment-é el az én szívem veled, [rész 4,27.] mikor az a férfiú leszállott szekeréből elődbe? Most az ideje, hogy szerezz ezüstöt, és hogy végy ruhákat, olajfákat, szőlőket, juhokat, barmokat, szolgákat és szolgálóleányokat?!

5,27 Azért rád és a te magodra ragad a Naámán bélpoklossága mindörökké. És [4 Móz. 12,10.] kiment ő előle megpoklosodva, mint a hó.


6,1 És mondának a próféták fiai Elizeusnak: Ímé ez a hely, a hol nálad lakunk, igen [rész 2,14.15.4,38.] szoros nékünk;

6,2 Hadd menjünk el, kérlek, a Jordán mellé, hogy mindenikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, a melyben lakjunk. És monda: Menjetek el!

6,3 És monda egy közülök: Nyugodj meg rajta, és jőjj el a te szolgáiddal. És monda: Én is elmegyek.

6,4 És elméne velök. És menének a Jordán mellé, és ott fákat vágtak.

6,5 És történt, hogy mikor egy közülök egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, édes uram! pedig ezt is kölcsön kértem!

6,6 És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta néki a helyet, levágott egy fát és utána dobta, és a fejsze feljött a víz színére.

6,7 És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt.

6,8 Siria királya pedig hadat indított Izráel ellen, és tanácsot tartván az ő szolgáival, monda: Itt meg itt lesz az én táborom.

6,9 És elkülde az Isten embere az Izráel királyához, mondván: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak a siriaiak betörni.

6,10 És elkülde az Izráel királya arra a helyre, a melyről néki az Isten embere szólott, és őt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer.

6,11 És felháborodott ezen a siriai király szíve, és összegyűjtvén az ő szolgáit, monda nékik: Miért nem mondjátok meg nékem, ki tart közülünk az Izráel királyával?!

6,12 Akkor monda egy az ő szolgái közül: Nem úgy, uram király, hanem Elizeus [rész 5,9-14.] próféta, a ki Izráelben van, jelenti meg az Izráel királyának a beszédeket, a melyeket te a te titkos házadban beszélsz.

6,13 És monda: Menjetek el és nézzétek meg, hol van, hogy utána küldjek és elhozassam őt. És megjelenték néki, mondván: Ímé Dótánban van.

6,14 Akkor lovakat, szekereket és nagy sereget külde oda, a kik elmenének éjjel, és körülvevék a várost.

6,15 Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az ő szolgája: Jaj, jaj, édes uram! mit cselekedjünk?

6,16 Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök.

6,17 És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes [rész 3,11.] lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.

6,18 És mikor azok hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet [1 Móz. 19,11.] vaksággal! És megveré őket vaksággal az Elizeus kivánsága szerint.

6,19 És monda nékik Elizeus: Nem ez az út, sem ez a város; jertek el én utánam, és ahhoz a férfiúhoz vezetlek titeket, a kit kerestek. [1 Kir. 16,24.29.] És elvezeté őket Samariába.

6,20 És mikor bementek Samariába, monda Elizeus: Óh [vers 18.] Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És megnyitá az Úr az ő szemeiket és látának, és ímé Samaria közepében voltak.

6,21 Az Izráel királya pedig mikor látta őket, monda Elizeusnak: Vágván vágassam-é őket, atyám?

6,22 És monda: Ne vágasd. Le szoktad-é vágatni azokat, a kiket karddal vagy kézívvel fogsz el? Adj nékik kenyeret és [Péld. 25,21. Máté. 5,44-48.] vizet, hogy egyenek és igyanak, és elmenjenek az ő urokhoz.

6,23 És nagy lakomát szerzett nékik; és miután ettek és ittak, elbocsátá őket. Ők pedig elmenének az ő urokhoz; és ettől fogva többé nem jöttek a siriai portyázó csapatok az Izráel földjére.

6,24 És lőn ezek után, hogy Benhadád, Siria királya összegyűjté egész seregét, és felment és megszállotta Samariát.

6,25 És igen nagy inség lett Samariában, mert addig tartották megszállva a várost, míg egy szamárfej nyolczvan ezüst, és egy véka galambganéj öt [rész 18,27.] ezüst lett.

6,26 És mikor az Izráel királya a kőfalon széjjeljára, egy asszony kiálta ő hozzá, mondván: Légy segítséggel, uram király!

6,27 A király monda: Ha nem segít meg téged az Isten, hogyan segítselek én meg? A szérűről vagy a sajtóról?

6,28 És monda néki a király: Mit akarsz? Monda az: Ez az asszony azt mondta nékem: Add ide a te fiadat, hogy együk meg őt ma, az én fiamat pedig holnap eszszük meg.

6,29 És megfőztük [5 Móz. 28,53-57. Siral. 4,10.] az én fiamat, és megettük őt. Mikor azután másnap azt mondtam néki: Add ide a te fiadat, hogy azt is együk meg, ő elrejté az ő fiát.

6,30 Mikor pedig hallotta a király az asszonynak beszédét, megszaggatá az ő ruháit, a mint a kőfalon járt, és meglátta a nép, hogy ímé alól zsákruha van az ő testén.

6,31 És monda: Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha Elizeusnak, a Sáfát fiának feje ma rajta marad!

6,32 Elizeus pedig ott ült az ő házában, és együtt ültek vele a vének. És elküldött a király egy férfiat maga előtt. Mielőtt azonban hozzá jutott volna a követ, monda Elizeus a véneknek: Látjátok-é, hogy az a [rész 3,1.] gyilkos hogyan küld ide, hogy a fejemet vétesse? Vigyázzatok, hogy mikor ide ér a követ, zárjátok be az ajtót és szorítsátok meg őt az ajtóban: Ímé az ő ura [1 Kir. 14,5.6.] lábainak dobogása követi őt.

6,33 És mikor még így beszélne velök, már a követ leérkezett hozzá és nyomában a király, és monda: Ímé ilyen veszedelem származott az Úrtól; várjak-é még tovább az [rész 7,1.] Úrra?


7,1 És monda Elizeus: Halljátok meg az Úr beszédét. Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy köböl zsemlyelisztet [vers 16.] egy sikluson, és két köböl árpát egy sikluson vesznek Samaria kapujában.

7,2 És felelvén egy főember, [vers 19.20.] a kinek kezére támaszkodott a király, az Isten emberének, monda: Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égen; akkor meglehet? És monda Elizeus: Ímé, te szemeiddel meg fogod látni, de nem eszel belőle.

7,3 A kapu előtt pedig volt négy bélpoklos férfi, a kik mondák egymásnak: Miért [3 Móz. 13,46.] maradunk itt, hogy meghaljunk éhen?

7,4 Ha azt határozzuk is, hogy bemegyünk a városba, ott is inség van, és akkor ott halunk meg; ha pedig itt maradunk, akkor itt halunk meg; jertek el azért, szökjünk el a Siriabeliek táborába, ha meghagyják életünket, élünk, ha megölnek, meghalunk.

7,5 És felkeltek alkonyatkor, hogy a Siriabeliek táborába menjenek; és mikor odaértek a Siriabeliek táborának széléhez, ímé már nem volt ott senki.

7,6 Mert az Úr azt cselekedte volt, hogy a Siriabeliek tábora szekerek [rész 19,7.] zörgését és lovak dobogását, és nagy sereg robogását hallotta, és mondának egymásnak: Ímé az Izráel királya bérbe fogadta meg ellenünk a Hitteusok királyit és az Égyiptombeliek királyit, hogy ellenünk jőjjenek.

7,7 És felkelvén elfutának alkonyatkor, és elhagyák mind sátoraikat, mind lovaikat, mind szamaraikat, a mint a tábor volt, és elfutának, csakhogy életöket megmenthessék.

7,8 Mikor azért e bélpoklosok a tábor széléhez értek, bemenvén egy sátorba, evének és ivának, és elvivének onnét ezüstöt, aranyat és ruhákat, és elmenvén elrejték azokat; és megtérvén más sátorba menének be, és abból is hozának és elmenvén, elrejték.

7,9 És monda egyik a másiknak: Nem igazán cselekszünk: ez a mai nap örömmondás napja, ha mi hallgatunk, és a virradatot megvárjuk, büntetés ér bennünket; most azért jertek és menjünk el, és mondjuk meg a király házának.

7,10 És elmenének, és kiáltának a város kapuján állónak, és elbeszélék nékik, mondván: Odamentünk volt a Siriabeliek táborába, és ímé már nem volt ott senki; emberek szava nem hallatszott, csak a lovak és szamarak vannak kikötve, és a sátorok úgy, a mint voltak.

7,11 Kiáltának azért a kapunállók, és hírré tevék ott benn a király házában.

7,12 És felkele éjszaka a király, és monda az ő szolgáinak: Megmondom néktek, mit csinálnak velünk a Siriabeliek. Tudják, hogy éhen vagyunk, és csak azért mentek ki a táborból, hogy elrejtőzzenek a mezőn, mondván: Mikor kijönnek a városból, megfogjuk őket elevenen, és bemegyünk a városba.

7,13 Akkor felele egy az ő szolgái közül, és monda: Ki kell választani a megmaradt lovak közül, a melyek a városban megmaradtak, ötöt, - ímé épen olyanok ezek, mint Izráelnek egész sokasága, a mely megmaradt; ímé épen olyanok ezek, mint Izráel egész sokasága, a mely elpusztult, - és küldjük ki, hadd lássuk meg.

7,14 És vevének két szekeret lovakkal, és kiküldé a király a siriaiak táborába, mondván: Menjetek el és nézzétek meg.

7,15 És mikor utánuk mentek egész a Jordánig, ímé az egész út rakva volt ruhákkal és edényekkel, a melyeket a siriaiak a sietségben elhánytak. És mikor visszajöttek a követek, és elmondák ezt a királynak:

7,16 Kiment a nép, és kirabolta a Siriabeliek táborát, és egy köböl zsemlyelisztet egy [vers 1.] sikluson, és két köböl árpát egy sikluson vettek, az Úrnak beszéde szerint.

7,17 A király pedig azt a [vers 2.] főembert, a kinek kezére szokott támaszkodni, oda rendelte a kapuhoz. És a nép eltapodá őt a kapuban, és meghala, a mint az Isten embere megmondotta, a ki megjövendölte ezt, mikor a király lement hozzá.

7,18 Úgy történt, a mint az Isten embere a királynak jövendölte: Két köböl árpát egy sikluson és egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson adnak holnap ilyenkor Samaria kapujában.

7,19 És ezt felelte volt a főember az Isten emberének, mondván: Hacsak az Úr ablakokat nem [vers 2.] csinál az égen; akkor meglehet? és ő azt mondotta rá: Ímé te szemeiddel meg fogod látni; de nem eszel belőle.

7,20 És teljesen így történt vele, mert eltapodá őt a nép a kapuban és meghalt.


8,1 És Elizeus szólott volt annak az asszonynak, a kinek [rész 4,35.36.] a fiát feltámasztotta volt, mondván: Kelj fel, és menj el a te házadnépével együtt, és tartózkodjál, a hol tartózkodhatol; mert az Úr éhséget hívott elő, és el is jött a földre hét esztendeig.

8,2 És felkelt az asszony, és az Isten emberének beszéde szerint cselekedék, és elment ő és az ő háznépe, és lakék [Ruth. 1,1-6.] a Filiszteusok földében hét esztendeig.

8,3 Mikor pedig elmult a hét esztendő, visszatért az asszony a Filiszteusok földéből, és elment, hogy panaszolkodjék a királynak az ő házáért és szántóföldeiért.

8,4 A király pedig beszélt Géházival, az Isten emberének szolgájával, mondván: Beszéld el, kérlek, nékem mindazokat a csudálatos dolgokat, a melyeket Elizeus cselekedett.

8,5 És mikor elbeszélé a királynak, mimódon támasztotta fel a halottat, ímé az asszony, a kinek a gyermekét feltámasztotta volt, éppen akkor kiáltott a királyhoz az ő házáért és szántóföldeiért; és monda Géházi: Uram király, ez az az asszony és ez az ő fia, a [rész 4,8.32-36.] kit feltámasztott Elizeus.

8,6 És kikérdezé a király az asszonyt, és az elbeszélé néki; és ada a király ő mellé egy udvari szolgát, mondván: Adasd vissza néki minden jószágát, és a szántóföldnek minden hasznát attól az időtől fogva, a mióta elhagyta a földet egész mostanig.

8,7 És [rész 6,13-23.] Elizeus elment Damaskusba, Benhadád pedig, Siria királya beteg volt, és hírül adák néki, mondván: Az Isten embere ide jött.

8,8 És monda a király Hazáelnek: Végy ajándékot kezedbe, és menj eleibe az Isten emberének, és kérj tanácsot az Úrtól ő általa, mondván: [1 Kir. 14,2.3.] Meggyógyulok-é ebből a betegségből?

8,9 És eleibe ment Hazáel, és ajándékokat vitt kezében mindenféle drága damaskusi jószágból negyven teve terhét; és elment, és megállott előtte, és így szólt: A te fiad, Benhadád, Siria királya, az küldött engem hozzád, mondván: Vajjon meggyógyulok-é ebből a betegségből?

8,10 Felele néki Elizeus: Menj el, mondd meg néki: Nem maradsz életben, mert megjelentette nékem az Úr, hogy [rész 1,4.] halált hal.

8,11 És mereven ránézett Hazáelre, mígnem zavarba jött; végre sírni kezdett az Isten embere.

8,12 És monda Hazáel: Miért sír az én uram? És felele: Mert tudom a veszedelmet, a melyet [rész 10,32.33.12,18. rész 13,3.15,16.] az Izráel fiaira hozol; az ő erős városait megégeted, az ő ifjait fegyverrel levágatod, és kis gyermekeit a földhöz vered, és terhes asszonyait ketté vágod.

8,13 És monda Hazáel: Kicsoda a te szolgád, ez az eb, hogy ilyen nagy dolgokat cselekednék? És felele Elizeus: Megjelentette nékem az Úr, hogy te leszel Siria [1 Kir. 19,15.] királya.

8,14 És elméne Elizeustól, és beméne az ő urához, és az monda néki: Mit mondott Elizeus? és monda: Azt mondta, hogy meggyógyulsz.

8,15 Másnap azonban elővett egy takarót és bemártván azt vízbe, ráteríté az ő arczára, és meghalt: és uralkodék [vers 13.] Hazáel ő helyette.

8,16 És Jórámnak, az Akháb fiának, az Izráel királyának ötödik esztendejében, mikor még Josafát vala Júda királya, uralkodni kezdett [2 Krón. 21,4.] Jórám, a Josafát fia, Júda királya.

8,17 Harminczkét esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és nyolcz esztendeig [2 Krón. 21,5.] uralkodott Jeruzsálemben.

8,18 És járt az Izráel királyainak útján, a miképen cselekedtek volt az Akháb [1 Kir. 21,20.25.26.] házából valók; mert az Akháb leánya volt a felesége, és gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt.

8,19 De az Úr még sem akarta elveszteni Júdát Dávidért, az ő szolgájáért; a mint megigérte volt néki, hogy szövétneket [2 Sám. 7,11.16.] ad néki és az ő fiainak mindörökké.

8,20 Az ő idejében szakadt el [2 Sám. 8,14. 1 Móz. 27,40.] Edom a Júda birodalmától, és választott királyt magának.

8,21 És átment Jórám Seirbe és minden harczi szekere ő vele, s mikor éjjel felkelt és megtámadta az Edomitákat, a kik körülzárták őt, és a szekerek fejedelmeit, [rész 14,7.] megfutott a nép, kiki az ő hajlékába.

8,22 És elszakadt Edom a Júda birodalmától mind e mai napig; ugyanebben az időben szakadt el [Józs. 21,13.] Libna is.

8,23 Jórámnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?

8,24 És elaluvék Jórám az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyáival a Dávid városában, és uralkodék Akházia, az [2 Krón. 22,1.] ő fia, ő helyette.

8,25 Jórámnak az Akháb, az Izráel királya fiának tizenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Akházia, Jórámnak, a Júdabeli királynak fia.

8,26 Huszonkét esztendős volt Akházia, mikor uralkodni kezdett, és egy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve [rész 11,1. 2 Krón. 22,2.] Athália volt, Omrinak, az Izráel királyának leánya.

8,27 És járt az Akháb [1 Kir. 16,30-33.21,20.] házának útján, és gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, mint az Akháb háza; mert az Akháb házának veje vala.

8,28 És hadba [2 Krón. 22,1.5.] ment Jórámmal, az Akháb fiával, Siria királya, Hazáel ellen, Rámóth Gileádba; de a Siriabeliek megverték Jórámot.

8,29 Akkor visszatért [rész 9,15.] Jórám király, hogy meggyógyíttassa magát Jezréelben a sebekből, a melyeket rajta a Siriabeliek Ráma alatt ütöttek, mikor Hazáel, Siria királya ellen harczolt. Akházia pedig, a Jórám fia, Júda királya aláméne, hogy meglátogassa Jórámot, az Akháb fiát Jezréelben, a hol az betegen feküdt.


9,1 Elizeus próféta pedig szólíta egyet a próféták fiai közül, és monda néki: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe e korsócska olajat, és menj el Rámóth Gileádba.

9,2 És menj be oda, és nézd meg, hol van Jéhu, Josafátnak, a Nimsi fiának fia. Mikor pedig oda érsz, költsd fel őt az ő atyjafiai közül, és vidd be a belső kamarába,

9,3 És vedd elő e korsócska olajat, és töltsd az ő fejére, [1 Kir. 19,16.] ezt mondván: Azt mondja az Úr: Téged kentelek királylyá Izráelen! És az ajtót kinyitván, fuss el, és [vers 11.] semmit ott ne időzz.

9,4 És elment az ifjú, a próféta tanítványa, Rámóth Gileádba.

9,5 És mikor bement, ímé a seregek fejedelmei ott ültek együtt, és ő monda: Beszédem volna veled, fejedelem! És monda Jéhu: Kivel volna beszéded ennyiőnk közül? És monda: Te veled, fejedelem!

9,6 Felkele azért, és bement a házba, és fejére tölté az olajat, és monda néki: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Királylyá [2 Krón. 22,7.] kentelek téged az Úrnak népén, az Izráelen,

9,7 Hogy elveszítsed [1 Kir. 21,21-25.29.] Akhábnak, a te uradnak háznépét; mert bosszút állok az én szolgáimnak, a [1 Kir. 18,13.19,10.] prófétáknak véréért, és mind az Úr szolgáinak véréért Jézabelen.

9,8 És kivész egészen az Akháb háza, és kigyomlálom mind az [rész 10,11-14.] Akhábhoz tartozókat, még az ebet is, mind a berekesztettet, mind az elhagyottat Izráelben;

9,9 És olyanná teszem az Akháb házát, mint Jeroboámnak, [1 Kir. 15,29.] a Nébát fiának házát, és mint Baasának, az Ahija fiának házát.

9,10 Jézabelt [vers 30.35. 1 Kir. 21,23.] pedig az ebek eszik meg Jezréel mezején, és nem lesz, a ki eltemesse őt. És kinyitván az ajtót, elfutott.

9,11 És mikor Jéhu kiment az ő urának szolgáihoz, mondának néki: Békességes-é a dolog? Miért jött e bolond [vers 1.] hozzád? És felele nékik: Hiszen ismeritek ez embert és az ő beszédét!

9,12 És mondának: Hazugság! Mondd meg az igazat. És monda: Így s így szóla nékem, mondván: Azt mondja az Úr: Királylyá kentelek téged Izráelen.

9,13 Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és alája terítették a grádics felső részére és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu uralkodik!

9,14 Így ütött pártot Jéhu, Josafátnak, a Nimsi fiának fia, Jórám ellen. Jórám pedig ott táborozott volt [rész 8,28. 1 Kir. 22,29.] Rámóth Gileád alatt az egész Izráellel, Hazáel, Siria királya ellen.

9,15 De visszatért volt Jórám király, hogy magát Jezréelben gyógyíttassa a sebekből, a melyeket a Siriabeliek ütöttek rajta, mikor Hazáel, Siria királya ellen harczolt. És monda Jéhu: Ha néktek is úgy tetszik, ne engedjetek senkit kimenni a városból, a ki elmenjen és hírül vigye ezt Jezréelbe.

9,16 És befogatott Jéhu, és elment Jezréelbe, a hol Jórám feküdt, és a hova Akházia is, [rész 8,24-27.] a Júda királya lement volt, hogy meglátogassa Jórámot.

9,17 Mikor pedig az őrálló, a ki Jezréelben a tornyon állott, meglátta Jéhu seregét, hogy jő, monda: Valami sereget látok. Akkor monda Jórám: Válaszsz egy lovast és küldj eléjök, és mondja ezt: Békességes-é a dolog?

9,18 És oda lovagolt a lovas eléjük, és monda: Azt kérdi a király: Békességes-é a dolog? Felele Jéhu: Mi gondod van a békességgel? [vers 15.] Kerülj a hátam mögé. Megjelenté pedig ezt az őrálló, mondván: Hozzájok ment ugyan a követ; de nem tért vissza.

9,19 Akkor elküldött egy másik lovast, a ki hozzájok ment, és monda: Azt kérdi a király: Békességes-é a dolog? Felele Jéhu: Mi gondod van a békességgel? Kerülj [vers 15.] a hátam mögé.

9,20 Hírül adá ezt is az őrálló, mondván: Hozzájok ment ugyan; de nem jött vissza. De a hajtás olyan, mint Jéhunak, a Nimsi fiának hajtása; mert mint egy őrült, úgy hajt.

9,21 Akkor monda Jórám: Fogjatok be! És befogván az ő szekerét, kiméne Jórám, az Izráel királya, és Akházia, a Júda királya, mindenik a maga szekerén, Jéhu eleibe, és a Jezréelbeli Nábót mezején [1 Kir. 21,1-13.] találkoztak vele.

9,22 És mikor meglátta Jórám Jéhut, monda: Békességes-é a dolog, Jéhu? Felele ő: Mit békesség?! Mikor [1 Kir. 18,4.21,8-11.] Jézabelnek, a te anyádnak paráznasága és varázslása mindig nagyobb lesz!

9,23 Akkor megfordítá Jórám az ő kezét és futni kezde, és monda Akháziának: Árulás ez, Akházia?

9,24 Jéhu pedig meghúzván az ívét, Jórámot hátba lövé a lapoczkák között úgy, hogy a szívén ment át a nyíl, és lerogyott a szekérben.

9,25 És monda Bidkárnak, az ő hadnagyának: Fogd meg és vesd a Jezréelbeli Nábót mezejére; mert emlékezz csak vissza, mikor mi, én és te, ketten az ő atyja, Akháb után lovagoltunk, és az Úr ő felőle ezt a fenyegetést mondotta:

9,26 Bizonyára megkeresem a Nábót vérét és az ő fiainak vérét, a melyet tegnap láttam, azt mondja az Úr: Azért megfizetek néked ezen a szántóföldön, azt mondja az Úr: Most azért fogjad őt, és vesd a [1 Kir. 21,19.29.22,38.] szántóföldre, az Úr beszéde szerint.

9,27 Akházia pedig, a Júda királya, mikor látta ezt, futni kezde a kert házának útján; de Jéhu utána menvén, monda: Ezt is [vers 8. rész 8,27.] vágjátok le a szekérben és megsebesíték őt a Gúr hágójánál, a mely Jibleám mellett van; és ő Megiddóba [Józs. 17,11.] menekülvén, ott meghalt.

9,28 És az ő szolgái elvitték őt szekéren Jeruzsálembe, és eltemették az ő sirboltjába az ő atyáival a Dávid városában.

9,29 Akházia pedig uralkodni kezdett Júdában Jórámnak, az Akháb fiának tizenegyedik esztendejében.

9,30 És mikor Jéhu Jezréelbe ment és Jézabel ezt meghallotta, arczát megékesíté kenettel, felékesítette fejét, és kitámaszkodott az ablakon.

9,31 És mikor Jéhu bevonult a kapun, monda: Békesség van-é, óh [1 Kir. 16,8- 10.] Zimri! uradnak gyilkosa?

9,32 Ő pedig feltekintve az ablakra, monda: Ki van ott velem? Ki? És alátekintett két vagy három főember.

9,33 És monda azoknak: Vessétek alá őt. És aláveték, és az ő vére szétfrecskendezett a falra és a lovakra, és eltapodtatá őt.

9,34 Bemenvén pedig oda, evett és ivott, és monda: Nézzetek utána annak az átkozottnak [vers 30.33. 1 Kir. 21,8-10.25.] és temessétek el; hiszen mégis csak [1 Kir. 16,31.] király leánya.

9,35 De mikor kimentek, hogy eltemetnék őt, már semmit sem találtak belőle, csak a koponyáját, a lábait és a keze fejeit.

9,36 És visszamenvén, megmondák néki, és ő monda: Ez az Úr [1 Kir. 21,23.] beszéde, a melyet szólott az ő szolgája, Thesbites Illés által, mondván: Az ebek eszik meg Jézabel testét a Jezréel földén,

9,37 És olyan lesz Jezréel földjén a Jézabel teste, mint a mezőn a ganéj, úgy, hogy senki meg nem mondhatja: Ez Jézabel!


10,1 Akhábnak pedig hetven fia volt Samariában. És levelet írt Jéhu, és elküldé azt Samariába Jezréel fejedelmeihez, a vénekhez, és az Akháb fiainak tútoraihoz, ilyen parancsolattal:

10,2 Mihelyt e levél hozzátok jut, a kiknél vannak a ti uratok fiai a szekerekkel, lovakkal, az erős városokkal és fegyverekkel együtt,

10,3 Nézzétek meg, melyik a legjobb és a legigazabb a ti uratok fiai közül, azt ültessétek az ő atyjának királyi székébe, és harczoljatok a ti uratok házáért.

10,4 És megrettenének felette igen, és mondának: Ímé már két [rész 9,24.27.] király nem maradhatott meg ő előtte, mimódon maradhatnánk hát mi meg?

10,5 És elküldének mind a király házának, mind a városnak fejedelmei, és a vének és a tútorok Jéhuhoz, mondván: A te szolgáid vagyunk mi, valamit parancsolsz nékünk, azt cselekeszszük; mi senkit királylyá nem teszünk, a mi néked tetszik, azt cselekedjed!

10,6 És írt nékik levelet másodszor is, mondván: Ha velem tartotok és az én beszédemre hallgattok, vegyétek fejöket a férfiaknak, a ti uratok fiainak, és jőjjetek hozzám holnap ilyenkor Jezréelbe. És a király fiai: hetven férfiú, és a város nagyjaival tartottak, a kik nevelték őket.

10,7 És mikor a levél hozzájok jutott, vevék a király fiait, és megölték a hetven férfiút, és fejeiket kosarakba rakták, és ő hozzá küldték Jezréelbe.

10,8 És mikor odaérkezett a követ, és bejelenté néki, mondván: Elhozták a király fiainak fejeit, monda: Rakjátok két rakásba azokat a kapu előtt reggelig.

10,9 És mikor reggel kiment, megállott, és monda az egész népnek: Ti igazak vagytok. Ímé az én uram ellen én ütöttem pártot és én öltem meg őt; de ki ölte meg mind ezeket?

10,10 Azért vegyétek eszetekbe ebből, hogy az Úrnak beszédéből egyetlen egy sem esik a földre, a mit az Úr az Akháb háza ellen szólott, és az Úr véghezvitte, a [1 Kir. 21,19-24.] mit az ő szolgája, Illés által mondott.

10,11 Azután levágá Jéhu mindazokat, a kik megmaradtak volt az Akháb házából Jezréelben, és minden főemberét, egész rokonságát és minden papját, míg csak ki nem irtotta [rész 9,8. 1 Kir. 21,21.] a maradékát is.

10,12 És felkelvén, elindult és elment Samariába. De útközben volt a pásztorok juhnyíró háza.

10,13 És itt Akháziának, [rész 9,27. 2 Krón. 22,8.] a Júda királyának atyjafiaira talált Jéhu, és monda: Kik vagytok? És felelének azok: Akházia atyjafiai vagyunk, és alájöttünk, hogy köszöntsük a király gyermekeit és a királyné fiait.

10,14 Ő pedig monda: Fogjátok meg őket elevenen. És megfogták őket elevenen, és megölték őket a juhnyíróház kútja mellett, negyvenkét férfiút; és egyetlen egyet sem hagyott meg közülük.

10,15 És mikor elment onnét, Jonadábbal, [Jer. 35,6.] a Rekháb fiával találkozott, a ki elébe jött, és köszönté őt, és monda néki: Vajjon olyan igaz-é a te szíved, mint az én szívem a te szívedhez? És felele Jonadáb: Olyan. Ha így van, nyújts kezet. És ő kezet nyújta, és felülteté őt maga mellé a szekérbe.

10,16 És monda: Jer velem és lásd meg, mint állok bosszút [vers 25.26.] az Úrért. És vele együtt vitték őt az ő szekerén.

10,17 És megérkezett Samariába, és levágta mindazokat, a kik az Akháb nemzetségéből megmaradtak volt Samariában, míg ki nem veszté azt az Úr beszéde szerint, a melyet [rész 9,7-10. 1 Kir. 21,21.24.] szólott Illésnek.

10,18 És Jéhu összegyűjté az egész népet, és monda néki: Akháb [1 Kir. 16,31- 33.21,25.26.] kevéssé szolgálta Baált; Jéhu sokkal jobban akarja szolgálni.

10,19 Most azért hívjátok hozzám a Baál minden prófétáit, minden papját és minden szolgáját; senki el ne maradjon; mert nagy áldozatot akarok tenni a Baálnak; valaki elmarad, meg kell halni annak. Jéhu pedig ezt álnokságból cselekedte, hogy elveszítse a [vers 25.26.] Baál tisztelőit.

10,20 És monda Jéhu: Szenteljetek ünnepet Baálnak. És kikiálták.

10,21 És szétküldött Jéhu egész Izráelbe, és eljövének mind a Baál tisztelői, és senki el nem maradt a ki el nem jött volna, és bemenének a Baál templomába, és megtelék a Baál temploma [1 Kir. 16,32.] minden zugában.

10,22 Akkor monda a ruhatárnoknak: Hozz ruhákat ki a Baál minden tisztelőinek. És hozott nékik ruhákat.

10,23 És bement Jéhu és Jonadáb, [vers 15.] a Rekháb fia a Baál templomába, és monda a Baál tisztelőinek: Tudakozzátok meg és lássátok meg, hogy valamiképen ne legyen itt veletek az Úr szolgái közül valaki, hanem csak a Baál tisztelői.

10,24 És mikor bementek, hogy ajándékokkal és égőáldozatokkal áldozzanak, Jéhu oda állított kivül nyolczvan embert, a kiknek azt mondta: A ki egyet elszalaszt azok közül, a kiket én kezetekbe adok, annak meg kell érette halni.

10,25 Mikor pedig elvégezték az égőáldozatot, monda Jéhu a vitézeknek és hadnagyoknak: Menjetek be, vágjátok le őket, csak egy is közülök meg ne meneküljön! És [1 Kir. 18,40. 5 Móz. 13,6-17.] levágták őket fegyver élével, és elhányták az ő holttestöket a vitézek és a hadnagyok. Azután elmentek a Baál templomának városába,

10,26 És kihordván a Baál templomának bálványait, [rész 11,18.] megégeték azokat.

10,27 És lerontották a Baál képét is templomostól együtt, és azt árnyékszékké tették mind e mai napig.

10,28 Így veszté ki Jéhu a Baált Izráelből.

10,29 De Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneitől, a ki vétekbe ejté az Izráelt, nem szakadt el Jéhu, az arany [1 Kir. 12,26-30.] borjúktól, melyek Béthelben és Dánban valának.

10,30 És monda az Úr Jéhunak: A miért szorgalmatosan megcselekedted azt, a mi nékem tetszett, és az én szívem kívánsága szerint cselekedtél az Akháb házával: azért a te fiaid [rész 15,12.] negyedízig ülnek az Izráel királyi székiben.

10,31 De Jéhu még sem igyekezett azon, hogy az Úrnak, Izráel Istenének törvényében járjon teljes szívéből, mert nem szakadt el [vers 29.] a Jeroboám bűneitől, a ki bűnbe ejtette az Izráelt.

10,32 Abban az időben kezdett az Úr pusztítani Izráelben, és megveré őket Hazáel, [rész 8,12.13.] Izráel minden határában.

10,33 A Jordántól egész napkeletig, a Gileádbelieknek, a Gád nemzetségének, a Rúben nemzetségének, Manasse nemzetségének egész földjét. Aroertől fogva; mely az Arnon patak mellett van, mind Gileádot, mind Básánt.

10,34 Jéhunak egyéb [2 Krón. 22,8.9.] dolgai pedig és minden cselekedetei, és minden erőssége, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

10,35 És elaluvék Jéhu az ő atyáival, és eltemeték őt Samariában. És uralkodék Joákház, [rész 13,1.] az ő fia, helyette.

10,36 A napok pedig, a melyekben uralkodott Jéhu Izráelen Samariában, huszonnyolcz esztendő.


11,1 És Athália, Akházia [rész 8,26.] anyja, mikor látta, hogy fia meghalt, felkelt [rész 9,27.] és az egész királyi magot megölette.

11,2 De Jóseba, Jórám király leánya, Akházia huga, fogá Joást, Akházia fiát, és ellopván őt a király fiai közül, a kik megölettettek vala, elrejté az ő dajkájával együtt az ágyasházban; és elrejték őt Athália elől úgy, hogy ez nem öletteték meg.

11,3 És elrejtve vala Joás ő vele együtt az Úr házában hat esztendeig, és Athália uralkodott az országban.

11,4 A hetedik esztendőben azonban elküldött Jójada, [2 Krón. 23,1.] és magához hivatta a Káriánusok és a testőrök csapatainak vezéreit, és bevitte őket magával az Úr házába, és szövetséget kötött velök, és megesküdteté őket az Úr házában, és megmutatta nékik a király fiát.

11,5 És megparancsolta nékik, mondván: Ezt kell cselekednetek: közületek a harmadrész, a kik szombaton jőnek őrségre, [1 Krón. 9,22-25.] tartsa a király házának őrizetét;

11,6 A harmadrésze legyen a Súr kapuban, és a harmadrésze a testőrök háta mögött való kapuban, és nagy szorgalmatossággal őrizzétek e házat, hogy senki reánk ne üthessen.

11,7 Az a két rész pedig közületek, az egész, a mely szombaton az őrszolgálatból kilép, vigyázzon az Úr házának megőrzésére a királyhoz vezető részen.

11,8 És vegyétek körül a királyt, mindenki kezében fegyverével, és a ki a sorokba benyomul, ölettessék meg, és a király körül legyetek kijövetelekor és bemenetelekor.

11,9 És a csapatok vezérei úgy cselekedtek, a mint meghagyta volt nékik Jójada pap; és mindenik maga mellé vette az ő embereit, azokat, a kik bementek szombaton az őrségre, azokkal együtt, a kiket felváltottak szombaton, és Jójada paphoz mentek.

11,10 És a pap a csapatok vezéreinek azokat a kopjákat és [2 Sám. 8,7.11.] paizsokat adta oda, a melyek Dávid királyéi voltak és az Úr házában voltak.

11,11 És a testőrök ott állottak a király körül, mindenik fegyverrel kezében, a ház jobb szárnyától a bal szárnyáig, az oltár és a szenthely felé.

11,12 És kivezeté Jójada a király fiát, és fejébe tevé a koronát, és kezébe [5 Móz. 17,18-20.] adá a bizonyságtételt, és királylyá tevék őt és felkenék; és kezeikkel tapsolván, kiáltának: Éljen a király!

11,13 Mikor pedig Athália meghallotta a testőröknek [vers 1.] és a községnek kiáltását, bement a néphez az Úr házába.

11,14 És mikor szétnézett, ímé a király ott állott az emelvényen, a mint szokás, és a király előtt állottak a fejedelmek és a trombitások, és az egész föld népe ujjongott, és trombitáltak. Akkor megszaggatá Athália az ő ruháit, és kiáltván, monda: Összeesküvés! Összeesküvés!

11,15 De parancsola Jójada pap a csapatok vezéreinek, a sereg hadnagyainak, és monda nékik: Vezessétek ki őt a sorok között, és ha valaki őt követné, öljétek meg fegyverrel. Mert azt mondta a pap: Ne ölettessék meg az Úr házában.

11,16 És útat nyitottak néki, és ő arra az útra ment, a merre a lovakat vezetik be a király házába, és ott [vers 1. 2 Móz. 21,14.] megölték.

11,17 És kötést tőn Jójada az Úr, [Nehem. 9,38.10,28-30.] a király és a nép között, hogy ők az Úrnak népe lesznek; és külön a király és a nép között.

11,18 És elment az egész föld népe a Baál templomába, és azt [rész 10,25.26.] lerombolta, és oltárait és bálványait teljesen összetörte, és Matthánt, a Baál [5 Móz. 13,6-17.] papját az oltárok előtt ölték meg. És a pap gondviselőket rendele az Úr házában.

11,19 És maga mellé vévén a csapatok vezéreit, a Káriánusokat és a testőröket és az egész föld népét, elvivék a királyt az Úrnak házából, és menének a testőrök kapujának útján a király házához. És Joás üle a királyok székébe.

11,20 És örvendezett mind az egész föld népe, és megnyugovék a város, miután megölték [vers 1.16.] Atháliát fegyverrel a király háza mellett.

11,21 Joás hét esztendős volt, mikor uralkodni kezdett.


12,1 Jéhunak hetedik esztendejében tették Joást [2 Krón. 24,1.] királylyá, és negyven esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának pedig Sibja vala neve, a ki Beersebából való volt.

12,2 És cselekedék Joás kedves dolgot az Úr szemei előtt mindaddig, a míg Jójada [rész 11,4.] pap oktatá őt;

12,3 Azonban a magaslatok oltárai nem rontattak le, a nép még mindig ott áldozott és tömjénezett a [5 Móz. 12,5-8. 3 Móz. 17,3.4.] magaslatok oltárain.

12,4 És megparancsolá Joás a papoknak, hogy minden pénzt, a mely Istennek szenteltetik és az Úr házába bevitetik, mind a megszámlálás [2 Móz. 30,13.] pénzét és a személyek váltságának pénzét, mind pedig, a melyet kiki szabad akaratja szerint az Úr [5 Móz. 16,16.17.] házához bevisz.

12,5 Vegyék magokhoz a papok, mindenik a maga ismerősétől, és építsék meg az Úr házának romlásait mindenütt, a hol romlást látnak rajta.

12,6 De mikor Joás király huszonharmadik esztendejéig sem építették meg a papok az Úr házának romlásait,

12,7 Előhivatta Joás király Jójada papot a többi papokkal együtt, és monda nékik: Miért nem építitek meg az Úr házának romlásait? Ezután ne vegyétek a pénzt magatokhoz a ti ismerőseitektől, hanem az Úr háza romlásainak építésére adjátok azt.

12,8 És a papok beleegyeztek, hogy többé semmi pénzt nem vesznek el a néptől, és nem javítják ki a ház romlásait.

12,9 És Jójada pap vett egy ládát, és annak a fedelén csinált egy nyílást, és helyhezteté azt az oltár mellé jobbfelől, a mely felől az Úr házába bemennek, hogy abba töltsenek a papok, a templom küszöbinek [1 Krón. 26,1.] őrizői minden pénzt, a melyet az Úr házába hoznak.

12,10 És mikor látták, hogy sok pénz van a ládában, felment a király [2 Krón. 24,11.] íródeákja a főpappal együtt, csomóba kötötték és megszámlálták a pénzt, a mely az Úr házában találtatott.

12,11 És a megmért pénzt a munka vezetőinek kezeibe adták, a kik az Úr házához voltak rendelve, és ezek kiadták azt az ácsoknak és építőknek, a kik a házon dolgoztak,

12,12 És a kőmíveseknek és a kőfaragóknak, fa és faragott kő vásárlására, az Úr háza romlásainak kijavítására, és mindarra, a mi a ház javítására szükséges volt.

12,13 De abból a pénzből, a melyet bevittek az Úr házába, nem csináltattak az Úr házához sem ezüst poharakat, sem késeket, sem medenczéket, [4 Móz. 10,2-10.] sem trombitákat, sem valami egyéb arany vagy ezüst edényt.

12,14 Hanem a munkásoknak adták azt, és csak az Úr házát javították ki abból.

12,15 Számot sem vettek azoktól az emberektől, a kiknek keze által kiadták a pénzt a munkásoknak, mert [rész 22,7.] híven jártak el.

12,16 De a vétekért és a bűnért [3 Móz. 5,15.16.] való pénzt nem vitték az Úr házába; az a papoké lett.

12,17 Ebben az időben jött fel [rész 8,12.13.13,3.4.] Hazáel, Siria királya, és megszállotta Gáthot, és be is vette azt; azután megfordult Hazáel, hogy Jeruzsálem ellen menjen.

12,18 De Joás, Júda királya, vevé mind a megszentelt ajándékokat, a melyeket az ő atyái, Josafát, Jórám és Akházia, Júda királyai az Úrnak szenteltek volt, és a melyeket ő maga szentelt néki, és minden aranyat, a mely találtaték mind az Úr házának, mind pedig a király házának kincsei között, és elküldé Hazáelnek, [1 Kir. 15,18.] Siria királyának, és az elment Jeruzsálem alól.

12,19 Joásnak egyéb dolgai és minden cselekedetei pedig, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak [2 Krón. 24,1-18.] krónika-könyvében?

12,20 Fellázadván pedig az ő szolgái, pártot [rész 14,17-19.] ütének ellene, és megölték Joást Beth-Millóban, a merre Sillába megy az ember.

12,21 Jozakhár, a Simeáth fia, és Jozadáb, a Sómer fia, az ő szolgái ölték meg őt, és meghalt és eltemették őt az ő atyáival, a Dávid városában. És Amásia, az ő fia lett a király ő helyette.


13,1 Joásnak, az Akházia fiának, Júda királyának huszonharmadik esztendejében lett király Joákház, a Jéhu fia Izráelen Samariában tizenhét esztendeig.

13,2 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, és követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit, a ki bűnbe ejté az Izráelt, és nem szakadt el azoktól.

13,3 És felgerjedt az Úr haragja Izráel ellen, és adá őket Hazáelnek, a [rész 8,12.13.] Siria királyának kezébe, és Benhadádnak, a Hazáel fiának kezébe, az ő életének minden idejében.

13,4 De könyörgött Joákház az Úrnak, és meghallgatá őt az Úr; mert megtekintette az Izráel nyomorúságát, hogy mikép nyomorgatja őket Siria királya.

13,5 És az Isten [rész 14,27.] szabadítót küldött Izráelnek, a ki megmentette őket a Siriabeliek hatalmától, hogy az Izráel fiai lakhassanak az ő sátoraikban, mint azelőtt.

13,6 De még sem távoztak el a Jeroboám házának bűneitől, a ki bűnbe ejté az Izráelt, hanem azokban jártak; sőt az Asera is helyén maradt Samariában;

13,7 Pedig nem hagyattatott meg Joákháznak több nép, mint ötven lovag, tíz szekér és tízezer gyalogos; a többit mind megölte [rész 8,12.13.] Siria királya, és olyanná tette, mint a cséplő pora.

13,8 Joákház egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az ő ereje, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

13,9 És elaluvék Joákház az ő atyáival, és eltemették őt Samariában; és az ő fia, Joás, uralkodék ő helyette.

13,10 Joásnak, a Júda királyának harminczhetedik esztendejében lett a király Joás, a Joákház fia, Izráelen Samariában, tizenhat esztendeig.

13,11 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, és nem távozék el Jeroboámnak, a Nébát fiának semmi bűnétől, a ki az Izráelt bűnbe ejté, hanem azokban járt.

13,12 Joásnak [rész 14,8.11.12. 2 Krón. 25,18-24.] egyéb dolgai pedig és valamit cselekedett és az ő erőssége, a melylyel Amásia, a Júda királya ellen harczolt, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

13,13 És elaluvék Joás [rész 14,16.] az ő atyáival, és Jeroboám ült az ő királyi székibe; és eltemetteték Joás Samariában, az Izráel királyai mellé.

13,14 És megbetegedett Elizeus olyan betegséggel, a melybe bele is halt, és lement hozzá Joás, az Izráel királya, és arczára borulván sírt és monda: Édes atyám, édes atyám! [vers 15-19. rész 21,12-15.3,14- 19.7,1.7.] Izráel szekerei és lovagjai!

13,15 És monda néki Elizeus: Végy kézívet és nyilakat. És ő kézívet és nyilakat vett kezébe.

13,16 Akkor monda az Izráel királyának: Fogd meg kezeddel a kézívet. És ő megfogván azt kezével, Elizeus is rátette kezeit a király kezeire;

13,17 És monda: Nyisd ki az ablakot napkelet felől. És mikor kinyitotta, monda Elizeus: Lőjj! És lőtt. Akkor monda: Az Úrnak győzedelmes nyíla ez, győzedelmes nyíl a Siriabeliek ellen; mert megvered a Siriabelieket Afekben a megsemmisülésig.

13,18 Monda azután: Vedd fel a nyilakat. És felvette. Ő pedig monda az Izráel királyának: Lőjj a földbe, és bele lőtt a földbe háromszor; azután abbahagyta.

13,19 Akkor megharaguvék reá az Isten embere, és monda: Ötször vagy hatszor kellett volna lőnöd, akkor megverted volna a Siriabelieket a megsemmisülésig; de így már csak háromszor vered meg a Siriabelieket.

13,20 Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A moábita [rész 1,1.] portyázó csapatok pedig az országba törtek a következő esztendőben.

13,21 És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de a mint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott.

13,22 Hazáel pedig, Siria királya nyomorgatá [rész 8,12.13.] az Izráelt Joákház minden napjaiban.

13,23 De megkegyelmezett az Úr nékik, és megkönyörült rajtok, és hozzájok tért az ő szövetségéért, [1 Móz. 17,1-10. 2 Móz. 2,24.25.] a melyet kötött volt Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal, és nem akarta őket elveszíteni, sem el nem vetette őket az ő orczája elől mind ez ideig.

13,24 És meghalt Hazáel, Siria királya, és az ő fia, Benhadád lett helyette a király.

13,25 És visszavevé Joás, a Joákház fia Benhadádnak, a Hazáel fiának kezéből a városokat, a melyeket erővel elvett volt [vers 22.] Joákháznak, az ő atyjának kezéből. Háromszor veré meg őt Joás, és visszaszerezte Izráel városait.


14,1 Joásnak, a Joákház fiának, Izráel királyának második esztendejében kezdett uralkodni Amásia, [2 Krón. 25,1.] Joásnak, a Júda királyának fia.

14,2 Huszonöt esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és huszonkilencz esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának pedig Joáddán volt a neve, Jeruzsálemből való.

14,3 És kedves dolgot cselekedett az Úr szemei előtt, de még sem annyira, mint Dávid, [1 Kir. 15,5.] az ő atyja, hanem csak úgy tett mindent, mint az ő atyja, Joás.

14,4 Mert a magaslatokat [rész 12,3.] nem rontották le, hanem a nép még mindig ott áldozott és ott tömjénezett a magaslatokon.

14,5 Mikor azután a birodalom kezében megerősödött, megölte az ő [rész 12,20.21.] szolgáit, a kik a királyt, az ő atyját megölték volt.

14,6 De a gyilkosok fiait nem ölte meg, a mint meg van írva a Mózes törvénykönyvében, a melyben az Úr megparancsolta és megmondotta: Meg ne ölettessenek az atyák a fiakért, se a fiak meg ne ölettessenek az atyákért; kiki az ő bűnéért haljon meg. [5 Móz. 24,16.]

14,7 Ugyanő megvert az [rész 8,20.] Edomiták közül tízezeret a sós völgyben; és bevette Sélát ostrommal, és ezt nevezé Jokteélnek mind e mai napig.

14,8 Akkor követeket küldött Amásia Joáshoz, a Joákház fiához, a ki Jéhunak, az Izráel királyának volt a fia, ezt izenvén: Jere, nézzünk egymás szemébe!

14,9 És elkülde Joás, Izráel királya Amásiához, Júda királyához, ezt válaszolván: A bogácskóró, mely a Libánonon van, [Bir. 9,8-15.] elküldött a Libánon czédrusfájához, ezt izenvén: Add a te leányodat az én fiamnak feleségül; de a mező vadja, a mely a Libánonon van, átszaladt a bogácskórón, és eltapodta azt.

14,10 Megverted az Edomitákat, [vers 7.] azért fuvalkodtál fel szívedben. Elégedjél meg a dicsőséggel és maradj otthon; miért akarsz a szerencsétlenséggel harczra kelni, hogy elessél magad is és Júda is veled együtt?

14,11 De Amásia nem hallgatott reá, és felvonult Joás, Izráel királya, és szembe-szállottak egymással, ő és Amásia, Júda királya Bethsemesnél, amely [Józs. 15,1.10.] Júdában van.

14,12 De megveretett [2 Krón. 25,21.24.] Júda Izráeltől, és kiki elfutott az ő sátorába.

14,13 És Amásiát, Júda királyát, Joásnak, az Akházia fiának fiát is elfogta Joás, Izráel királya Bethsemesnél; és Jeruzsálem ellen ment, és lerontotta Jeruzsálem kerítését, az Efraim kapujától egész a szegletkapuig, négyszáz singre.

14,14 És elvitt minden aranyat, [1 Kir. 14,25.26.] minden ezüstöt és minden edényt, a mely találtatott az Úr házában és a király házának kincsei között, és kezeseket is vévén, visszatért Samariába.

14,15 Joás [rész 13,12.] egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, és az ő erőssége, és miképen hadakozott Amásia, a Júda királya ellen, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

14,16 És elaluvék Joás az ő atyáival, és eltemetteték Samariában az Izráel királyaival együtt; és az ő fia, Jeroboám uralkodék ő helyette.

14,17 Amásia pedig, [2 Krón. 25,1.] Joásnak, a Júda királyának fia, Joásnak, a Joákház fiának, az Izráel királyának halála után még tizenöt esztendeig élt.

14,18 És Amásiának egyéb dolgai vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?

14,19 És pártot ütöttek ő ellene Jeruzsálemben, és ő Lákisba menekült; de utána küldtek Lákisba, és megölték ott.

14,20 És visszahozták őt lovakon, és eltemetteték Jeruzsálemben, a Dávid városában az ő atyáival.

14,21 És az egész Júda népe vevé Azáriát, a ki tizenhat esztendős volt, és őt tette királylyá, az ő atyja, Amásia helyett.

14,22 Ő építé meg Elátot, [5 Móz. 2,8.] a melyet visszavett Júdának azután, hogy a király elaludt az ő atyáival.

14,23 Amásiának, Joásnak, a Júda királya fiának tizenötödik esztendejétől fogva uralkodott Jeroboám, Joásnak, az Izráel királyának fia Samariában, negyvenegy esztendeig.

14,24 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, mert Jeroboámnak, a Nébát fiának semmi bűnétől el nem távozott, a ki bűnbe ejtette az Izráelt.

14,25 Ő szerezte vissza az Izráel határát Emáthtól fogva a pusztasági tengerig, az Úrnak, Izráel Istenének beszéde szerint, a melyet szólott volt az ő szolgája, Jónás próféta, az Amittai fia által, [Jón. 1,1.] a ki Gáth-Kéferből való volt.

14,26 Mert megtekintette [5 Móz. 32,36.] az Úr az Izráel igen nagy nyomorúságát, hogy a berekesztetett és az elhagyatott is semmi és nincs senki, a ki az Izráelt megszabadítaná.

14,27 És nem mondta azt az Úr, hogy az Izráel nevét eltörli az ég alól; annakokáért megszabadította [rész 13,5.] őket Jeroboám, a Joás fia által.

14,28 Jeroboám egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az ő erőssége, hogy miképen hadakozott, és mi módon nyerte vissza Damaskust és a Júdához tartozó Hámátot az Izráelnek, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

14,29 És elaluvék Jeroboám az ő atyáival, Izráel királyaival, és uralkodék az ő fia, Zakariás, ő helyette.


15,1 Jeroboámnak, az Izráel királyának huszonhetedik esztendejében kezdett uralkodni [2 Krón. 26,1-5.] Azária, Amásiának, a Júda királyának fia.

15,2 Tizenhat [rész 14,21.] esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és ötvenkét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, és az ő anyjának neve Jekólia, Jeruzsálemből való.

15,3 És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint az ő atyja, Amásia cselekedett;

15,4 Csakhogy a magaslatok nem rontattak le, a nép még ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon.

15,5 És megverte az Úr a királyt, [2 Krón. 26,16-21.] mert bélpoklos lett egész halála napjáig, és külön házban lakott, és Jótám, a király fia kormányozta a házat, és ő szolgáltatott törvényt a föld népének.

15,6 Azáriának egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda [2 Krón. 26,1-23.] királyainak krónika-könyvében?

15,7 És elaluvék Azária az ő atyáival, és eltemeték őt az ő atyáival a Dávid városában, [2 Krón. 26,23.] és az ő fia, [vers 5.] Jótám, uralkodék ő helyette.

15,8 Azáriának, a Júda királyának harmincznyolczadik esztendejében kezdett uralkodni [rész 14,29.] Zakariás, a Jeroboám fia Izráelen, Samariában hat hónapig.

15,9 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, miképen az ő atyái cselekedtek volt. Nem hagyta el Jeroboámnak, a Nébát fiának [1 Kir. 12,28-33.] bűneit, a ki vétekbe ejtette az Izráelt.

15,10 És összeesküdött ellene Sallum, a Jábes fia, és megölte őt a nép szeme láttára, és megölvén őt, ő uralkodott helyette.

15,11 Zakariásnak egyéb dolgai pedig, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.

15,12 Ez az Úr beszéde, a mit Jéhu felől szólott, [rész 10,30.] mondván: A te fiaid negyedízig ülnek Izráel trónján. És így történt.

15,13 Sallum, a Jábes fia lett a király Uzziának, Júda királyának harminczkilenczedik esztendejében, de csak egy hónapig uralkodott Samariában;

15,14 Mert Menáhem, a [1 Kir. 16,23.] Thirsabeli Gádi fia feljött, és Samariába ment, és megölte Sallumot, a Jábes fiát Samariában, és megölvén őt, ő uralkodott helyette.

15,15 Sallumnak egyéb dolgai pedig és összeesküvése, a melyet csinált, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.

15,16 Akkor verte le Menáhem Tifsáhot és mindazokat, a kik benne voltak, és egész határát Thirsától fogva, mert nem bocsátották be, azért veré le, és még a terhes asszonyokat is mind felhasogatá benne.

15,17 Azáriának, Júda királyának harminczkilenczedik esztendejétől fogva uralkodott Menáhem, a Gádi fia Izráelen tíz esztendeig Samariában.

15,18 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt; nem hagyta el Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit teljes életében, a ki vétekbe ejtette az Izráelt.

15,19 És rátört Púl, Assiria királya az országra, és Menáhem Púlnak ezer tálentom ezüstöt adott azért, hogy legyen néki segítséggel az ő birodalmának megerősítésében.

15,20 És Menáhem adót vetett Izráelben a gazdagokra, ötven ezüst siklust minden egyes emberre, hogy azt Assiria királyának adja, és visszatért Assiria királya, és nem maradt ott az országban.

15,21 Menáhemnek egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

15,22 És elaluvék Menáhem az ő atyáival, és uralkodék az ő fia, Pekája ő helyette.

15,23 És Azáriának, Júda királyának ötvenedik esztendejében kezdett uralkodni Pekája, a Menáhem fia, Izráelen Samariában két esztendeig.

15,24 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, [vers 9.] nem távozék el Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneitől, a ki vétekbe ejtette az Izráelt.

15,25 És pártot ütött ellene Péka, a Remália fia, az ő hadnagya, és megölte őt Samariában, a király házának palotájában, Argóbbal és Arjéval és ötven emberrel a Gileádbeliek fiai közül, és megölte őt, és ő lett helyébe a király.

15,26 Pekájának egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.

15,27 Azáriának, Júda királyának ötvenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Péka, a Remália fia, Izráelen Samariában húsz esztendeig.

15,28 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt; [vers 9.] nem távozék el Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneitől, a ki vétekbe ejtette az Izráelt.

15,29 Pékának, az Izráel királyának idejében jött el Tiglát-Piléser, Assiria királya, és foglalta el [1 Kir. 15,20.] Hijont, Abélt, Beth-Maakát, Jánoát, Kédest, Hásort, Gileádot, Galileát és a Nafthali egész földét, és hurczolta el őket, Assiriába.

15,30 De Hósea, az Ela fia, pártot ütött Péka, a Remália fia ellen, és levágta és megölte őt, és ő lett helyébe a király Jótámnak, az Uzzia fiának huszadik esztendejében.

15,31 Pékának egyéb dolgai pedig [2 Krón. 28,6.] és minden cselekedetei, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.

15,32 Pékának, a Remália fiának, az Izráel királyának második esztendejében kezdett uralkodni [2 Krón. 27,1.] Jótám, Uzziának, a Júda királyának fia.

15,33 Huszonöt esztendős volt, a mikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának Jérusa volt a neve, a Sádók leánya.

15,34 És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, mind a szerint, a mint az ő atyja, [vers 7.] Uzzia cselekedék;

15,35 Csak a magaslatokat nem rontották le; még ott áldozott és tömjénezett a nép a magaslatokon. Ő építette meg az Úr házának felső kapuját.

15,36 Jótámnak egyéb dolgai [2 Krón,. 27,1-6.] pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?

15,37 Ebben az időben kezdte az Úr ráküldeni Júdára Réczint, [Ésa. 7,1.] Siria királyát, és Pékát, a Remália fiát.

15,38 És elaluvék Jótám az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyáival, Dávidnak, az ő atyjának városában, és Akház, az ő fia, uralkodék ő helyette.


16,1 Pékának, a Remália fiának tizenhetedik esztendejében kezdett uralkodni [2 Krón. 28,1.] Akház, Jótámnak, a Júda királyának fia.

16,2 Húsz esztendős volt Akház, mikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; de nem azt cselekedé, a mi az Úrnak, az ő Istenének tetszett volna, a mint Dávid, az ő atyja,

16,3 Hanem az Izráel királyainak útjokon járt, még az ő fiát is [rész 3,27. 3 Móz. 18,21.] átvitte a tűzön, a pogányok útálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izráel fiai előtt kiűzött volt.

16,4 És ott áldozott és tömjénezett [rész 17,10. Ezék. 6,13.] a magaslatokon és a halmokon és minden zöld fa alatt.

16,5 Abban az időben jött fel [Ésa. 7,1.] Réczin, Siria királya, és Péka, a Remália fia, az Izráel királya, Jeruzsálemet vívatni, és körülzárták Akházt, de nem tudták [2 Krón. 26,9.14.15.] legyőzni.

16,6 Akkor nyerte vissza Réczin, Siria királya Elátot [rész 14,22.] a Siriabelieknek, és irtotta ki a zsidókat Elátból; és Siriabeliek jövének Elátba, és ott laknak mind e mai napig.

16,7 És követeket küldött Akház Tiglát-Piléserhez, [rész 15,29.] Assiria királyához, ezt izenvén: Te szolgád és a te fiad vagyok; jőjj fel és szabadíts meg engem Siria [2 Krón. 28,5-8.21.] királyának kezéből és az Izráel királyának kezéből, a kik reám támadtak.

16,8 És vevé Akház az ezüstöt és aranyat, és a mely találtaték az Úr házában és [2 Krón. 28,21.] a király házának kincsei között, és ajándékba küldé Assiria királyának.

16,9 És engedett néki Assiria királya, és feljövén Assiria királya Damaskus ellen, [Ésa. 17,1. Ámós. 1,3-4.] bevette azt, és a benne levőket Kirbe hurczolta; Réczint pedig megölte.

16,10 És eleibe ment Akház Tiglát-Pilésernek, Assiria királyának Damaskusba, és mikor meglátta Akház király azt az oltárt, a mely Damaskusban volt, elküldte Akház király annak az [2 Krón. 25,14.] oltárnak hasonlatosságát és képét minden felszerelésével Uriás paphoz.

16,11 És megépítette Uriás pap az oltárt arra a formára, a melyet Akház király Damaskusból küldött, és elkészíté azt Uriás pap, mire Akház király visszajött Damaskusból.

16,12 És mikor megjött a király Damaskusból és meglátta a király az oltárt: az oltárhoz ment a király és áldozott rajta,

16,13 És meggyújtotta az ő égőáldozatját és ételáldozatját, és áldozott italáldozattal is, és az ő hálaáldozatainak vérét elhintette az oltár körül.

16,14 És a rézoltárt, a mely az Úr előtt állott, elviteté a ház elől, hogy ne álljon az ő oltára és az Úr háza között, és helyhezteté azt az oltár szegletéhez észak felől.

16,15 És megparancsolta Akház király Uriás papnak, mondván: E nagy oltáron gyújtsd meg a reggeli égőáldozatot és az esteli ételáldozatot, a király égőáldozatját is az ő ételáldozatával együtt, az egész föld népének is mind égőáldozatát, mind ételáldozatját, mind italáldozatját, és az égőáldozat minden vérét és egyéb áldozatnak minden vérét a körül hintsed el; a rézoltár felől pedig még majd gondolkozom.

16,16 És Uriás pap mind a szerint cselekedék, a mint Akház király megparancsolta.

16,17 És letörte Akház király a talpak oldalait, [1 Kir. 7,27.37.44.] és lehányta azokról a mosdómedenczéket; a tengert is ledobta a rézökrökről, a melyeken állott, és kőtalapzatra tette.

16,18 És áthelyezte a szombati hajlékot, a melyet a házban építettek, és a király külső bejáró helyét az Úr házában, Assiria királya miatt.

16,19 Akháznak egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, vajjon nincsenek-é megírva a Júda [2 Krón. 28,1-3.] királyainak krónika-könyvében?

16,20 És elaluvék Akház az ő atyáival, és eltemetteték [2 Krón. 28,27.] az ő atyáival a Dávid városában, és uralkodék ő helyette az ő fia, [rész 18,1.] Ezékiás.


17,1 Akháznak, a Júda királyának tizenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Hóseás, az Ela fia, Samariában Izráelen, kilencz esztendeig.

17,2 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt; de nem annyira, mint Izráel ama királyai, a kik előtte éltek.

17,3 Ez ellen jött [rész 18,9.10.] fel Salmanassár, Assiria királya, és szolgájává lett Hóseás, és adót fizetett néki.

17,4 De mikor Assiria királya megtudta, hogy Hóseás pártot ütött ellene és követeket küldött Suához, Égyiptom királyához, az évenkénti adót pedig nem küldötte meg Assiria királyának: elfogatta őt Assiria királya és börtönbe vetette.

17,5 És felméne az assiriai király az egész ország ellen, és feljövén Samaria ellen, azt három esztendeig ostromolta.

17,6 És Hóseásnak kilenczedik [rész 15,29.18,10.] esztendejében bevette Assiria királya Samariát, és elhurczolta az Izráelt Assiriába; és Halában és Háborban a Gózán folyó mellett, és a Médek városaiban telepítette le őket.

17,7 Ez pedig [5 Móz. 28,15.63-67.] azért történt, mert az Izráel fiai vétkeztek az Úr ellen, az ő Istenök ellen, a ki őket kihozta Égyiptom földéből, a Faraónak, az égyiptomi királynak kezéből, és idegen isteneket tiszteltek.

17,8 És jártak a pogányok [rész 16,3. 1 Kir. 12,28.33.] szerzésekben, a kiket az Úr kiűzött volt az Izráel fiai elől, és úgy cselekedtek, mint az Izráel királyai.

17,9 És alattomban oly dolgokat cselekedtek az Izráel fiai, a melyek ellenére voltak az Úrnak, az ő Istenöknek, és építettek magoknak [rész 16,10-18. Ezék. 6,13.] magaslatokat minden városaikban, az őrtornyoktól a kerített városokig.

17,10 És emeltek magoknak faragott képeket és Aserákat minden magas halmokon és minden [Jer. 2,20.3,6.] zöld fa alatt.

17,11 És ott tömjéneztek minden magaslaton, mint a pogányok, a kiket az Úr kiűzött volt előlök, és gonosz dolgokat cselekedtek, a melyekkel az Urat haragra indították.

17,12 És a bálványoknak szolgáltak, a kik felől az Úr azt [5 Móz. 5,7.8.] parancsolta volt nékik: Ezt ne cselekedjétek.

17,13 És mikor bizonyságot tett az Úr Izráelben és Júdában minden prófétája és minden látnoka [4 Móz. 12,5. 1 Sám. 9,9.28,6.] által, ezt mondván: Térjetek meg [Jer. 18,11.35,15.] a ti gonosz útaitokról, és őrizzétek meg az én parancsolataimat és rendeléseimet, az egész törvény szerint, a melyet parancsoltam a ti atyáitoknak; és a melyet ti hozzátok küldöttem az én szolgáim, a próféták által:

17,14 Akkor nem engedelmeskedtek, hanem megkeményítették az ő nyakokat atyáik makacssága [4 Móz. 14,22. 5 Móz. 31,27.] szerint, a kik nem hittek az Úrban, az ő Istenökben.

17,15 Sőt megvetették az ő rendeléseit és szövetségét, [Zsolt. 147,19. 2 Móz. 24,3-8.] a melyet atyáikkal kötött, és az ő bizonyságtételeit, a melyekkel megintette őket, és hiábavalóságot követvén, magok is hiábavalókká lettek, és a körültök való pogányok után indultak, a kik felől pedig azt parancsolta nékik az Úr, hogy azokat ne utánozzák.

17,16 És elhagyták az Úrnak, az ő Istenöknek minden parancsolatját, és öntött képeket csináltak magoknak, két borjút és készítettek Aserát, és meghajlottak az ég minden [1 Kir. 12,28-33.] seregei előtt, és a Baált tisztelték.

17,17 És átvitték fiaikat és [rész 16,3.] leányaikat a tűzön, jövendőket mondtak és varázslást űztek, és magokat [1 Kir. 21,20.25.26.] teljesen eladták a bűnnek az Úr bosszantására.

17,18 Azért igen megharaguvék az Úr Izráelre, és elveté őt [vers 6.] színe elől; és semmi nem maradt meg, hanem csak a Júda [1 Kir. 12,17.] nemzetsége egyedül.

17,19 Sőt még a Júda sem őrizte meg az Úrnak, az ő Istenének [rész 16,3-17.] parancsolatait, hanem az Izráel szerzésiben jártak, úgy cselekedvén, mint azok.

17,20 Elidegenült [vers 13.14.18.] azért az Úr az egész Izráel magvától, és megsanyargatta őket, és a kóborlók kezébe adta őket, mígnem mind elvetette az ő szemei elől;

17,21 Mert elszakasztotta Izráelt [1 Kir. 12,16-33.] a Dávid házától, és királylyá tevék Jeroboámot, a Nébát fiát. És Jeroboám elcsalta az Izráelt az Úrtól, és igen nagy vétekbe ejtette őket.

17,22 És [rész 15,9.18,24.28.] az Izráel fiai követték Jeroboám minden bűnét, a melyeket elkövetett, és nem távoztak el azoktól;

17,23 Míglen elveté az Úr az ő színe elől az Izráelt, a mint megmondotta minden ő szolgái, a próféták [Hós. 1,4-6.] által. Így hurczoltatott el fogságra az Izráel az ő földéből Assiriába mind e mai napig.

17,24 És más népet telepített be Assiria királya [Ezsdr. 4,10.] Babilóniából, Kutából, Avából, Hámátból és Sefárvaimból, és beszállítá őket Samaria városaiba az Izráel fiai helyett, a kik birtokba vették Samariát, és annak városaiban laktak.

17,25 És történt ott lakásuk kezdetén, hogy nem az Urat félték, és az Úr oroszlánokat bocsátott reájok, [3 Móz. 26,22.] a melyek többet megöltek közülök.

17,26 Mondának azért Assiria királyának: A pogányok, a kiket ide hoztál és Samaria városaiba telepítettél, nem tudják e föld Istene tiszteletének módját, azért oroszlánokat bocsátott az rájok, a melyek megölik őket, mert nem tudják e föld Istene tiszteletének módját.

17,27 Parancsola azért Assiria királya, mondván: Vigyetek oda egyet a papok közül, a kiket onnét elhoztatok, a ki menjen el és lakjék ott, és tanítsa meg őket ama föld Istene tiszteletének módjára.

17,28 És elméne egy a papok közül, a kiket Samariából elvittek volt, és [1 Kir. 12,29.13,1.2.] lakék Béthelben, és megtanította őket, hogy mikép tiszteljék az Urat.

17,29 De azért mindenik nép külön isteneket csinált magának, és behelyezték azokat a magaslatok házaiba, a melyeket a Samaritánusok építettek, mindenik nemzetség a maga városában, a melyben lakott.

17,30 A Babilonból való férfiak csinálták a Sukkót-Benótot, a Kutból való férfiak csinálták a Nérgelt, és a Hámátból való férfiak az Asimát csinálták;

17,31 A Háveusok pedig a Nibeházt és a Tartákot csinálták, míg a Sefárvaimbeliek tűzzel égették meg az ő magzatjaikat [rész 3,27.16,3.] az Adraméleknek és Anaméleknek, a Sefárvaimbeliek isteneinek.

17,32 De miután az Urat is tisztelték, a magaslatokra papokat állítottak a maguk tömegéből, a kik ő érettök áldoztak a magaslatok házaiban.

17,33 Így tisztelték az Urat és szolgálták az ő isteneiket is, ama népek szokása szerint, a kik közül elhozták volt őket.

17,34 És mind e mai napig az ő régi szokásuk szerint cselekesznek; nem tisztelik igazán az Urat, és nem cselekesznek az ő rendeléseik és szokásuk szerint, sem pedig ama törvény és parancsolat szerint, a melyet az Úr parancsolt a Jákób fiainak, a kiknek az [1 Móz. 32,28.] Izráel nevet adta.

17,35 És a kikkel az Úr szövetséget kötött, és megparancsolta nékik, mondván: Ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne imádjátok őket, és ne szolgáljatok és ne áldozzatok nékik;

17,36 Hanem csak az Urat tiszteljétek, őt imádjátok és néki áldozzatok, a ki titeket kihozott az Égyiptom földéből nagy [2 Móz. 6,6.12,51.] erővel és kinyújtott karral.

17,37 És őrizzétek meg az ő rendeléseit, ítéleteit, törvényét és parancsolatját, a melyeket megírt néktek, azokat cselekedvén minden időben, és idegen isteneket ne tiszteljetek;

17,38 És el ne felejtkezzetek a kötésről, a melyet veletek tettem, és ne tiszteljetek idegen isteneket;

17,39 Hanem az Urat tiszteljétek, a ti Isteneteket, és ő megszabadít titeket minden ellenségetek kezéből.

17,40 De ezek [Bir. 6,10.] nem engedelmeskedtek, hanem előbbi szokásaik szerint cselekedtek.

17,41 Így tisztelték ezek a pogányok az Urat és szolgálták az ő bálványaikat, és így [vers 29-31.] cselekedtek az ő fiaik és unokáik is, a mint az ő eleik cselekedtek, mind e mai napig.


18,1 És Hóseásnak, az Ela fiának, az Izráel királyának harmadik esztendejében kezdett [rész 16,20. 2 Krón. 29,1.] uralkodni Ezékiás, Akháznak, a Júda királyának fia.

18,2 Huszonöt esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és huszonkilencz esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve Abi, a Zakariás leánya.

18,3 És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, a mint az ő atyja, Dávid cselekedett [1 Kir. 15,5.] volt.

18,4 Ő rontotta le a magaslatokat, [2 Krón. 31,1-4.] törte el az oszlopokat, és vágta ki az Aserát, és törte össze az érczkígyót is, a melyet Mózes [4 Móz. 21,9.] csinált; mert mind az ideig az Izráel fiai jóillatot tettek annak, és nevezék azt Nékhustánnak.

18,5 Egyedül az Úrban, Izráel Istenében bízott, és ő utána nem volt hozzá hasonló [2 Krón. 32,25.] Júda minden királyai között sem azok között, a kik ő [1 Kir. 3,12.11,6-9.] előtte voltak.

18,6 Mert az Úrhoz ragaszkodott, és el nem hajlott ő tőle, és megőrizte az ő parancsolatait, a melyeket az Úr Mózesnek parancsolt vala.

18,7 És vele volt az Úr mindenütt és a hova csak ment, előmenetele volt. És elszakadt [rész 16,7.8.] Assiria királyától, és nem szolgált néki.

18,8 Megverte a Filiszteusokat is egész Gázáig és határukat, az őrtornyoktól a kerített városokig.

18,9 Ezékiás királynak negyedik esztendejében - a mely Hóseásnak, az Ela fiának, az Izráel királyának hetedik esztendeje - feljött [rész 17,5.6.] Salmanassár, Assiria királya Samaria ellen, és megszállotta azt;

18,10 És elfoglalta három esztendő mulva, Ezékiás hatodik esztendejében - ez Hóseásnak, az Izráel királyának kilenczedik esztendeje - ekkor vették be Samariát.

18,11 És elhurczolta Assiria királya az Izráelt Assiriába, és letelepíté Halába, Háborba, a Gózán folyó mellé, és a Médeusok városaiba;

18,12 Azért, mert nem hallgattak az Úrnak, az ő Istenöknek szavára, hanem megszegték [5 Móz. 28,15.63-67.] az ő szövetségét, mindazokat, a melyeket Mózes, az Úr szolgája parancsolt vala; sem nem hallgattak rájok, sem nem cselekedték azokat.

18,13 Ezékiás királynak pedig tizennegyedik esztendejében feljött Sénakhérib, [Ésa. 36,1-22.37,36-38.] Assiria királya Júdának minden kerített városa ellen, és elfoglalta azokat.

18,14 Akkor elküldött Ezékiás, Júda királya Assiria királyához Lákisba, ezt izenvén: Vétkeztem, [vers 7.] térj el én rólam; a mit rám vetsz, elviselem! És Assiria királya Ezékiásra, Júda királyára háromszáz tálentom ezüstöt és harmincz tálentom aranyat vetett ki.

18,15 És Ezékiás oda adott minden ezüstöt, a mely találtatott az Úr házában és a király házának kincsei között.

18,16 Ugyanebben az időben fosztotta meg Ezékiás az Úr templomának ajtajait és az ajtók félfáit, a melyeket Ezékiás, Júda királya maga boríttatott be, és oda adta azokat Assiria királyának.

18,17 És Assiria királya mégis oda küldte Thartánt, Rabsárist és Rabsakét Lákisból Ezékiás királyhoz igen nagy haddal Jeruzsálembe, és felmenének és jutának Jeruzsálembe, és feljövén és oda érvén, megállának a [Ésa. 36,2. 2 Krón. 32,9-16.] felső halastó zsilipjénél, a mely a ruhafestő útja mellett van.

18,18 És kihívaták a királyt. És kiméne hozzájok Eliákim, a Hilkia fia, ki a király házának gondviselője volt, és Sebna, az íródeák, és Joákh, az Asáf fia, az emlékíró.

18,19 És monda nékik Rabsaké: Mondjátok meg Ezékiásnak: Ezt mondja a király, Assiria nagy királya: Micsoda bizodalom ez, a melyben te bizakodtál?

18,20 Azt mondád: csak szóbeszéd; tanács és erő kell a hadakozáshoz; vajjon kihez bíztál, hogy fellázadtál ellenem?

18,21 Ímé, ebben a törött [Ésa. 36,6.] nádszálban bizakodol, Égyiptomban, melyhez ha ki támaszkodik, bemegy az ő kezébe és általlikasztja? Ilyen a Faraó, Égyiptom királya mindenekhez, a kik ő hozzá bíznak!

18,22 Vagy azt akarjátok nékem mondani: Mi az Úrban, a mi Istenünkben bízunk; hát nem ez-é az, a kinek magaslatait és oltárait lerontotta Ezékiás, és mind Júdának, mind Jeruzsálemnek megparancsolta: Ez oltár [5 Móz. 12,5.11.] előtt imádkozzatok Jeruzsálemben?

18,23 Nosza, fogadj hát az én urammal, Assiria királyával: Én néked kétezer lovat adok, ha tudsz reájok adni annyi lovast.

18,24 Hogy verhetnél hát vissza az én uram legkisebb hadnagyai közül csak egyet is, és hogyan bízhatol Égyiptomhoz a szekerek [2 Krón. 12,2.3.] és a lovagok miatt?

18,25 Vajjon az Úr tudta nélkül jöttem-é fel e hely ellen, hogy azt elveszessem? Az Úr mondotta nékem: Menj fel e föld ellen, és veszesd el azt!

18,26 És monda Eliákim, a Hilkia fia, és Sebna és Joákh Rabsakénak: Beszélj, kérlek, a te szolgáiddal siriai nyelven, mert jól értjük; és ne beszélj velünk zsidóul e nép füle hallatára, a mely a kőfalon van.

18,27 És felele nékik Rabsaké: Vajjon a te uradhoz, vagy te hozzád küldött-é engem az én uram, hogy elmondjam e dolgokat, avagy nem inkább e férfiakhoz-é, a kik a kőfalon ülnek, hogy azután veletek együtt egyék meg a saját ganéjokat, [rész 6,25.29.] és igyák meg a saját vizeletöket?

18,28 És oda állott Rabsaké, és hangosan kezdett zsidóul beszélni, mondván: Halljátok meg a királynak, Assiria nagy királyának beszédit!

18,29 Azt mondja a király: Meg ne csaljon titeket Ezékiás; mert nem szabadíthat meg titeket az ő kezéből.

18,30 És ne biztasson titeket Ezékiás az Úrral, ezt mondván: Kétség nélkül megszabadít minket az Úr, [vers 35.] és nem adatik e város az assiria király kezébe.

18,31 Ne hallgassatok Ezékiásra; mert így szól Assiria királya: Békéljetek meg velem, és jőjjetek ki hozzám, és kiki egyék az ő szőlőjéből [1 Kir. 4,25.] és fügefájáról, és igyék az ő kútjának vizéből;

18,32 Míg eljövök és elviszlek titeket a ti földetekhez hasonló földre, gabonás és boros földre, kenyeres és szőlős földre, olajfás, és mézes földre, hogy élhessetek és meg ne haljatok. Ne higyjetek Ezékiásnak, mert félrevezet benneteket, mikor azt mondja: Az Úr megszabadít minket!

18,33 Vajjon megszabadították-é a pogányok [Ésa. 10,10.11.] istenei, mindenik a maga földjét Assiria királyának kezéből?

18,34 Hol vannak Hámátnak és Arphádnak [rész 16,9. Jer. 49,23.] istenei? Hol Sefárvaimnak, Hénának és Hivvának istenei? És Samariát is megszabadították-é az én kezemből?

18,35 Kicsoda a földön való minden istenek közül, a ki megszabadíthatta volna az ő földjét az én kezemből, hogy az Úr is [rész 19,35-37.] kiszabadíthatná Jeruzsálemet az én kezemből?

18,36 De a nép csak hallgatott, és nem felelt néki csak egy igét sem; mert a király megparancsolta volt, mondván: Ne feleljetek néki.

18,37 És elment Eliákim, a Hilkia fia, a király házának gondviselője, és Sebna, az íródeák, és Joákh, az Asáf fia, az emlékíró, Ezékiáshoz megszaggatott ruhákban, és elmondák néki Rabsaké beszédit.


19,1 Mikor pedig ezeket [Ésa. 37,1.] hallotta Ezékiás király, megszaggatta az ő ruháit, és zsákba öltözék, és bement az Úr házába.

19,2 És elküldte Eliákimot, a király házának gondviselőjét, és Sebnát, az íródeákot, és a papoknak véneit, a kik zsákba öltöztek, Ésaiás [Ésa. 1,1.] prófétához, az Ámós fiához;

19,3 És mondának néki: Ezt mondja Ezékiás: E nap nyomorúságnak, szidalmazásnak és [vers 10. rész 18,35.] káromlásnak napja; mert a fiak a szülésre jutottak, de nincs erő szüléshez.

19,4 Netalán az Úr, a te Istened meghallotta Rabsakénak minden beszédit, a kit elküldött az ő ura, Assiria királya, hogy szidalommal [rész 18,30- 35.] illesse az élő Istent és káromló beszédekkel, a melyeket az Úr, a te Istened meghallott: könyörögj azért azokért, a kik még megmaradtak.

19,5 És elmenének az Ezékiás király szolgái Ésaiáshoz.

19,6 És monda nékik Ésaiás: Ezt mondjátok a ti uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem Assiria királyának szolgái.

19,7 Ímé én oly lelket adok belé, hogy hírt [vers 9. rész 7,6.7.] hallván, visszatér az ő földjére és fegyverrel [vers 17.] vágatom le őt az ő földjében.

19,8 És mikor visszatért Rabsaké, Assiria királyát Libna ellen harczolva találta, [Józs. 10,29.] mert meghallotta volt, hogy Lákisból elment.

19,9 És hallván Tirháka felől, [Ésa. 37,9.] a szerecsen király felől, ezt mondván: Ímé kijött, hogy hadakozzék te ellened; visszafordult és követeket küldött Ezékiáshoz, ezt izenvén:

19,10 Így szóljatok Ezékiásnak, a Júda királyának, mondván: Meg ne csaljon téged [rész 18,30.35.] a te Istened, a kiben bízol, ezt mondván: Nem adatik Assiria királyának kezébe Jeruzsálem.

19,11 Ímé hallottad, mit cselekedtek Assiria királyai minden országokkal, elvesztvén azokat; és te megszabadulhatsz-é?

19,12 Vajjon megszabadították-é a pogányok istenei azokat, a kiket elvesztettek az én atyáim: Gózánt, Aránt, Résefet és az Eden fiait, a kik Thelasárban voltak?

19,13 Hol van Hámát királya, Arphád királya és Sefárvaim város királya? Héna és Hivva?

19,14 És elvevé Ezékiás a levelet a követek kezéből, és elolvasá azt, és felment az Úr házába, és kiterjeszté azt Ezékiás az Úr előtt;

19,15 És imádkozék Ezékiás az Úr előtt, és monda: Uram, Izráel Istene! a ki a Kérubok [2 Móz. 25,20-22.] között lakol, te vagy egyedül e föld minden országainak Istene, te teremtetted a mennyet és a földet;

19,16 Hajtsd hozzám, Uram, a te füledet és halld meg; nyisd fel Uram, a te szemeidet és lásd meg: és halld meg a Sénakhérib beszédét, a ki ide küldött, hogy szidalommal [vers 10.] illesse az élő Istent.

19,17 Igaz, Uram, Assiria királyai elpusztították a pogányokat [vers 11-13.] és azok országait.

19,18 És az ő isteneiket a tűzbe hányták; de azok nem voltak istenek, hanem csak emberi kéz alkotásai, fa és kő, azért vesztették el őket.

19,19 Most azonban, mi Urunk, Istenünk, szabadíts meg, kérlek, minket az ő kezéből, hogy megismerje e föld minden országa, hogy te, az Úr, vagy az egyetlen Isten!

19,20 Akkor elküldött Ésaiás, az Ámós fia, Ezékiáshoz, ezt mondván: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: A te könyörgésedet, Assiria királya, Sénakhérib felől, meghallgattam.

19,21 Ez az, a mit az Úr ő felőle mondott: Megutál [rész 18,23.30.] téged és megcsúfol téged Sionnak szűz leánya, utánad fejét hajtogatja Jeruzsálem leánya.

19,22 Kit szidalmaztál és kit gyaláztál? És ki ellen emelted fel a te szódat, vagy ki ellen emelted fel a te szemeidet a magasságba? Az Izráel szentje ellen!

19,23 Követeid [Ésa. 37,24.] által gúnyoltad az Urat, és mondád: Szekereim sokaságával meghágom a hegyek magasságait, a Libánon oldalait, és levágom magas czédrusait, legfelségesebb cziprusfáit, és bemegyek csúcsának lakóhelyébe, kertes erdejébe.

19,24 Ástam és ittam idegen vizeket, és kiszárítom lábaim talpával Égyiptom minden folyóvizét.

19,25 Avagy nem hallottad? Régen megcsináltam, ős időktől elvégeztem ezt! Most csak véghezvittem, hogy puszta kőhalmokká döntsd össze az erős városokat;

19,26 És hogy a benne lakók erejökben megfogyatkozzanak, megrontassanak és megszégyenüljenek, és olyanok legyenek mint a mező füve, fiatal paréj, a háztető füve és mint a kalászhajtás előtt elszáradt gabona.

19,27 És ismerem a te ülésedet, és járásodat kelésedet, és ellenem való tombolásodat;

19,28 A te ellenem [Ésa. 37,29.] való tombolásodért és a te elbizakodásodért, a mely felhatott füleimbe, [1 Kir. 20,28.] az én karikámat orrodba vetem, és zabolámat szádba, és visszaviszlek azon az úton, a melyen eljöttél.

19,29 Te néked pedig, Ezékiás, legyen ez jeled: Ez esztendőben táplál a hulladék termése, a második esztendőben, a mi magától terem; de a harmadik esztendőben már vettek és arattok, szőlőket plántáltok és azok gyümölcsét eszitek.

19,30 És a Júda házából a kiszabadult és a megmaradt gyökeret ver alól, és gyümölcsöt terem felül.

19,31 Mert Jeruzsálemből fog származni a maradék, és a megszabadult a Sion hegyéről; a Seregek [Ésa. 9,7.] Urának buzgó szerelme cselekszi ezt!

19,32 Azért azt mondja az Úr Assiria királya felől: Be nem jő e városba, és nyilat sem lő bele, sem paizs nem ostromolja azt, sem sánczot nem ás mellette.

19,33 Azon az úton, a melyen jött, [vers 28.] tér vissza, de e városba be nem jő, azt mondja az Úr.

19,34 És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt, én érettem és Dávidért, az [1 Kir. 11,13.] én szolgámért.

19,35 És azon az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az Assiriabeli táborban [Ésa. 37,36.] száznyolczvanötezeret, és mikor jó reggel felkeltek, ímé mindenütt holttestek hevertek.

19,36 És elindult, és elment, [rész 19,28.33.] és visszafordult Sénakhérib, Assiria királya, és Ninivében maradt.

19,37 És lőn, mikor ő a Nisróknak, az ő Istenének templomában imádkozék, Adramélek és Sarézer, az ő [Ésa. 37,38.] fiai, levágták őt fegyverrel: magok pedig elszaladtak az Ararát földébe, és az ő fia, Esárhaddon uralkodék helyette.


20,1 Ebben az időben halálosan megbetegedett [Ésa. 38,1.] Ezékiás, és hozzá menvén Ésaiás próféta, az Ámós fia, monda néki: Azt mondja az Úr: Rendeld el házadat, mert meghalsz és nem élsz.

20,2 Akkor arczczal a falhoz fordult, és könyörgött az Úrnak, mondván:

20,3 Óh Uram, emlékezzél meg róla, hogy te előtted hűséggel és tökéletes szívvel jártam, és hogy azt cselekedtem, a mi jó [rész 18,3-6. Nehem. 13,14.] volt a te szemeid előtt. És sírt Ezékiás nagy sírással.

20,4 Azonban Ésaiás még alig ért a város közepére, mikor az Úr beszéde lőn ő hozzá, mondván:

20,5 Menj vissza és mondd meg Ezékiásnak, az én népem fejedelmének: Azt mondja az Úr, Dávidnak, a te atyádnak Istene: Meghallgattam a te imádságodat, láttam a te könyhullatásidat, ímé én meggyógyítlak téged, harmadnapra felmégy az Úr házába;

20,6 És a te idődet tizenöt esztendővel meghosszabbítom, és megszabadítlak téged és e várost Assiria királyának kezéből, és megoltalmazom e várost én érettem és Dávidért, [rész 19,34.] az én szolgámért,

20,7 És monda Ésaiás: Hozzatok egy kötés száraz fügét ide. És hozának, és azt a kelevényre kötötték, és meggyógyult.

20,8 És mikor azt kérdezé Ezékiás Ésaiástól: Mi lesz a jele, hogy meggyógyít engem az Úr, és hogy harmadnapra felmehetek az Úr házába?

20,9 Felele Ésaiás: Ez legyen jeled az Úrtól, hogy ő megcselekeszi ezt a dolgot, a melyről szólott néked: Előremenjen-é az árnyék tíz grádicscsal, vagy visszatérjen-é tíz grádicscsal?

20,10 És felele Ezékiás: Könnyű az árnyéknak tíz grádicscsal alábbszállani. Ne úgy, hanem menjen hátra az árnyék tíz grádicscsal.

20,11 És könyörgött Ésaiás próféta az Úrhoz, és visszatéríté [Józs. 10,13.] az árnyékot Akház napóráján, azokon a grádicsokon, a melyeken már aláment volt, tíz grádicscsal.

20,12 Ebben az időben küldött Berodákh Baladán, Baladánnak, a babilóniai királynak fia levelet és ajándékokat Ezékiásnak; mert meghallotta, hogy Ezékiás beteg volt.

20,13 És meghallgatá őket Ezékiás, és megmutatta nékik az ő [2 Krón. 32,25.31.] egész kincsesházát, az ezüstöt, az aranyat, a fűszerszámokat, a drága kenetet és az ő fegyveres házát és mindent, a mi csak találtatott az ő kincstáraiban, és nem volt semmi az ő házában és egész birodalmában, a mit meg nem mutatott volna Ezékiás.

20,14 Ekkor jött Ésaiás próféta Ezékiás királyhoz, és monda néki: Mit mondtak ezek a férfiak, és honnét jöttek hozzád? És felele Ezékiás: Messze földről jöttek, Babilóniából.

20,15 És monda: Mit láttak a te házadban? Felele Ezékiás: Mindent láttak, a mi csak van az én házamban, és nem volt semmi az én tárházamban, a mit nékik meg ne mutattam volna.

20,16 Akkor monda Ésaiás Ezékiásnak: Halld meg az Úrnak beszédét:

20,17 Ímé eljő az idő, a mikor mindaz, a mi a te házadban van, és a mit eltettek a te atyáid e mai napig, elvitetik Babilóniába, [rész 24,13.] és semmi sem marad meg, azt mondja az Úr.

20,18 És a te fiaid közül is, a kik tőled származnak és születnek, [2 Krón. 33,11.] elhurczoltatnak és udvariszolgák lesznek a babilóniai király udvarában.

20,19 Ezékiás pedig monda Ésaiásnak: Jó [1 Sám. 3,18.] az Úr beszéde, a melyet szólál: És monda: Nem merő jóság-é, ha békesség és hűség lesz az én napjaimban?

20,20 Ezékiásnak egyéb [2 Krón. 29,1-36.] dolgai pedig és minden erőssége, és hogy miképen csinálta a tavat és a vízcsöveket, a melyekkel a vizet a városba vezette, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika- könyvében?

20,21 És elaluvék Ezékiás az ő atyáival, és az ő fia, Manasse uralkodék helyette.


21,1 Manasse tizenkét [2 Krón. 33,1.] esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, és az ő anyjának Hefsiba volt a neve.

21,2 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, a pogányok útálatossága szerint, a kiket az Úr kiűzött volt az Izráel fiai elől:

21,3 Mert újra megépítette a magaslatokat, a melyeket Ezékiás, az ő atyja lerontott, [rész 18,4.] és oltárokat emelt a Baálnak, és állított Aserát, [1 Kir. 16,30.33.] mint a hogy Akháb, az Izráel királya cselekedett volt, és imádta az összes mennyei seregeket [4 Móz. 4,19.] és azoknak szolgált.

21,4 És oltárokat is épített az Úr házában, a mely felől azt mondotta volt az Úr: Jeruzsálemben [1 Kir. 9,3.] helyheztetem az én nevemet!

21,5 Oltárokat épített az egész mennyei seregnek, az Úr házának [rész 23,11.12,] mind a két pitvarában.

21,6 És átvivé a fiát a tűzön, [rész 16,3. 5 Móz. 18,10.] és igézést és jegymagyarázást űzött és ördöngösöket és titokfejtőket [3 Móz. 20,2.6.] tartott; sok gonosz dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, hogy őt haragra ingerelje.

21,7 És az Asera-bálványt, a melyet készített, bevitte abba a házba, a mely felől azt mondotta volt az Úr Dávidnak és az ő fiának, Salamonnak: Ebben a házban [1 Kir. 9,3. 2 Krón. 6,6.] és Jeruzsálemben, a melyet magamnak választottam Izráelnek minden nemzetségei közül, helyheztetem az én nevemet mindörökké;

21,8 És ki nem mozdítom többé [2 Sám. 7,10.] Izráel lábát erről a földről, a melyet adtam az ő eleiknek, ha szorgalmatosan az én parancsolatim szerint cselekesznek, és az egész törvény szerint, a melyet nékik Mózes, az én szolgám parancsolt.

21,9 Ők azonban nem engedelmeskedtek, mert tévelygésbe ejté őket Manasse, hogy még gonoszabbul viseljék magokat azoknál a pogányoknál, a kiket az Úr kivesztett az Izráel fiai elől.

21,10 Akkor szóla az Úr az ő szolgái, a próféták által, mondván:

21,11 Mivelhogy Manasse, [Jer. 15,4. Ezék. 16,43-48.] Júda királya ezeket az útálatosságokat cselekedte, gonoszabb dolgokat cselekedvén mindazoknál, a melyeket az ő előtte való Emoreusok cselekedtek vala, és Júdát is vétekbe ejtette az ő bálványai által:

21,12 Azért ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Íme, én oly veszedelmet hozok Jeruzsálemre és Júdára, hogy mindenkinek, a ki azt hallja, [Jer. 19,3.] megcsendül bele mind a két füle.

21,13 És kiterjesztem Jeruzsálemre a Samaria [rész 17,5.6.18.] mérő-zsinórját és az Akháb házának mértékét; [rész 10,8-11. 1 Kir. 21,22-24.] és kitörlöm [Jer. 52,7-14.24-27.] Jeruzsálemet, mint kitörlik a tálat, és kitörölve leborítják azt,

21,14 És elhagyom az én örökségem maradékát, és adom őt ellenségei kezébe, és zsákmánya és ragadománya lesz minden ellenségeinek;

21,15 Azért, mert gonoszul cselekedtek én előttem, és engem haragra ingerlettek az ő atyáiknak Égyiptomból való kijövetelök napjától fogva, mind e mai napig.

21,16 És Manasse [rész 24,3.4.] nagyon sok ártatlan vért is ontott ki, úgy hogy Jeruzsálem minden felől megtelt vele, azon a vétkén [vers 2-9.] kivül, a melylyel vétekbe ejtette Júdát, gonoszul cselekedvén az Úr szemei előtt.

21,17 Manassénak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az ő vétke, a melyet cselekedett, vajjon nincsenek-é megírva [2 Krón. 32,2-16.] a Júda királyainak krónika-könyvében?

21,18 És elaluvék Manasse az ő atyáival, és eltemetteték az ő háza mellett lévő kertben, az Uzza kertjében, és az ő fia, Amon uralkodék helyette.

21,19 Amon huszonkét esztendős [2 Krón. 33,21-24.] volt, mikor uralkodni kezdett, és két esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Mésullémet volt, a Jótbabeli Hárus leánya.

21,20 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, a mint cselekedett Manasse, az ő atyja.

21,21 És tökéletesen azon az úton járt, a melyen járt volt az ő [vers 2-11.] atyja, és szolgált a bálványoknak, a kiknek szolgált volt atyja, és azokat imádta.

21,22 És elhagyta az Urat, atyái Istenét, és nem járt az Úrnak [3 Móz. 26,14- 33.] útában.

21,23 És pártot ütöttek Amon ellen a maga szolgái, és megölték a királyt az ő házában.

21,24 De a föld népe levágta mindazokat, a kik pártot ütöttek volt Amon király ellen, és a föld népe királylyá tevé az ő fiát, Jósiást, helyette.

21,25 Amonnak egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, vajjon nincsenek-é megírva [2 Krón. 33,21.] a Júda királyainak krónika-könyvében?

21,26 És eltemeték őt az ő sírjába, [vers 18.] Uzza kertjében, és fia, Jósiás lett a király ő helyette.


22,1 Nyolcz esztendős volt [2 Krón. 34,1-33.] Jósiás, mikor uralkodni kezdett, és harminczegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Jédida, a Boskátból való Adaja leánya.

22,2 És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, és járt az ő atyjának, Dávidnak [rész 18,3. 1 Kir. 15,5.] minden útaiban, és nem tért el sem jobbra, sem balra.

22,3 És történt Jósiás király tizennyolczadik esztendejében, elküldte a király Sáfánt, Asaliának, a Messullám fiának fiát, az íródeákot, az Úr házához, mondván:

22,4 Menj fel Hilkiához, a főpaphoz, és számlálják meg az Úr házába begyült pénzt, a melyet gyűjtöttek az ajtóőrizők a néptől.

22,5 És adják azt az Úr házában való mívesek pallérainak kezébe, hogy adják a munkásoknak, a kik az Úrnak házán dolgoznak, hogy a háznak romlásait kijavítsák;

22,6 Az ácsoknak, az építőknek és a kőmíveseknek, hogy fákat és faragott köveket vásároljanak a ház [2 Krón. 34,11.] kijavítására.

22,7 De számadást nem kell tőlök venni a pénzről, a mely kezökbe adatik, mert ők azt becsülettel [rész 12,15.] végzik.

22,8 És monda Hilkia, a főpap, Sáfánnak, az íródeáknak: Megtaláltam a törvénykönyvet [2 Krón. 34,14.] az Úr házában. És Hilkia oda adta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el azt.

22,9 És elméne Sáfán, az íródeák, a királyhoz, és megvivé a királynak a választ, és monda: A te szolgáid egybeszedék a pénzt, a mely a házban találtatott, és oda adták azt az Úr házában munkálkodók pallérainak kezébe.

22,10 És megmondá Sáfán, az íródeák, a királynak, mondván: Egy könyvet adott nékem Hilkia pap. És felolvasá azt Sáfán a király előtt.

22,11 Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének [vers 18.19.] beszédit, megszaggatá az ő ruháit.

22,12 És megparancsolta a király Hilkia papnak és Ahikámnak, a Sáfán fiának, és Akbórnak, a Mikája fiának, és Sáfánnak, az íródeáknak, és Asájának, a király szolgájának, mondván:

22,13 Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, a mely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, a mint megíratott nékünk.

22,14 És elméne Hilkia pap és Ahikám, Akbór, Sáfán és Asája Hulda próféta asszonyhoz, Sallumnak, a Tikva fiának - a ki Harhásnak, a ruhák őrizőjének fia volt - feleségéhez, a ki Jeruzsálem más részében lakott, és beszéltek vele.

22,15 És monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mondjátok meg a férfiúnak, a ki titeket hozzám küldött;

22,16 Ezt mondja az Úr: Ímé én veszedelmet hozok e helyre és e helyen lakozókra, a könyv minden [rész 21,12-15. Sof. 2,6.] beszédei szerint, a melyet olvasott a Júda királya;

22,17 Mert elhagytak engem, és idegen isteneknek áldoztak jóillattal, hogy engem haragra indítsanak az ő kezöknek minden csinálmányával: azért felgerjed az én haragom e hely ellen, és meg sem oltatik.

22,18 A Júda királyának pedig, a ki elküldött titeket, hogy megkérdezzétek az Urat, ezt mondjátok: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mivelhogy e beszédekre, a melyeket hallottál,

22,19 Meglágyult a te szíved, és magadat megaláztad az Úr előtt, hallván azokat, a miket e hely és az ezen helyen lakók ellen szólottam, hogy pusztulássá és átokká lesznek, és megszaggattad a te ruháidat, és sírtál előttem; azért én is meghallgattalak, azt mondja az Úr.

22,20 Azért ímé én téged a te atyáidhoz gyűjtelek, és a te sírodba békességgel visznek téged, és meg nem látják a te szemeid azt a nagy [rész 21,12-15. Jer. 52,12-27.] veszedelmet, a melyet én e helyre hozok. És megvitték a királynak a választ.


23,1 És elküldött a király, és hozzá gyűltek Júdának és Jeruzsálemnek minden vénei.

23,2 És felment a király [2 Krón. 34,30.] az Úr házába, és Júdából minden férfi és Jeruzsálem minden lakosa vele volt; a papok, a próféták és az egész nép kicsinytől fogva nagyig. És minden beszédét elolvasá előttök a szövetség könyvének, a mely megtaláltatott az Úr házában.

23,3 És oda állott a király az emelvényre, és kötést tőn az Úr előtt, hogy ők az Urat akarják [5 Móz. 26,17-19.] követni, és az ő parancsolatait, bizonyságtételeit és rendeléseit teljes szívből és lélekből megőrizni, és beteljesíteni e szövetség beszédeit, a melyek meg vannak írva abban a könyvben; és ráállott az egész nép a kötésre.

23,4 És megparancsolá a király Hilkiának, a főpapnak és a másod rendbeli papoknak és az ajtóőrizőknek, hogy az Úr templomából hordjanak ki minden edényt, a melyet a [rész 21,2-11.] Baálnak, az Aserának és az egész mennyei seregnek csináltak, és megégeté azokat Jeruzsálemen kivül a Kidron völgyében, és azok hamvait [1 Kir. 12,28.29.16,30-33.] Béthelbe vivé.

23,5 És kiirtá a bálvány papokat is, a kiket Júda [rész 16,3.4.21,2-5.7.] királyai állítottak be, hogy a magaslatokon tömjénezzenek Júda városaiban és Jeruzsálem körül, és mindazokat is, a kik a Baálnak, a napnak, holdnak, égi jeleknek és az egész mennyei [vers 11. 2 Krón. 33,5-7.] seregnek tömjéneztek.

23,6 Kivivé az Úr házából az Aserát is Jeruzsálemen kivül a Kidron patakja mellé, és megégeté azt a Kidron völgyében, és porrá zúzta, és annak porát a község [vers 16. 2 Krón. 34,4.] temetőhelyére hinté.

23,7 És lerontá a férfi paráznák házait, a [1 Kir. 14,24. 1 Sám. 2,22.] melyek az Úr háza mellett voltak, és a melyekben az asszonyok kárpitokat szőttek az Aserának.

23,8 És behozatta az összes papokat Júda városaiból, és megfertéztette a magaslatokat, a melyeken a [1 Kir. 15,22.] papok tömjéneztek, Gebától egész Beersebáig, és lerontotta a kapuk mellett levő magaslatokat is, a melyek Józsuénak, a város fejedelmének kapuja előtt voltak balkéz felől, a város kapujában.

23,9 De a magaslatok papjai soha sem áldoztak az Úr oltárán Jeruzsálemben, hanem a kovásztalan kenyeret az ő atyjokfiai között ették.

23,10 Megfertőztette a Tófetet, a Hinnom fiainak völgyében, hogy senki az ő fiát, vagy leányát át [3 Móz. 20,2. 2 Krón. 33,6.] ne vihesse a tűzön Moloknak.

23,11 És eltávolította a lovakat, a melyeket Júda királyai [vers 5. 2 Krón. 33,5.] a napnak szenteltek az Úr házának bemenetelénél, a Nátán-Mélek udvari szolga háza mellett, a mely a Pharvarimban volt, és a nap szekereit tűzzel elégette.

23,12 És az oltárokat, a melyek az Akház palotájának tetején voltak, a melyeket a Júda királyai csináltak, és azokat az oltárokat is, a [rész 21,5.] melyeket Manasse csinált volt az Úr házának mindkét pitvarában, lerontotta a király, és lehányván, porukat a Kidron patakjába szóratta.

23,13 Azokat a magaslatokat is megfertőztette a király, a melyek Jeruzsálem előtt voltak az Olajfák hegyének jobbfelől levő oldalán, a melyeket még Salamon, [1 Kir. 11,7.8.] az Izráel királya épített volt Astóretnek, a Sídonbeliek útálatosságának, és Kámósnak, a Moábiták útálatosságának, és Milkómnak, az Ammon fiai útálatosságának.

23,14 És összetörte az [2 Móz. 23,24.] oszlopokat és kivágatta az Aserákat, és azok helyeit embercsontokkal töltötte meg.

23,15 Még azt az oltárt is, [1 Kir. 12,28-33.13,2.] a mely Béthelben volt, a magaslatot, a melyet Jeroboám, a Nébát fia csinált, a ki vétekbe ejté az Izráelt, - azt az oltárt is és azt a magaslatot is letörte, és a magaslatot felégette, porrá tette, és az Aserát megégette.

23,16 És körültekintett Jósiás, és meglátta a sírokat, a melyek ott a hegyen voltak, és elküldött és elhozatta a csontokat a sírokból, és megégette az [1 Kir. 13,2.] oltáron, és megfertőztette azt az Úr beszéde szerint, a melyet mondott volt az Isten embere, a ki e dolgot megjövendölte volt.

23,17 És monda: Miféle síremlék ez, a melyet látok? És felelének néki a város férfiai: Az Isten [1 Kir. 13,1.2.29.30.] emberének sírja ez, a ki Júdából jött volt és mindezeket megjövendölte a Béthelbeli oltár felől, a miket most cselekedtél.

23,18 És monda: Hagyjatok békét néki, és senki meg ne mozdítsa az ő tetemeit. És megmentették az ő tetemeit annak a prófétának a tetemeivel együtt, a ki Samariából [1 Kir. 13,11.13.32.] jött volt.

23,19 És lerontotta Jósiás a magaslatok minden [2 Krón. 34,3-7.] házát is, a melyek Samária városaiban voltak, a melyeket az Izráel királyai csináltak volt, hogy az Urat haragra ingereljék, és épen úgy cselekedett azokkal mindenekben, a mint Béthelben cselekedett.

23,20 És megáldozta a magaslatok összes papjait, [vers 5.] a kik ott voltak, az oltárokon, és emberi csontokat égetett [1 Kir. 13,2.] meg azokon, és úgy tért vissza Jeruzsálembe.

23,21 És parancsolt a király az egész népnek, és monda: Ünnepeljetek páskhát [2 Móz. 12,3-17.] az Úrnak, a ti Istenteknek, a mint meg van írva e szövetség könyvében;

23,22 Mert nem szereztetett olyan páskha [2 Krón. 35,1-19.] a birák idejétől fogva, a kik az Izráelt ítélték, sem pedig az Izráel és a Júda királyainak minden idejében,

23,23 Hanem csak Jósiás király tizennyolczadik esztendejében szereztetett ilyen páskha az Úrnak Jeruzsálemben.

23,24 És kivesztette Jósiás király az ördöngösöket [2 Krón. 33,6.] és a titokfejtőket, a teráfokat és a bálványokat, és mindazokat az útálatosságokat, a melyek láttattak Júda földjén és Jeruzsálemben, hogy helyreállítsa a törvény beszédit, a melyek meg valának írva a könyvben, a melyet [rész 22,8.] Hilkia pap talált meg az Úr házában.

23,25 Nem is volt ő hozzá hasonló király ő előtte, a ki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívéből [rész 18,5. 2 Krón. 32,25.] és teljes lelkéből és teljes erejéből, Mózesnek minden törvénye szerint; de utána sem támadott hozzá hasonló.

23,26 De az Úr még sem szünt meg az ő megbúsult nagy haragjától, a melylyel [rész 21,11-16.] megharagudott volt Júdára mindazokért a bosszantásokért, a melyekkel bosszantotta őt Manasse.

23,27 Mert azt mondá az Úr: Júdát is elvetem szemem elől, mint a hogy az Izráelt [rész 17,6.18.] elvetettem, és megútálom ezt a várost, a melyet választottam, Jeruzsálemet, és ezt a házat is, [1 Kir. 9,3-8.] a melyről azt mondottam volt: Ott legyen az én nevem!

23,28 Jósiásnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda [2 Krón. 34,1.35,20.] királyainak krónika-könyvében?

23,29 Az ő idejében jött fel Faraó-Nékó, az [2 Krón. 35,20.] égyiptomi király Assiria királya ellen az Eufrátes folyóvize mellé. És Jósiás király eleibe ment, de az megölte őt Megiddóban, a mint meglátta őt.

23,30 És az ő szolgái szekérre tévén őt, halva vitték el Megiddóból [Zak. 12,11.] és Jeruzsálembe hozván, eltemeték őt az ő sírboltjába. A föld népe pedig vevé Joákházt, [2 Krón. 36,1.] a Jósiás fiát, és felkenvén őt, királylyá tevé az ő atyja helyett.

23,31 Huszonhárom esztendős volt Joákház, mikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben, és az ő anyjának neve Hamutál, a Libnabeli Jeremiás leánya.

23,32 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint az ő atyái [rész 16,2-4.] cselekedtek volt.

23,33 De Faraó-Nékó bilincsekbe verte őt [vers 29. Ezék. 19,4-9.] Riblában, Hámát földjén, a mikor Jeruzsálemben királylyá lett; és az országra adót vetett, száz tálentom ezüstöt és egy tálentom aranyat.

23,34 És Faraó-Nékó Eliákimot, a Jósiás fiát tette királylyá, az ő atyja, Jósiás helyett, és nevét Joákimra változtatta; Joákházt pedig magával vivé, és az Égyiptomba megérkezvén, ott hala meg.

23,35 Az ezüstöt és az aranyat megadta ugyan Joákim a Faraónak, de az országot sarczoltatta meg, hogy megadhassa az ezüstöt a Faraó parancsolata szerint; a föld népe közül mindenkitől az ő értéke szerint hajtott be ezüstöt és aranyat, hogy Faraó-Nékónak adja.

23,36 Joákim huszonöt esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Zébuda, a Rúmabeli Pedája leánya.

23,37 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint az ő atyái [vers 32. rész 21,2.9.] cselekedtek.


24,1 Joákim idejében jött fel Nabukodonozor, Babilónia királya, és Joákim szolgája [rész 20,17.18. 2 Krón. 36,5-7.] lett három esztendeig; de azután elfordult és elpártolt tőle.

24,2 És ráküldé az Úr a Káldeusok seregeit, a Siriabeliek seregeit, a Moábiták seregeit és az Ammon fiainak seregeit, és ráküldte őket Júdára, hogy elveszessék őt az Úr beszéde szerint, a melyet szólott szolgái, a [rész 21,10-14.] próféták által.

24,3 Csak az Úr beszéde szerint történt ez Júdán, hogy elvesse őt a maga orczája elől Manasse [rész 21,2-9.] bűneiért, mind a szerint, a mint cselekedett vala;

24,4 És az ártatlan [rész 21,16.] vérért is, a melyet kiontott, és hogy betöltötte volt Jeruzsálemet ártatlan vérrel; ezért nem akart az Úr megbocsátani néki.

24,5 Joákimnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda [2 Krón. 36,4-7.] királyainak krónika-könyvében?

24,6 És elaluvék Joákim az ő atyáival, és az ő fia, Joákin [2 Krón. 36,9.] uralkodék helyette,

24,7 És Égyiptom királya többé nem jött ki az ő földéből; mert Babilónia királya mindent elvett, a mi csak az égyiptomi királyé volt, [Jer. 46,2.] Égyiptom folyóvizétől az Eufrátes folyóvizéig.

24,8 Tizennyolcz esztendős volt Joákin, mikor királylyá lett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának neve Nékhusta, a Jeruzsálembeli Elnatán leánya.

24,9 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint az ő atyja [rész 23,37.] cselekedett volt.

24,10 Ebben az időben jöttek fel Nabukodonozornak, [2 Krón. 36,10.] Babilónia királyának szolgái Jeruzsálem ellen, és szállották meg a várost.

24,11 Maga Nabukodonozor, Babilónia királya is feljött a város ellen, a melyet már az ő szolgái megszállottak volt.

24,12 És kiment Joákin, a Júda királya Babilónia királyához az ő anyjával, szolgáival, hadnagyaival és udvariszolgáival együtt, de fogságra vetette őt Babilónia királya az ő uralkodásának nyolczadik esztendejében.

24,13 És elvitte onnét az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét, és összevagdalt minden arany edényt, a melyet Salamon, az Izráel királya csináltatott volt az Úr templomában, a mint az Úr [rész 20,17.18.] megmondotta volt.

24,14 És elhurczolta az egész Jeruzsálemet, összes fejedelmeit és minden vitézeit, tízezer foglyot, az összes mesterembereket és lakatosokat, úgy hogy a föld szegény népén kivül senki sem maradt ott.

24,15 És elhurczolta [Jer. 37,1.52,28-31.] Joákint is Babilóniába, és a király anyját, és a király feleségeit és udvariszolgáit, és az ország erős vitézeit fogságba hurczolta Jeruzsálemből Babilóniába;

24,16 És az összes előkelő férfiakat, hétezeret, és a mesterembereket és a lakatosokat, ezeret, és az összes erős, harczra termett férfiakat fogva vitte Babilóniába Babilónia királya.

24,17 És Babilónia királya Mattaniát, nagybátyját, tette ő helyette királylyá, és nevét [Jer. 37,1. 1 Krón. 3,15.] Sédékiásra változtatta.

24,18 Huszonegy esztendős volt Sédékiás, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Hamutál, a Libnából való Jeremiás leánya.

24,19 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint Joákim cselekedett [rész 23,27.] volt;

24,20 Mert az Úr haragja miatt történt ez így Jeruzsálemmel és [rész 21,12.13. Jer. 52,3-30.] Júdával, míg csak el nem vetette őket az ő orczája elől. Sédékiás azonban elpártolt Babilónia királyától.


25,1 És történt az ő uralkodásának kilenczedik esztendejében, a tizedik hónapban, és annak tizedik napján, hogy [2 Krón. 36,17-22.] feljött Nabukodonozor, Babilónia királya minden ő seregével Jeruzsálem ellen, és táborba szállott ellene, és köröskörül ostromtornyokat építettek ellene.

25,2 És megszállva tartatott a város Sédékiás király tizenegyedik esztendejéig;

25,3 De a negyedik hónap [Jer. 52,6.30.] kilenczedik napján akkora inség lett a városban, hogy nem volt mit enni a föld népének.

25,4 És betöretett a város, és a harczosok mind futni kezdtek éjjel a kettős kőfal között levő kapu útján, a mely a király kertje mellett van; a Káldeusok pedig ott táboroztak a város körül. És a király is elfutott a puszta útján.

25,5 De a Káldeusok hada űzőbe vette a királyt, és utólérték őt Jerikhó mezején, és egész serege szétszóródott mellőle.

25,6 És elfogták [Jer. 34,21.] a királyt, és elvitték őt Babilónia királyához Riblába, a hol ítéletet tartottak fölötte.

25,7 És Sédékiás fiait saját szeme láttára vágták le; Sédékiás szemeit pedig megvakították, és lánczokba verve vitték el őt [5 Móz. 28,15.36.] Babilóniába.

25,8 És az ötödik hónap hetedik napján - ez a Nabukodonozor, babilóniai király uralkodásának tizenkilenczedik esztendeje - feljött Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, Babilónia királyának szolgája Jeruzsálembe;

25,9 És felgyújtotta az Úr házát és a király házát, és Jeruzsálem összes házait és mind a nagy palotákat felégette tűzzel.

25,10 És Jeruzsálem kőfalait köröskörül lerombolta a Káldeusok serege, [1 Kir. 9,3-8.] a mely a vitézek hadnagyával volt.

25,11 A többi népet pedig, a mely a városban még megmaradt volt, és azokat, a kik Babilónia királyához hajlottak, és a többi népet mind elhurczolta Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya.

25,12 A föld népének csak a szegényéből hagyott ott a vitézek hadnagya szőlőmíveseket és szántó-vető embereket.

25,13 És a rézoszlopokat, a melyek az Úr házában voltak, és a mosdómedenczék talpait és a réztengert, a mely az Úr házában volt, összetörték [Jer. 27,19-22.] a Káldeusok, és azok rezét Babilóniába vitték.

25,14 Elvitték a fazekakat is, a lapátokat, a késeket, [1 Kir. 7,50.] temjénezőket, és minden, szolgálatra rendelt, egyéb rézedényeket.

25,15 És elvitte a vitézek hadnagya a serpenyőket, a medenczéket, a melyek közül némelyek aranyból, némelyek pedig ezüstből voltak,

25,16 A két rézoszlopot, a [1 Kir. 7,15.39.] réztengert és a mosdómedenczék talpait, a melyeket Salamon csinált volt az Úr házában; megmérhetetlen volt mindezeknek az edényeknek a reze.

25,17 Az egyik oszlop magassága tizennyolcz sing volt, és egy rézgömb volt rajta és a gömb három sing magas volt, a gömbön köröskörül hálózat és gránátalmák mind érczből, és ugyanilyen volt a másik oszlop is a hálózattal együtt.

25,18 És elhurczolta a vitézek hadnagya Serája papot [1 Krón. 6,14.] is, az első rendből és Sofóniás papot, a második rendből és a három ajtónállót,

25,19 És a városból elvitt egy főembert, ki a hadakozó férfiak előljáró hadnagya volt, és öt férfiút, a kik a király körül forgolódtak volt, a kik találtattak a városban, és a sereg hadnagyának íródeákját, a ki sereget gyűjt vala a föld népe közül, és hatvan férfiakat a föld népe közül, a kik ott találtattak a városban.

25,20 És vevé őket Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, és elvitte Babilónia királyához Riblába,

25,21 És levágta őket Babilónia királya, és megölte Riblában a Hámát földjén. És így viteték el Júda az ő [rész 21,13.14.] földjéről.

25,22 A Júda földjén megmaradt népnek pedig, a melyet meghagyott Nabukodonozor, Babilónia királya, Gedáliát, Ahikámnak, a Sáfán fiának fiát, rendelte tiszttartóul.

25,23 Mikor pedig meghallották a seregek hadnagyai mind, és az ő embereik, hogy Babilónia királya Gedáliát [Jer. 40,5.9.] tette tiszttartóvá, elmentek Gedáliához Mispába, Izmáel, a Nétánia fia, és Johanán, a Kareáh fia, és Serája, a nétofáti Tánhumet fia, és Jahazánia, Maakáti fia, ők és az ő embereik;

25,24 És megesküdött nékik Gedália és az ő embereiknek, és monda nékik: Ne féljetek a Káldeusoknak való szolgálattól. Maradjatok az országban, és szolgáljatok Babilónia királyának, és jó dolgotok lesz.

25,25 A hetedik hónapban azonban elment Izmáel, Nétániának, az Elisáma fiának fia, a ki királyi magból volt, és vele tíz férfiú, és megölték Gedáliát és meghalt; és a Zsidókat és a Káldeusokat, a kik ő vele voltak Mispában.

25,26 És felkelt az egész nép kicsinytől nagyig és a seregek hadnagyai, és elmentek Égyiptomba; mert féltek a Káldeusoktól.

25,27 És lőn a harminczhetedik esztendőben, Joákinnak, a Júda királyának fogságba hurczoltatása után, a tizenkettedik hónap huszonhetedik napján, kivette Evil-Merodák, Babilónia királya, az ő uralkodásának első esztendejében Joákint, Júda királyát a fogházból;

25,28 És kegyesen beszélt vele, és feljebb tette az ő székét a többi királyok székeinél, a kik nála voltak Babilóniában;

25,29 És kicserélte fogsága ruháit, és mindenkor nála volt étele életének minden idejében.

25,30 És mindenkor kijárt az ő része, a melyet a király adott néki napról- napra életének minden idejében. $

Reset | Admin | Structure | Edit | NoEdit | Biblia